Ueda pov:
Együtt élni valakivel
nagyszerű érzés még akkor is mikor tudod, hogy akár fél évre is el mehet, és
akkor is ha te ott hagyod hónapokra egy-egy turné miatt. Nincs harag, nincs
kötöttség, csak a színtiszta biztonság. Jó érzés haza érkezni. Már otthonomnak
hívom azt a legénylakást, ahova Niikura Kaoru befogadott mikor a házsártos
háziúr kirakott az utcára pár éve.
Most is bevásárlásból
igyekszem hazafelé, hogy estére készítsek valami ehetőt Kaorunak, szereti a
házi kosztot és valahogy jól esik örömöt szerezni neki.
Haza érkezés után konyhában tündérkeddem
majd zuhany. Alig zárom el a csapot hallom az ajtót nyílni. Tehát haza jött.
Pólót kapok magamra még a hajam vizes de megyek hogy köszönjek.
-Üdv itthon.
-Haza jöttem – mosolyog rám.
Majd megyünk vacsorázni.
-Hogy hogy ilyen korán?
-Holnap felvételeket kezdünk.
– nagyon sóhajt – Aztán lehet besürüsödnek a napjaim. Nem kell vacsorával
várnod.
Na igen. Ez is a napjaim
részé vált. Vacsora, reggeli…
-Uzsonnát viszel?
-Már így is elég hülyén
néznek rám – neveti el magát.
-Mért baj az én is otthoni készítésű
bentót eszem – vonogatom a vállam. Kaoru csak mosolyog a dolgon és rám hagyja a
dolgot. Még beszélgetünk, de nekem meg ragadja a fantáziám egy mondat foszlány
és egy dallam.
Még elmosogatok étkezés után
elköszönök Kaorutól és megyek a szobámba a zenéhez.
Kopognak.
-Szabad – kiáltok ki a
gondolataim közül.
-Csak jó éjszakát szeretnék
kívánni – dugja be a fejét lakótársam.
-Neked is szép álmokat –
mosolygok rá.
-Kösz – int és megy.
Még mindig tartja magát ahhoz
hogy ez a szoba az én területem én pedig tiszteletben tartom az ő hálóját és
dolgozó szobáját és csak takarítani járok be oda. Na meg a koszos ruhákért,
amiket még mindig szokása szanaszét hagyni és nem a szennyes tartóban.
Most kicsit lazábbak vagyunk,
és az ebédszünetet egy kis étteremben töltjük el a srácokkal.
-Tat-chan átmehetek az egyik
szöveghez kéne pár ötlet – kérdi mellékesen Kazu.
-Persze csak meg kérdezem
Kaorut – bólintok, és már veszem is elő a telefonom. Kicsöng és már ki is nyom.
Lehet pont zavarom így nem is foglalkozom már vele, majd később újra
próbálkozok.
Kaoru pov:
Egy munkával teli délelőtt
után, végre elmegyünk a fiúkkal egy gyorsétterembe ebédelni. Kyo egy tetováló
magazin fotózására megy délután, Shinya egy dobosoknak szóló magazinnak ad
interjút, aztán este mindannyian megyünk egy esti beszélgetős műsorba, interjút
adni. Amit nem tudok, azaz, hogy mi lesz a kocsimmal? Legkorábban hajnali
egykor szabadulunk, egy óra az út hazáig. Ha még vissza kell mennem a kiadóhoz,
sose érek haza.
- Mit csinálunk, míg nem kell
interjúra menni? – kérdi Die menetközben.
- Bármit, csak ne részegen
gyere – sóhajtok fáradtan.
A kajáldában helyet keresünk,
mikor megpillantom Uedát a haverjaival. Valamit nagyon magyaráz, majd megszólal
a telefonom. A kijelzőn a kölyök neve van, így kinyomom, és odamegyek hozzá.
- Mondjad, mi kéne – állok
mellé.
Ugrik egyet ijedtében.
- A frászt hoztad rám. Hogy
kerülsz ide? – pislog.
- Ebédszünet.
- Aha, csak azért hívtalak,
hogy mikor végzel és hogy nem lenne-e baj, ha Kazu átjönne.
- Csak hajnalban végzünk, ami
a haverodat illeti, amíg nem hívják rátok a zsarukat, és betartjátok a
szabályokat, engem nem zavar.
- Köszönöm – vigyorog.
- Hé, Leader-sama! Gyere már!
– kiált át Dai az egésze helységen.
Lemondóan sóhajtok,
megborzolom Ueda haját és megyek a bandámhoz. Próbálok nem az előttem lévő
hosszú napra koncentrálni, ami nehéz. Két falat között, szinte villámcsapásként
ér a felismerés. Lehet meg tudom oldani az autóproblémát. Ha Tatsuya hajlandó
segíteni, annak nagyon örülnék.
- Nagyon bamba vagy – bök
oldalba Kyo.
- Csak gondolkodom. Van egy
kis gond, amit meg kéne oldanom.
- Ne már! Nem tudnál kicsit
lazítani? – háborog Toshi.
- Kivételesen nem munkáról
van szó.
Mindenki fellélegzik. Gyorsan
megebédelünk, mert kinek-kinek mennie kell a dolgára. Mielőtt én is távoznék,
megállok Tatsuya asztalánál.
- Bocs fiúk – szakítom félbe
a beszélgetést – Ueda megtennél nekem egy szívességet?
- Persze, mit?
- Ha végzel, elhoznád a
kocsimat a kiadótól? Szólok a portásnak, hogy mutassa meg, hol van, csak
hivatkozz rám.
- Oké – nagyon bizonytalan.
- Kösz, rendes vagy – egy
nagyobb kulcscsomót és láncot nyomok a kezébe.
Intek és megyek tovább
ügyeket intézni. Estig rohangálok, már azt se tudom, hogy hol áll a fejem. A
megbeszéltek szerint, kezdés előtt fél órával előbb találkozunk.
- Kao, elvigyelek a stúdióba
a kocsidért? – kérdi Shini.
- Nem kell kösz. Megkértem
egy barátomat, hogy vigye haza.
Egy apró bólintással
válaszol. Végül menni kell a stúdióba.
Mennyi kávét ivott ez a nő? A
műsorvezető nőcske össze-vissza vihog és fecseg. Halántékom dörzsölöm, kezd
fájni a fejem a hangjától. Die és Toshi próbál jó pofizni, de elegük van már,
Shinya csöndesen figyel, néha válaszol valamit. Én laposakat pislogok, Kyo hat
láb mélyen alszik. Éppen nem horkol. Mikor végre vége a műsornak, az asztal
alatt erősen bokán rúgom, mire észhez tér. Elvonulunk és mehetünk haza. Hajnali
egy van, még jó, hogy Tatsuya elvitte a kocsim. Shini van olyan kedves, hogy
mindenkit hazafuvaroz. Félálomban esem haza. A nappaliban a TV villódzik, Ueda
a kanapén alszik összegömbölyödve. Elmosolyodom rajta, nagyon aranyos és
kikapcsolom a TV-t. Nem kéne hagynom, hogy itt aludjon. Én is elfeküdtem a
nyakam. De ő táncos, ezért rosszabb lenne neki, ha holnap nem tud megmozdulni.
Óvatosan ölbe veszem és elviszem a régi vendégszobába, amit megkapott.
Betakarom és én is megyek végre aludni.
