Sajnálatos tény

Kedves olvasok, történet függök, és mindenki, aki betévedt és megragadta a Se veled, se nélküled történetünk.

Sajnos a történet beláthatatlan ideig állni fog. Miattam. Engem szidjatok (Yami).
Amíg nem mászok ki a lelki/írói válságból addig sajnos nem tudom folytatni a történetet. ami még sok meglepetést és kedves mosolyt, néhol sírást hozhat.

Kérlek benneteket türelemmel várjatok, addig is jönni fog másik történet amit élvezhettek majd, remélhetőleg annyira mint mi mikor megírtuk.
Megértéseteket köszönöm!
És tényleg bocsi...

Üdv: Yami

Se veled, se nélküled - 14. fejezet

Reita pov:

Azt hiszem ez a kibékülés elég jól sikerült. Most kicsit minden szebb, mint volt. A pultos lány mosolyogva integet, bár nem tudom miért. Ruki jön velem szembe, és majdnem ki tör a röhögő görcsben.

-Mi van?

-Néztél tükörbe ma reggel?

-Igen, miért?

-Akkor sajnos nem segíthetek – vereget vállon és közben továbbra is heherészik. Így lépünk be a próbaterembe, ahol is körbe nézek, és ugyan azt látom, amit Rukin. Mindenki rajtam nevet. Bevágom a durcát és levágódom a basszeremhez. Velem ne szórakozzanak. Elég, ha Kamijo teszi ezt. Főleg ha hülyének nézzük egymást. Vajon mit csinál? Jó, tudom, ő is próbán van, és éppen zenét alkot.

Vannak kisebb testvérei, valamint, sokat tud a gyereknevelésről. Érdekes. Nekem is van két nővérem, mégse tudok sokat a gyereknevelésről, viszont, sokat tudok a lányos játékokról, persze, ez is olyan dolog, amiről a többieknek nem kell tudni.

-Te Ruki, véletlenül nem beszéltél Kamijoval? – sanda gyanúm beigazolódni látszik, mikor zavarban elkezd babrálni a papírjaival.

-Csak egy kicsit – motyogja – Nem bírtam nézni, ahogy szenvedsz…

-Köszönöm, hogy beleszólsz a magánéletembe, de meg tudom oldani a gondjaimat!

-Persze – itt olyan paprika vörös lesz egy pillanat alatt a feje, hogy meg ijedek, hogy szívinfarktust kap mindjárt. – Meg tudjátok oldani mi? – kiált magából kikelve – megölöd itt magad, mert nem eszel, Kamijo meg nem alszik és kifekszik tőle. Nagyon el tudjátok intézni a dolgokat, ha nincs szócső, akkor nem is tudtok kommunikálni!

-Szócső?

-Yuki bejött és kereset.

-Aztán meg talált…

-Aztán ha nem beszélek Kamijoval, akkor nem megy el hozzád, és ma nem úgy jössz be, mint akit jól megraktak. Ráadásul ez a jóllakott kismacska arc hozzá, már csak az előke hiányzik a nyakadból meg a pelus a seggedről, és elmehetnél ovisnak, aki az ebéd utáni szundijára készül.

Tátogok, mint egy partra vetett hal. Nem elég hogy beszólt még azt is levágta, hogy mi a felállás, ha ezt valaki megneszeli oda a jó hírem.

Ezek az aggodalmak végig kísértik a napom.

Kamijo pov:

Azon zakatol az agyam, hogy miként lehetne megtudni, hogy Reitáé-e a gyerek. Nem lehet biztosan tudni, mert fene tudja mióta csalta az a kurva. Rei mondta, hogy bármi lesz, velem marad, de… akkor nem lesz olyan, mint volt.

A próbaterem kanapéján ülök, nagyon ráncolom a homlokom, nem tudom, mi legyen. Nem tudom mi lenne a jobb, ha övé lenne, vagy ha nem. Azt akarom, hogy boldog legyen. Az nem zavar annyira, ha Rei látogatná a gyereket, ha az neki jó, de… fogalmam sincs mi lenne a legjobb megoldás, mi lenne az, ami nem fájna egyikünknek sem. A másik kérdés, hogy a gyerek, ha idősebb lesz, mit fog gondolni az apjáról, ha megtudja, hogy velem él. Az apámból kiindulva. Anyám elfogadott ilyennek, de reméli, hogy „meggondolom” magam és adok neki unokát. A húgom meg… neki teljesen természetes.

Honnan lehet tudni, hogy ki a gyerek apja: a külső hasonlóság nem elég. Tapasztalat. Kenji is nagyon hasonlított rám, mikor kicsik voltunk. Ha a csaj se tudja, akkor tényleg nincs ötletem. Minden ember különbözik, de kell valami, amiben hasonlítanak. De miben? Vér… a családi kötelék véren alapul. A vérben van…

- DNS teszt! – ugrok fel.

Társaim felém kapják tekintetüket, és bambán néznek rám.

- Mi baj? – kérdi Yuki.

- Azt eddig is tudtuk, hogy vámpír vagy. Miért akarod ezt bebizonyítani? – kérdi Teru.

- Nem nekem, hanem a gyereknek.

- Milyen gyerek? – ejti le majdnem a gitárját Hizaki.

- Kamijo, úgy tudtuk, hogy Reitával vagy. Kavarsz egy nővel? Apa leszel? – néz nagyot a dobos.

- Mi?

- De hát az előbb mondtad – világosít fel Teru.

- Azt egy szóval se mondtam! Tudtommal Reita férfi, így igen bajos lenne, ha terhes lenne. Az már régen rossz lenne.

- Akkor áruld már el, mi van. Össze-vissza beszélsz.

Válaszolnék, de végig gondolom, miket mondtam. Dobosomnak igaza van. Tényleg nem volt értelme annak, amit mondtam.

- Az úgy van, hogy Rei volt barátnője terhes, és nem tudni ki a gyerek apja. Lehet, hogy Reitáé, de lehet, hogy a másik pasié, mert már jó ideje csalta Reit. Megpróbálom rávenni a szöszit, hogy vigye a nőt DNS tesztre, hogy kiderüljön az igazság – világosítom fel őket.

- És mi lesz, ha a basszerosé? – kérdi óvatosan Yuki.

- Rei azt mondta, hogy akkor fizeti a gyerektartást és látni akarja majd, de velem marad.

Még be se fejezem, keresem a telefonom és megyek ki a teremből. Ezt mégse kéne hallania a többieknek. Az egy dolog, hogy mindent tudnak rólam, csak azt nem, hogy a párommal mikor-milyen pózban csináltuk. Egy csöndes folyosórészhez érve már csöng is a telefon.

- Szia, mi a helyzet? – kérdi Rei.

- Meg van a megoldás a problémára.

- Mi?

- Vidd el a volt nődet majd egy DNS-tesztre, akkor kiderül, hogy kié a gyerek.

- Azt hogy?

- Először is: jogilag tudnod kell, hogy te vagy-e a gyerek apja és hogy nem vernek át. Ezt el tudod intézni személyesen a csajjal, vagy akár hivatalos eljárást is lehet indítani. Kettő: a DNS minden emberre különböző ismertető jegyeit tartalmazza. Ki lehet így deríteni, hogy a tied-e vagy sem.

- Ez biztos?

- Igen, ne szerencsétlenkedj. Minél előbb vidd el. De ha akarod, ezt még megbeszélhetjük, de nekem most mennem kell. Gondolkodj azon, amit mondtam. Szia – bontom a vonalat és megkönnyebbülve megyek vissza dolgozni.

Reita pov:

Kamijo telefonja teljesen felzaklat. Ilyen egyszerűen is meg tudhattam volna a problémát oldani, és nem kellet volna ennyit szenvedni.

- Ruki – nézek az énekesre – Neked mindenhol vannak ismerőseid.

- Igen?

- Kéne egy orvos száma. Aki megbízható.

- Minek az neked?

- Apasági tesztet akarok csinálni – határozom el magam.

Döbbenten pislog rám és már megy és keresi ki a számot. Nagyon határozott lehettem, mert pár perc múlva már kezemben van egy név telefonszámmal.

- Csak ne legyen baj belőle – vereget vállon.

- A baj már meg volt, csak a végkifejlett legyen boldogabb… - morgok.

Remegő kezemben ott a szám. Ha ilyen könnyű lenne az élet. Délutánra egészen elfogadható számomra és neki durálom magam, hogy bizony fel hívom az orvost. Háromszor csöng ki mire fel veszi.

-Jó napot Suzuki Akira vagyok és szeretnék érdeklődni… - jön a szokásos szöveg időpont egyeztetés jogi háttér biztosítása, bár így is sok mindent meg tudok már telefonon keresztül.

Már csak Sakurát kell rá venni, hogy eljöjjön.

Este Kamijo már az ágyban talál meg. Nagyon későn érkezett én meg fáradt vagyok megvárni így inkább tisztán és békésen szuszogva várom. Nincs kedvem beszélgetni csak hozzá bújni. Kicsit sokkosan érintet a mai nap.

-Hé hétalvó kelj már fel nem elég, hogy este nem voltál hajlandó semmit mondani most meg még el is alszol – ez a kedves ébresztés… morogva fordulok a másik oldalamra az álom túl szép volt ahhoz hogy hagyjam elúszni.

-Kelj már fel! – rángat valaki tettlegesen.

-Mi van már? – nyögöm ki.

-Kelj fel mert el késel és én is el fogok miattad! – morog Kamijo. Biztos megint bent volt valami.

-Oké oké – kimászok az ágy szélére és próbálom kinyitni a szemem. – Olyan szépet álmodtam – motyogom – Te is benne voltál – lehet csak az üres szobának mesélek, nem baj. A mai nap úgy is orvos látogatásból fog állni utána egy kis próba majd megint csak ágyba zuhanás és lehet mozgalmas éjszaka már ha Kamijo nem lesz hulla fáradt.

A konyhában kapok kávét elmondom amit tegnap nem sikerült és nagy nehezen dűlőre jutunk. Irány a meló.

Kamijo pov:

Hulla kómásan érkezem haza. Reita már alszik. Kár, meg akartam kérdezni, hogy mit intézett. Nem baj, majd reggel. Befekszem mellé, átölelem, és már alszom is.

Reggel sikeresen morgunk egy sort, de egy kávéval kibékítem.

- Tudtál beszélni a dokival? – kérdezem két korty között.

- Igen, már csak Sakurával kell beszélnem.

- Mikor lesz időpont?

- Még nem tudom, először én megyek, hogy vért vegyenek tőlem. Aztán beszélnem kell Sakurával, utána megint a dokival, hogy legyen időpont. Végül megint Sakurával. De jó – fintorog.

- Tehát el fog még húzódni.

- Egy kicsit, de már nem sokára vége lesz.

- Remélem.

A pultnak dőlök, mélyet sóhajtok és belekortyolok a kávéba.

- Ne morogj – kéri lágyan.

Erőltetek egy mosolyt. Hogy megbékítsen, kapok egy csókot. Leteszem a bögrét, magamhoz ölelem és mélyítem a csókot.

- Az előbb még azért hisztiztél, hogy elkésel – nevet.

- Ünneprontó – elengedem és elkezdek készülődni.

Ő is összekapja magát, és végre mehetünk. A megbeszéltek szerint, délután beszél azzal a ribanccal. Igyekszem haza, mindenképp ott akarok lenni vele.

A próba gyorsan telik, de nem igazán tudok erre koncentrálni, csak az este jár a fejemben.

Alig érek haza, nyakamba veti magát és kapok egy forró üdvözlő csókot.

- Beszéltél vele? – kérdezem és leülök mellé a kanapéra.

- Még nem. Mondtam, hogy megvárlak.

Elmosolygok és megszorítom kezét, míg telefonál. Elég sokáig vár, majd végre megszólal. A csaj nagyon nem akar belemenni a dologba, Akira meg egyre idegesebb. Megszorítom kezét, jelezve: nyugi, itt vagyok. Pár perc veszekedés után bontja a vonalat.

- Holnap átmegyek Sakurához és beszélek vele – jelenti ki.

- Veled megyek.

- Nem.

- De. Nincs azaz isten, hogy egyedül engedjelek oda.

Elmosolyodik és itt lezárjuk a vitát. Egy közös fürdő, és alvás.

Reggel elég feszült a légkör. Reita nagyon ideges. Belünk a kocsimba és megyünk. A ház előtt leparkolok és kiszállok. Indulnék vele, de elém áll.

- Várj meg itt – kéri.

- Nem.

- De. Kérlek, ezt nekem kell elintéznem – suttogja nyakamnak.

Megborzongok.

- Akirah – sóhajtom.

Kapnék ajkai után, de itt hagy. Morogva veszem elő a cigim és gyújtok rá. Remélem, hogy kapok egy csókot vagy puszit, erre itt hagy. Szépen vagyunk, mondhatom. Pár cigit elszívok mire Reita megjön. Eléggé feldúlt.

Reita pov:

Ha ott a kocsinál meg csókolom nem lett volna erőm fel jönni, de nekem most muszáj itt lennem. Lassan sétálok végig a folyóson, telefonon azt mondta még itt lakik. Hát akkor nem lesz nagy szó, ha beállítok.

Csengetek, bentről zörgések, nyílik az ajtó.

- Akira? – pislog rám Sakura.

- Szia – köszönök és beengedem magam.

- Nem a legalkalmasabb pillanat – motyogja.

- Tudom, nem is zavarlak sokig – veszem le a cipőm, foglalom be a nappali kanapéját.

- Miért jöttél? – ül le velem szembe a fotelba.

- Már nem mondhatom, hogy menj el abortuszra – kezdek bele – De egy tesztet kikövetelhetek magamnak jogi úton is – ez a tekintet mindent megért, még azt is, hogy előtte Kamijotól fejmosást kaptam.

- Tessék? – hebegi.

- Jól hallottad, tesztet akarok, hogy tényleg enyém a gyerek.

- Ezzel nem késtél el egy kicsit? – lép be a nappaliba az a krapek.

- Nem – csak azért sem nézek a krapekra, inkább Sakura reakcióit nézem. – A teszt bármikor elvégezhető. Akár az én kontómra is – vállat vonok.

- Rendben – bólint végül Sakura, de nagyon sápadt.

- Akkor mindent meg beszéltünk – felállok – Majd szólok, ha van időpont – kalap kabát és már ott se vagyok, de még az ajtóban egy pillanatra megállok.

- Meg vagy zakkanva? – kiabál a fickó.

- Teljesen, nem játszhatok vele… - félmosolyra húzom a szám. Keserű az öröm íze. Csak akkor tűnik fel, hogy elhagytam az épületet, mikor Kamijo mosolya belibeg sötét gondolataim közé.

- Na, hogy ment? – nyitja ki az ajtót nekem.

- Nem tudom – vonok vállat – bele ment a vizsgálatba, már csak időpont kell. Volt egy beszélgetés foszlány… - gondolataimba mélyedve figyelem az elsuhanó várost.

- Milyen foszlány?

- Nem játszhat… lehet, azért mégis szeretett régebben? – kétségbeesetten fordulok felé.

- Valamikor biztos fontos voltál neki – mosolya megnyugtat. Sebválton lévő kezére rakom mancsom.

- Köszönöm – suttogom lehajtott fejjel. Megszorítja rajta felejtett kezemen egy-két ujjam. Rákapom tekintetem, de a vezetésre figyel.

Mielőtt haza érnénk fel hívom a dokit, hogy meg van a beleegyezés már csak egy időpontot szeretnék. Alig három nap múlva van egy feles fél órája, akkor bejöhetünk, kitölthetjük a papírokat, és elindítja a folyamatot. Örömmel konstatálom Kamijo megnyugvását.

Alig lépünk be a lakásba a hátára ugrok.

-Most nem menekülsz! – nevetek és nagy nehezen eljutunk a kanapéig. Nem is tudtam hogy az ember fiának ennyire hiányozhat hogy figyelmesen bánjanak vele valamint érezze a másik férfiasságát. Hát igen a kőkemény heteró énem most zokogva el bújik. Akira pedig boldogan veti bele magát az élvezetekbe annyira hiányzott már Kamijo.

Túl gyorsan itt van az a három nap múlva. Sakurával beszéltem telefonon most nem ellenkezett annyira mint előzőleg. Megadom a kórház címét ahol a doki rendel. Ott találkozunk. Ezt ö köti ki én meg nem ellenkezem. És még a lelkére madzagolom hogy ne késsen.

Alig érem el a megfelelő emeletet és folyosót mikor elég érdekes beszélgetés üti meg a fülem. Nem túlzottan suttognak szóval azon csodálkoznék ha három épülettel arrébb nem hallját.

-Miért mentél bele ebbe?

-Mert már nem bírom ezt játszani tovább – zokogó hangok. Neki támaszkodok a falnak. Azt hiszem most nem lenne jó ha meg jelennék. Még a behívásig két percem van. Lent szóltam a portán hogy meg jöttem. Legszívesebben rá gyújtanék de itt nem lehet. Végül a krapek el viharzik előttem nem is foglalkozik a környezetével.

Még elszámolok tízig, húszig, aztán megyek csak a megfelelő ajtó elé. A mellé felsorakoztatott székeken ott gubbaszt Sakura, és nyeldekli a könnyeit.

-Szia – köszönök rá.

-Hallottad igaz? – kérdezi elkeseredve.

-Mi… - nem fejezhetem be a kérdést a doki nyitja a z ajtót és beinvitál minket.

Mind a ketten egy-egy asztalon üldögélünk félig levetkőztetve.

-Mi vezetett idáig? – érdeklődik az orvos semleges hangnemben.

-Egy nagyon régi buli – sóhajtok vissza gondolva arra hogy is kezdődött az egész.

-Az egyik buliban találkoztam egy sráccal meg tetszett mert velem foglalkozott – vall Sakura is – Akira akkor épp nagyon nem ért rá…

-Dolgozom, mit vársz?

-És én?

-Az egyetemi ösztöndíjad iszod el majdnem minden hétvégén. – morgolódok.

-Szóval a kisasszony még iskolába jár?

-Már nem a múlt félévben diplomáztam. Ezért volt annyi buli. – ölt rám nyelvet – Aztán ott megismertem egy számomra imponáló fiúval, kavartunk egyszer kétszer. Aztán teherbe estem.

-De nem is voltál otthon – méltatlankodok.

-Majdnem 8hetes terhes voltam mire rájöttem.

-És a két menzeszed? – vágom hozzá.

-Azt hittem megint csúszik – von vállat – Mikor veled jártam is volt, hogy kimaradt. Egy idő után már úgy voltam vele nincs értelme tesztekre pazarolni a pénz vártam.

-Felelőtlenség volt öntől – szól közbe a doki. – Akkor most adják meg az alap adatokat – azzal hosszú unalmas kérdésekre kell válaszolni. Mielőtt meg unhatnám, érkezik egy nővér leveszi a vérmintákat, felcímkézve tovább lejt velük.

-Itt kérem aláírni alapos átolvasás után és kérem az igazolványokat is elő – mosolyog ránk, mint egy rendőr, biztos orvos és nem hekus?

Átolvasom az adatok rendben. A problémánkat is igen szépen meg fogalmazta, még jó hogy Ruki ajánlotta így ismeri az énekest. Bár néha elcsodálkozom, honnan vannak ilyen összekötetései.

-Két hét múlva találkozunk. – enged utunkra – Suzuki-san magát fogom hívni az időponttal kapcsolatban remélem értesíti majd a hölgyet.

-Természetesen. – meghajolunk és távozunk.

A vizsgáló előtt meg torpanunk egy kicsit.

-Sajnálom Akira – néz rám Sakura.

-Mit? – vágom zsebre a kezem.

-Nem az én ötletem volt ez az egész – meg rázza a fejét – Ne haragudj – gyors biccentés és már el is tűnt.

Értetlenül nézek utána. Most mi is történt? Bocsánatot kért, mert tönkre vágta a kapcsolatunkat hogy ott hagyott, hogy mást szeret?

Kamijoval meg beszéltük, hogy ha végzek, hívom. De nem akarja fel venni. Mérgelődve megyek hazafelé. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, csörög a telefonom.

Kamijo pov:

Rei lelkére kötöttem, hogy hívjon fel, amint végeztek. Tudni akarom, mi van. Valamikor délelőtt ment, és most mindjárt dél. Azt mondta, nem tart sokáig, akkor miért nem hív?

- Éhes vagyok – nyafog Teru.

- Én is. Menjünk enni – áll fel Yuki a dobok mögül.

Csalódottan nézek a dzsekimre, ahol a mobilom van.

- Baj van? – érinti meg a vállam Hizaki.

- Nem, semmi, menjünk – erőltetek egy mosolyt.

A büfében eltöltünk egy fél órát, kaja, kávé és még egy cigi is belefér.  Jókedvűen megyünk vissza a terembe. Előkeresem a mobilom és jó pár nem fogadott hívás basszerosomtól. Felhívom.

- Végre felveszed! – morog.

- Bocs, nem hallottam, hogy hívtál. Hogy ment?

- Furán. Ha hazajöttél, elmondom. Mikor jössz?

- Későn, sajnálom.

- Nem számít – és kinyom.

- De jó – sóhajtok lemondóan.

Folytatjuk a próbát. Igyekszem hamar elszabadulni. Aggódon Akira miatt. A próba végén viharosan távozom. Hazaérve Rei nem jön elém, hanem a nappaliban gubbaszt.

- Mi volt a dokinál? – ülök mellé.

- Sakura bocsánatot kért mindenért.

- Mi? – nyögöm.

- Nem értem, de nem is érdekel különösebben – magához húz, és végre megcsókol.

Nem habozok, viszonzom, és a kanapén szabadulunk meg fölösleges ruháinktól. Fogalmam sincs, hogy jutunk el a hálóig, csak azt, hogy ott folytatjuk szenvedélyes együttlétünket.

Az elkövetkező időszak borzalmas. Reita sokszor fordul magába a teszt miatt, próbálom nyugtatni, de csak morog, ami ragadós. Így már ketten vagyunk harapósak. A próbák se úgy haladnak, ahogy szeretném. Most stúdió munkák folynak, és a technika ördöge, most velünk szórakozik.

A nap végi forró zuhanynál nincs jobb, főleg, ha Reita is velem áztatja magát. Megbabonázva nézek végig izmos, néhol habos testén. Vágyakozva sóhajtok fel, és érzem, hogy kezdek délen éledezni. Akira a haját vizezi, ezt a pillanatot választom, hogy átkaroljam vékony derekát.

- Mit szeretnél? – nevet.

Nyakát kezdem csókolni, mire megremeg. Egyik kezemmel mellkasát simogatom, másik éledező férfiasságára vándorol, és kényeztetni kezdem. Hátra hatja a fejét és felsóhajt. Egyre hangosabban zihál, teste megremeg. Megfordul ölelésemben és ajkaimra mar. Nem tétovázik, ráfog merevedésemre, és mozgatni kezdi rajtam kezét. Jóleső sóhajokat vált ki belőlem. Többet akarok belőle.

- Kamijoh… - nyög fel, mikor egyik ujjam belé vezetem.

Gyakran vagyunk együtt, így nem kell túl sokat felkészítenem. Imádom nézni, ahogy kéjben úszva sóhajtozik kalandozó ujjaimnak köszönhetően, de amit imádok, hogy teljesen elhagyja magát, mikor belé hatolok. Imádom.

- Tégedh akarlakh – sóhajt.

- Fordulj – engedem el és húzom ki ujjaimat belőle.

Megfordul és terpeszbe állva vár. Mögé állok, de még nem hatolok testébe. Hogy tovább játsszak idegeivel, fenekéhez dörgölöm maga, és ráfogok merevedésére. Ökölbe szorítja kezét, és próbál talpon maradni. Tovább ingerelném, de nem lehet, mert nagyon érezni akarom őt. Lassan, nagyon lassan csúszom belé, még több gyönyört szerezve neki. Egy hangosabb nyögés hagyj el ajkait, mikor teljesen elmerülök testében.

- Ishthenemh – ismételgeti.

- Én már… nem is vagyok… elég? – hátának támasztom fejem és lökök egyet.

- Dehh… - felnyög.

- Helyesh – lassan ringatom csípőmet, fokozva mindkettőnk élvezetét.

Ráfogok csípőjére, hogy megtartsam. Zihálása tölti be az egész helyiséget, keveredve nehéz sóhajainkkal. Egyre hangosabban zihál, mikor eltalálom kéjpontját, felnyög, és hátra veti a fejét. Gyorsítok mozgásomon. Férfiasságát se hagyom figyelmen kívül. Nyakát harapdálom, mozgásommal megegyezően simítok végig teljes hosszán. Nem bírom sokáig, néhány erősebb lökés és kézmozdulattal, egymás nevével az ajkunkon érünk a csúcsra. Kicsúszom belőle, megfordul, és szenvedélyesen megcsókol. Lemossuk magunkat.

- Nagyon nem bírsz a farkaddal – jegyzi meg, mikor szárazra dörgölöm.

- Te beszélsz? Amúgy, sose ellenkezel, sőt, élvezed.

- Igaz.

- Azt akarod, hogy hozzád se érjek? – lépek hátra.

- Még mit nem! – ránt magához.

Adok ajkaira egy gyors csókot és kibontakozom öleléséből. Felveszem egy alsót és megyek a hálóba, Rei szorosan a nyomomban. Egymást ölelve alszunk el. Mostanában későn érek haza, Reita boldogan fogad. Ám ez csak álca, amit hamar le is vetkőz. Szokásos napi rutin lett ebből. Hazajövök, morgás, aztán nem bírunk magunkkal, egymásnak esünk. A legváltozatosabb időpontokban, és helyeken tesszük ezt. Vacsora előtt, után, a tus alatt. Mindegy, csak érezhessük egymást. Sokkal elviselhetőbb így ez az időszak.

Reita pov:

Morcosan kelek, morcosan megyek dolgozni, és morcosan érek haza. Próbálok vidám lenni, mikor Kamijo hazaérkezik, de most stúdiózik, így ő se felhőtlen. Minden este vad szeretkezésbe fullad, bármit teszek.

Nem bánom, így elfeledkezem a bajokról, ami nappal ólomsúlyként nehezednek rám. És mivel rendesen elfáraszt, így még gondolkodni sincs erőm, csak feküdni és aludni. Reggel az óra kegyetlenül kelt, aztán irány a következő nap.

Dél körül meg szólal a telefonom. Mivel nem várok hívást, kíváncsian nézem a kijelzőt. Az orvos az. Félve veszem fel.

-Jó napot, Suzuki-san – köszön vidáman – Netalán munka közben zavarom?

-Nem, nyugodtan mondja – nyögöm ki.

-Megérkeztek az eredmények.

Bent akad a levegő. Itt a vége, minden kiderül.

-Rendben, amint utolértem Sakurát, telefonálok, hogy mikor lenne jó.

-Ha holnap jönnének, az nagyon jó lenne.

-Értem – bólogatok – Akkor hívom, amint többet tudok.

-Viszont hallásra.

Alig teszem le, tárcsázom Sakurát. Pár csengés után veszi fel.

-Megjöttek az eredmények, holnap gyere a dokihoz – mordulok, nem érdekelve, hogy milyen hangok vannak mögötte.

-Oké – azzal még megegyezünk, hogy ott találkozunk. Még meg kér, hogy ne szóljak semmit a faszijának. Ezt a részt nem értem, de végül is nem mindegy? Holnap rá ér egész nap, majd írok neki smst arról, mikor kell megjelennie.

Megint az orvos van a fülemen, és az ebédszünet végére van időpontom, és egy leküldött sms-em.

Halál fáradtnak érzem magam, mikor felveszem a basszerom.

-Mi történt? – kérdezi Uruha mellékesen.

-Semmi extra – legyintek. Kai beszámol és megy az egész tovább.

Éhesen esek haza. Kamijo még sehol de jó nincs kedvem egyedül vacsorázni. Ahogy ezt végig gondolom, és beállok a tus alá hallom, hogy nyílik fürdő ajtaja.

-A kedvencem – alig pislogok ki szemembe lógó frufrum alól – Ázott, nedves Akira – látom, ahogy megnyalja a szája szélét, na igen, a kis perverz haza talált. Vigyorogva intek neki, hogy csatlakozzon. Most nem azonnal támadom le. Már nagyjából megnyugodtam, holnap minden kiderül. Eljutunk az ágyig.

-Ma hívott a doki.

-Mi lett?

-Holnap személyesen mondja el az eredményeket – hanyatt vágódom az ágyban. Fejem alá gyömöszölöm az egyik párnát. Bámulom a plafont. A következő pillanatban Kamijo arcát nézem.

-Eljössz velem? – bólintását látva, elmosolyodom.

-Rég láttam ezt az őszinte arcod – simít végig arcélemen. Bele borzongok érintésébe.

-Ne csiklandozz – kuncogok.

-Aha, ne csiklandozzalak – azzal neki áll és támadást intéz a nevető izmaim ellen. Rángatózok, fetrengek, de nem enged.

-Elég! – könyörgök, már lihegve.

-Nem elég?

-De! – kiáltom. Lehemperedik rólam. Lihegünk kicsit.

-Akkor holnap – ölel magához. Bele fészkelem magam ölelésébe, és én leszek a kis kifli. – ne ficánkolj, mert megtalállak döfni. – hallom, hogy mosolyog.

-Van még energiád rá? – pislogok hátra.

-Mostanában elég sok energiám van Rád – fordít maga felé, és végig simít az oldalam ívén, fenekemnél fogva magához húz. Éhesen kapok ajkai után, és fölé kerekedem. Végig csókolom mellkasát.

-Na, ne hidd, hogy te leszel felül – incselkedik, azzal fordít rajtunk – Most te élvezd – jelenti ki, azzal érint, csókol, és a testem máris lángol. Bármit tesz velem, az csak gyönyört okoz. Nemsokára már csak nyöszörögni vagyok képes. Egyé válásunk, nem olyan vad, mint az elmúlt napokban, most inkább édesgető szeretgető, törődő.

Alig pihegem ki a fáradalmakat, mehetek még egy gyors tusra. Már éjfélre jár az idő, mikor újra az ágyban vagyunk. Megint én vagyok a kis kifli és alszunk. Olyan jó ölelő karjait magam körül tudni. Békés álmatlan álom nyel magába.

Kamijo pov:

Reggel arra kelek, hogy valami a mellkasomra nehezedik. Nehezen kinyitom a szemem és próbálok fókuszálni több-kevesebb sikerrel. Kis pislogás után mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy Rei feje az.

- Jó reggelt kicsim – simítok végig kócos haján.

- Eljössz velem? – néz rám nagy boci szemekkel.

- Hova?

- A dokihoz.

Tényleg! Kiment a fejemből. Ma derül ki a teszt eredménye, és hogy Akiráé-e a gyerek. Hogy felejthettem el?

- Persze – mosolygok rá.

Válaszul megcsókol. Nincs sok idő a heverészésre, menni kell. Összekapjuk magunkat és beülünk a kocsimba. A megbeszéltek szerint, ott találkozunk a csajjal.

- Félek – motyog már útközben a basszista.

- Mitől?

- Nem tudom, talán, hogy mégis enyém a gyerek. Még nem akarok apa lenni.

- Ez érthető, de ha jó ideje nem feküdtél le vele és csalt téged, egyáltalán nem biztos, hogy a tied.

- Ezt én is tudom, de akkor is. Nem csak ez a baj, hanem az, hogy mi lesz velünk? – néz rám kétségbeesetten.

- Ha te is úgy akarod, veled maradok…

- Akarom, mert szeretlek. Nem akarlak elveszíteni.

- Ahogy én se téged. Nyugi, akármi lesz, kitalálunk valamit.

Rei nyugtalansága rám is átragad. Ha tényleg övé a gyerek, az sokban megbonyolítja az életünket. Abból a nőből kiindulva… bármit kinézek belőle, hogy több pénzt szedjen ki Reiből. Ha mégis az övé, segítek neki felnevelni, azon nem múlik. Bármit megteszek, csak maradjunk együtt.

Az orvosig nem beszélgetünk, mindketten a gondolatainkba merülünk. Alig tudok a vezetésre figyelni. A portán megmondják hova kell menni és leülünk a váróba. Még nincs itt a nő.

- Szerinted eljön? – kérdi Rei.

- Sajnos igen. Tudja, hogy ha eljön, ha nem, nem változtat a teszt eredményén. El fog jönni, mert ha a tied, akár nem, akkor is hozzád akarja majd vágni a követeléseit.

- Biztos – mélyet sóhajt.

Nem kell sokat várni, megjelenik a pasijával. Mikor meglátják, hogy Rei nem egyedül jött, a nő egy pillanatra megmerevedik. Na, mi van kislány? Nem erre számítottál? Nem hagyom, hogy Akira egyedül legyen ezekkel. Kicsit távolabb ülnek tőlünk. Talán fél óra múlva nyílik az ajtó és behívják Reitát és a csajt.

- Te mit keresel itt? Semmi közöd ehhez – mordul rám a fickót.

- Azt te csak hiszed öregem. Reita a barátom és láttam mit tettetek vele. Tudod, mit nem tudok?

- Mit? – köpi foghegyről.

- Hogy te vagy az a ribanc gerinctelenebb.

- Ne merj így beszélni Sakuráról! – pattan fel idegesen.

- Mert? Ő csalta Reitát. Meg te miből gondolod, hogy hűséges volt tehozzád? Ha Akirával megtehette azt, hogy hűtlen, miből gondolod, hogy hozzád az?

- Mert engem szeret és én is őt. Bízom benne. Amúgy se feküdt le azzal a lúzerrel.

- Miből gondolod? – kezem ökölbe szorul, hogy mer így beszélni a basszerosról?

- Ő mondta.

- Mondani bármit lehet és én nem Akirára gondoltam. Tudod, az ilyen pénzéhes nők, bármit megtesznek, hogy még több pénzük legyen.

- Ha még egyszer a szádra veszed a barátnőmet, esküszöm agyonütlek! – fenyegetőzik dühöngve.

- Csak rajta. Ha csak egy ujjal is hozzám érsz, beperellek és a kiadóm még a gatyádat is leperli rólad. Szóval gondold meg jól.

Nem tud megijeszteni, mert kettőnk közül ő járna rosszabbul. Ez meghozza a hatását, dühöngve leül. Szinte végszóra ismét nyílik az ajtó, a basszeros meg az a ribanc jönnek ki. Rei megáll előttem és mosolyog. Már ennyiből tudom mi volt.

- Mi a helyzet? – kérdem mosolyogva.

- Nem én vagyok az apa – vigyorog.

Én is megkönnyebbülök, bár nem olyan látványosan, mint ő.

- Sakura! Ne számíts tőlem semmire – veti Rei.

A csaj mondana valamit, de azt nem várjuk meg. Csendkirály-channal szinte madarat lehetne fogat, olyan boldog. Beülünk a kocsiba és elindulunk haza.

Se veled se nélküled 13. fejezet

13. fejezet

Reita pov:

Kopognak. Vajon ki jöhetett ide?

Fáradtan nyitok ajtót, nem hiszek a szememnek, mikor meglátom vendégemet.

-Mit keresel itt? – köpöm oda neki.

-Beengedsz?

-Minek?

-Beszélni akarok veled.

-Most már beszélni is akarsz? – válaszolok foghegyről.

-Reita kérlek, engedj be – ez szíven üt. Beengedem, pedig legszívesebben kidobnám, mégis hagyom, hogy bejöjjön, kibújjon cipőjéből. Én megadom azt, amit ő nem. Meghallgatom.

-Mond miért jöttél és tűnj el utána – vázolom még gyorsan a helyzetet és megállok a nappali ajtajában, nem engedem beljebb, nem kell látnia a szétcsúszott életemet. Nem kellenek a lenéző pillantásai. Semmi nem kell már tőle.

-Hallgass meg – kéri.

-Ezt már hallottam, úgyhogy lapozzunk, mért jöttél?

-Bocsánatot szeretnék kérni, ember vagyok, hibázhatok…

-Ez a mentséged? – vágok közbe.

-Igazad van, ez nem mentség, csak mentegetőzés.

Figyelem mozdulatait, de nem értem mért akar most bocsánatot kérni, hisz már elégé tönkretett, gyűlölhetett. Most meg ő kér bocsánatot?

-Nincs miért bocsánatot kérned, döntöttél, akkor legyen így, menj vissza a barátnődhöz – intek az ajtó felé. Nem akarom látni, mert minden eddig össze ragtapaszolt sebem felszakítja.

Hökkenten rázza a fejét.

-Barátnőm? – csodálkozik.

-Ki is játssza a hülyét? – visszhangozom szavait. Fáj, hogy még le is tagadja.

-Reita miről beszélsz?

-Kamijo menj el, mert nem akarlak látni és nem akarom, hogy lássál így – azzal hátat fordítok.

-Nem, most végig fogsz hallgatni és nem hagyom, hogy begubózz – ragadja meg a vállam és belök a nappaliba. Majdnem orra esek szanaszét hagyott ruháimban.

-Mi történt veled, mióta rád vágtam az ajtót? – kérdezi elhűlten.

-Szerintem tökéletesen kifejtetted mennyire vagy kíváncsi rám, mikor rá vágtad az orromra ajtód kemény falapját.

-Akira – ragadja meg a vállam és neki nyom a falnak – Hallgass végig! Nem tudtam, hogy a volt barátnőd zsarol téged, nem tudtam, hogy csak nálam van nyugalmad. Nem tudtam, hogy neked annyira fontos volt, hogy én boldog legyek, hogy inkább nem kerestél. Ezt mind nem tudtam, mert nem mondtad el. Ha bízol valakiben, akkor elvárod a viszonzását is. Mégse mondtál soha semmit, hagytad, hogy én panaszkodjak, miért? Mért nem mondtad el a saját problémáidat?

-Minek mondjam el? Nem tudtál volna vele mit kezdeni. Semmi jelentősége nincs és nem is volt – döbbenten néz, majd látom, hogy kattan valami a kis fejében. Minden egy pillanat műve, újra érzem puha ajkait, ami rengeteg emléket felidéz bennem, testem reagál tettére. Öklöm emelkedik és szoros, de rövid ismeretséget köt arcával. Megtántorodik, én pedig kiszabadulok a fal és az ő fogságából.

-Tűnj el Kamijo – üvöltöm – Menj vissza a barátnődhöz és hagyj békén! Nincs szükségem a sajnálatodra, nem akarlak látni – azt hiszem kicsit kiakadtam – Az exbarátnőm csalt, lehet nem enyém a gyerek, ezek után mennék hozzád elmondom mi a helyzet, erre kidobsz. Tudod mit, nem vagyok kíváncsi a sajnálatodra, tuti Ruki kérte, hogy gyere ide. Nem kell aggódni értem, elbírok a saját problémáimmal.

-A húgomat láttad velem – szúrja közbe. Megakadok. Most ezzel mit kezdjek? Rég volt. Fáj még, de rég volt.

-Menj el – kérem, bár inkább könyörgök. Leroskadok a kis kanapéra, amit ágynak használok és nincs összehúzva már jó ideje. Ágyneműm is csak fel van túrva a támlához.

Kamijo feláll és végig néz a kis lakáson, amiben élek. Ahol most áll, onnan be lehet látni az egészet. A fürdő tőle jobbra, a bejárat balra, a pöttömnyi konyha szemben vele. A nappali közepén egy dohányzó asztal rajta papír rengeteg és a gitártisztító készletem.

-Mi lett veled? – térdel le elém.

-Menj el – kántálom már monotonon.

-Mi vitt rá, hogy egy ilyen lyukban élj?

-Menj el!

-Miért akarod, hogy elmenjek?

-Menj el!

-Akira figyelj rám, most itt vagyok, meg tudlak hallgatni – hozzá ér a vállamhoz, ki ráz a hideg és eszembe jut milyen kedvesen érintett régen. Eddig tartott a védelmem. Tenyerembe temetem arcom. Nem kell látnia mennyire fáj, hogy itt van, mennyire rosszul esik, hogy nem hagy magamra és lesz boldog és nem hagy magamtól lábra állni, nem kell a sajnálata és a segítsége.

-Akira – szólongat. Megpróbálja felemelni államnál fogva a fejem, nem engedem neki, kis hadakozás után hanyatt kötök ki a kanapémon, Kamijo meg enyhén zihálva fejem felé feszíti kezem.

-Nézz a szemembe – parancsolja. Ránézek. Tudtam, csak sajnálat. Elfordulok tőle. Nem akarom a lenézését, emlékeimben a csábító szerető pillantását akartam megtartani, de ezzel mindent elront.

-Már megint dacosan elfordulsz – hajol közel nyakamhoz. Meg feszülök – Csendkirály-chan – kuncog. Egy pillanat elfut a pulykaméreg.

-Száj le rólam és tűnj el! – kiáltom és lefejtem magamról.

-Szeretlek, te hülye szőke ribanc – vágja hozzám mosolyogva.

-Most is szórakozol? – kérdezem döbbenten. Oké lenyelem, hogy leribancozott, lenyelem, hogy leszőkézett, de hogy szeretne.

-Nem szórakozom, ez az igazság – nem tudok elhajolni előle, megragadja az arcom mindkét oldalról – Nem mondanám ki ennyiszer – szusszan színpadiasan – Szeretlek! – meglepődni sincs időm, mert ismét elragadnak ajkai. Ellenkezni sincs erőm.

-Akarlak Rei – suttogja ajakaimnak, megremegek érzéki hangjától. Hanyatt dönt.

-Kamijo várj – pihegem, két fullasztó csók között.

-Nem várok, vártam eleget, érezni akarlak, nekem kellesz mindenestül, az összes hülyeségeddel együtt – hideg ujjai már pólóm alatt járnak, mikor megáll. – Fogytál – néz rám csodálkozva.

-Ja – fordítom el a tekintettem róla.

-Nem baj, így könnyebb dolgom lesz – felgyűri szerencsétlen nyúzott itthoni pólóm – Legalább az izmaid megmaradtak – azzal támadást intéz szerencsétlen korgó hasam ellen. Nem törődik ellenkezésemmel, tovább kényezteti minden porcikámat. Gyors, könyörtelen és ügyes munkájának köszönhetően rövid időn belül egy szál alsóban fekszünk egymás mellet, igen merev problémával.

-Mielőtt folytatom – kerekedik fölém és löki szét térdével lábaimat – Tudd, hogy sokat jelentettél és jelentesz nekem – csókol meg érzékien és olyan szenvedéllyel, amiből hiányzik a hév, csak a törődés és még valami van… azt hiszem, most már elhiszem, hogy szeret. Talán.

Tenyere végig siklik nyakamtól kezdve, a mellkasomon át, ágyékomig és megmarkolja kőkemény férfiasságom.

-Nh – nyögöm válasz képen, és ez elég neki. Egy pillanatra eltűnik rólam a súlya, de még csak felülni sincs időm, visszatér.

-Most nem fogok megállni – csókol meg – Nem tudok megállni – harap nyakamba. Liba szőrös leszek tőle. Lehúzza rólam alsómat, róla nem tudom, hogy került le, de már meztelenül feszül testünk egymásnak. Nem elég, hogy enyhén terpeszben vagyok alatt, de még össze is ér testünk. Nyelvével bebarangolja immár fedetlen testem. Hideg és valamitől nedves ujját megérzem a fenekemnél. Szemeim hatalmasra tágulnak. Ugye nem akarja most? Eddig se történt meg, mert féltem, és többször visszakoztam, de most tényleg meg akarja tenni? Nem elégedne meg csak egy sima kis pettinggel?

-Nyugalom – suttogja a fülembe, és nyakam kényezteti. Idegen érzés, hogy a fenekemnél matat. Jó, oké többször fogdosta már, de az elmúlt időszakban csak Ruki ért hozzá. Ő is csak a színpadon, hülyeségből.

-Látom, elszoktál az érintésemtől – kuncog.

-Pofa… – mordulok, de a végén bent akad a levegő. Feszít, kellemetlen, menekülnék, de nem ereszt, tovább nyomul és teljes testével rám nehezedik, összeér izgalmunk, ami eltereli a figyelmem a hátsó fertályomról.

-De kis harciasak vagyunk – nyalja meg az ádámcsutkám, ami fel-le rohangál, úgy kortyolom a levegőt. – Ne nyelj félre – óvatosan mozgásba hozza ujját, elsőször még kellemetlenebb, de az izmok hamar megszokták, furcsán hamar. Bár lehet betudható nyelvjátékának, amivel nem hagyja oda összpontosítani a gondolataim.

-Húzd fel a térded – szól rám, megteszem. Na de ami ezután jön. Nem elég, hogy ráhajol a merevedésemre és ezzel nem kis meglepett nyögést húz ki belőlem, de még egy ujját megkapom, ami nem fáj, csak feszit. Lassan, óvatosan mozog bennem, vigyázva rám. Szája, nyelve az őrületbe kerget.

-Kami… - nyöszörgöm hátravetett fejjel.

-Az istenek nem segítenek, csak én érek rá – hajol fel hozzám egy csókra. Harmadik ujjánál, fájdalom könnyei szöknek a szemembe. – Lazíts, nagyon feszítesz, így fájni fog, ha én jövök.

-Már most fáj – nyöszörgök.

-Akkor segítünk rajta – hirtelen rántja ki mindet belőlem. Felszisszenek. – Kapaszkodj – még van annyi időm, hogy nyakába karoljak. Felülünk, férfiasságunk össze-össze ér minden levegő vételnél. Derekamnál fogva magához húz, menthetetlenül összepréselődünk.

-Kamijoh… - sóhajtok nyakába. Hideg sikamlós ujjai már megint a fenekemnél matatnak.

-Ne engedj el – kéri és nyakamat szívogatja, közben egyik markába fogja össze merevedésünket, és mikor elkezd rajtunk dolgozni, belém csúsztatja ujját. Nem érzem mennyit, csak azt tudom, hogy ha nem kapaszkodok belé, lezuhanok. Hangosan zihálok.

A következő, amire emlékszem, hogy makkja bejáratomhoz ér. Felnyögök, de nincs akkora ellenállás, mint hittem volna, testem megbízik benne, én is megteszem, hisz engedek neki. Elhiszem, hogy szeret.

-Ah – kiáltok fel, mikor teljesen elmerül bennem. Teljesen kitölt belülről, még kicsit feszít, nem mozdul, vár, hogy szokjam, annyira más ez így. Itt ülök az ölében és még csak nem is undorodom a helyzettől. Régebben elképzelhetetlen lett volna ez az állapot. Kicsit mocorog, majd újra végig fektet a kanapén.

-Akira – súgja a fülembe – Erre érdemes volt várni – nyögi és lök egyet, majd újra és újra. Nem tudom kontrolálni a testem. Kényezteti a férfiasságom és belül is eltalál valamit, amitől gerincemen végig rohan a bizsergés egyre többször.

-Ka… mi.. joh… nem… bi… hrom – lihegem.

-Gyere – azzal csípőm alá nyúlva feljebb emel. – Egy picit várj – súgja és kicsúszik belőlem. Nyögve terülök el takarómon. Fülemben zakatol a vérem, lüktetésén keresztül is hallom az apró neszt, ami a gumi összetéveszthetetlen csomagolásának a szakadása. Két pillanat múlva már megint fölöttem térdel és felhúzza lábaimat nyakába.

-Így talán jobb lesz az első, és nem lesz annyira rossz utána – mosolyog rám. Fülig pirulok. – Nem kell a szende szüzet játszanod, láttam milyen vad is tudsz lenni – nyal végig fülcimpámon, majd beleharap. Hirtelen ötlettől vezérelve átfordítom magunkat és ráülök. Még nem engedem magamba. Felnyög.

-Ez rossz húzás volt – mosolyog és csípőmre fog. Eltol magától, majd kis félszkelődés után megérzem bejáratomnál. Lassan enged magára. Mindketten felnyögünk az érzésre. Látni élvezettől kitisztult arcát, olyan más így. Félig lehunyt pillái alól néz rám, tekintete végig perzsel. Oldalra mozdítom testem, amitől ívben megfeszül és kipattannak szemei.

-Nem engedlek el – megint fordít rajtunk és vadabb tempót diktál, mint elején. Közénk fúrja kezét, és ráfog törődésért kiáltó merevedésemre. Ez megint elhozza az előbbi kettős érzést, és nem bírok sokáig csöndben maradni. Hangos zihálásom betölti a szobát. Egy-egy véletlenszerű oldalra mozdulatomnak Kamijo se tud ellenállni és fel-felszisszen, de nem a fájdalomtól, azt már rég elhagytuk.

A kéj kapuja pedig hamar nyílik, és hosszan tárva marad. Csak fekszem a fehér nihilben és nem akarom, hogy vége szakadjon.

Pihegve térek vissza a jelenbe, ahol is Kamijo rám borulva zihál és megpróbál minél kevesebb fájdalmat okozva elhagyni testem. Éreztem minden rezdülését, arra a pár pillanatra mintha egyek lettünk volna.

-Akira – csókol meg.

-Hívj Reinek – mosolygok rá. Azt hiszem hónapok óta először őszintén. Döbbenten néz rám.

Kamijo pov:

A bocsánatkérés és békülés elég érdekesen alakult, jobban, mint vártam. El se hiszem, hogy Reita nekem adta magát. Eddig mindig visszakozott, kitért előlem és más módon oldottuk meg, de most… Erre megérte várni, sokkal jobb volt, mint hittem. Alig bír megmozdulni, a kis vadmacska.

- Tusolni kéne – vetem fel.

Csak morog valamit. Ez mindjárt alszik.

- Te most csak szórakozol velem, ugye? – nézek kétségbeesetten.

Erre elkezd szuszogni.

- Ne már!

Elhúzom a szám, már megint vihetem. Felkecmergek és felhúzom. Csak morog, de legalább tud mozogni. Nagyon sokat fogyott, nagyon ki lehetett készülve. Nem csodálom, én se voltam a toppon. A zuhanytálcában alig férünk el ketten. A hűvös víz segít feléleszteni a basszerost. Ködös tekintettel néz rám. Elmosolyodok, erre ő hevesen megcsókol. Nem kéretem magam, azonnal viszonzom. Végre ölelhetem, csókolhatom édes ajkait. Rei alig áll a lábán, így elzárom a csapot, szárazra törlöm magunkat és visszatámogatom a kanapéra. Komolyan, mintha Reinek nem a pasija, hanem az anyja lennék. Bár,… eszembe juttatja azokat az időket, mikor még fiatal voltam és én gondoskodtam a testvéreimről. Gyakran fürdettem őket, a mostani helyzet nem különbözik sokban. Csak annyiban, hogy Akira nem a testvérem, hanem a szerelmem. De miért akarja, hogy Reinek szólítsam? Eddig az volt a baja, hogy mindenki Reitára kíváncsi és nem Akirára. Engem az igazi énje érdekel, erre tessék… Nem tudok kiigazodni rajta, de szeretem és ez a lényeg.

Reita pov:

Mit csinálhat az ember fia lánya, ha úgy ébred fel, hogy fáj a feneke? Jó, ha elalszik a buszon, metrón oké a probléma, de hogy a saját kanapéján. Az már nem oké. És mért ilyen szűkös a helyzet? Nyújtózkodás közben bele ütközök valamibe. Mocorgok, de akár hányszor megmozdulok, fáj a hátsom. Ez így nem jó. Végre találok egy pózt, amiben nem sajog. Hasra vágom magam és félig lehunyt szemmel keresem az órát. Ma be kell menni vagy nem? Ködös gondolataimat nem tisztítja ki a kilátást takaró valami. Oké, hogy az én hajam szőke és oké, hogy mindig a szemembe lóg, de mi ez itt az orrom előtt? Nagy nehezen fókuszálok és majdnem felkiáltok ijedtemben.

- Mi a faszt keresel itt? – adok hangot értetlenségemnek.

Kinyitja bedagadt szemeit és valószínűleg ő se tudja, még hol van. Nagy nehezen feltornázom magam ülésbe, ami nagyon fáj.

- Ne pattogj annyit – nyom vissza és kimászik mellőlem anyaszült meztelenül. Oké, hogy Kait néha tarkón kell vágni, ha nála dekkolunk, és véletlenül elfelejt felöltözni alváshoz, na de ez, ez már kicsit sok nekem.

Tegnap kibékültünk, igen durva dolgokat vágtunk egymás fejéhez… vagyis inkább én az övéhez. Aztán… aztán letámadott, én meg hagytam neki, mert akartam, akartam őt is, meg ezt az egészet.

Hova lett az a macsó Reita? Hova a fenébe lett, az izom heteroságom? Önérzetem romjain siratva férfiasságom, mikor Kamijo visszatér és egy forró bögrét nyom a kezembe.

- Mért nincs ehető kajád?

- Minden megromlik. Takarítani meg nincs kedvem – vonogatom a vállam.

Kamijo pov:

Nem jó arra ébredni, hogy az emberbe rúgnak. De ki az, aki ennyire utál és miért? Próbálom kinyitni a szemem, de nem igazán megy. Megmozdulni alig van erőm, tegnap Reita teljesen kimerített. Tud a srác, azt meg kell hagyni. Mi lesz, ha tapasztaltabb és vadabb lesz? Bele se merek gondolni. Morcos hangulatban van. Rei próbál felülni, hiába figyelmeztetem, nem hallgat rám. Kikelek mellőle és megpróbálom megtalálni az alsómat, mert azért mégse kéne egy szál faszban mászkálni. A konyhába érve elcsodálkozom. Nem csak a helyiség méretén, ami igen csak apró, hanem, hogy szinte teljesen üres. A szekrények konganak az ürességtől, ahogy a hűtő is.

- Mi lett veled Akira? – sóhajtok.

Sikerül előhalásznom a kávét és két bögrét. Vajon hány óra lehet? Mindegy, nekem ma nem kell dolgoznom, de ez még nem jelenti azt, hogy Reinek se. Visszamegyek a telefonomért, hogy felhívjam a Chibit. A basszeros még nem tért magához. Pár csengés után felveszi.

- Nem tudod, hol van Reita? Már rég be kellett volna jönnie – kezdi Ruki.

- Nyugi, velem van.

- Mi?

- Fogalmazzunk úgy, hogy kibékültünk – mosolyodok el.

- Ideje volt már. Ugye használható lesz ma?

- Talán, de csak délutánra.

- Francba, nekem most kell!

- Sajnálom, már nem a tied. Én voltam itt előbb.

- Elmész a francba! Akkor mit kezdjek? Próbálnunk kéne!

- Ügyes vagy, megoldod. Félnapot kibírsz és szerintem a társaid is örülni fognak.

- Ezért még számolok veled – és bontja a vonalat.

Még mindig vicces, ha duzzog. Lefő a fekete és visszamegyek a nappaliba. Hülye kifogással jön, hogy miért üres a konyha. Én is zenész vagyok, mégis eszem rendesen. A kávé végre észhez téríti, és amint felfogja mi volt, felugrik és fel-alá mászkál a lakásban.

- Hány óra? Már be kellett volna mennem. A Chibi megöl ha… - kezd ideges lenni.

- A próba miatt ne aggódj, beszéltem Rukival – szólok közbe.

- Hogy intézted el?

- Megvannak a módszereim – mosolygok.

- El tudom képzelni – morog.

- Ne morogj. Inkább beszéljünk.

- Hallgatlak. Tegnap nem sokat mondtál.

- Tudom – hátra simítom a hajam és próbálom összeszedni a gondolataimat.

Igaz, tegnap nem mondtam túl sokat, azon kívül, hogy elmondtam neki, hogy szeretem. Ő is érezhet valamit, ha nem ellenkezett. Akarom őt, mindennél jobban. De sajnos nem csak rajtam múlik ez a kapcsolat. Belegondolva, hülye voltam. Hogy jutottunk idáig? Talán nem bíztunk egymásban eléggé? Igen, biztosan.

- Akira, adsz még egy esélyt? – nézek rá.

- Még egyet? Hisz nem is jártunk.

Tátva marad a szám erre. Nagyon szíven ütnek a szavai.

- Nem volt semmi? – préselem ki magamból.

- Nem, nem volt.

- Akkor mi volt köztünk? Mi volt az a fél év? Neked nem jelentett semmit? – kezdek egyre inkább kétségbeesni.

Nem lehet igaz. Akkor, ha nem is mondta ki, de úgy vettem észre, mintha érzett volna valamit irántam.

- Nekem túl sokat jelentett ahhoz, hogy semmibe vegyem, helyettem megtette más – félre néz.

Készülnék visszavágni, de inkább nem. Lenyelem, nem akarok megint összeveszni vele.

- Igen, igazad van, elszúrtam – ismerem be.

- Nem csak te – sóhajt, megpróbál felállni, elég darabos a mozgása.

- Mi lett veled? – teszem fel immár neki a kérdést.

- Talán elvesztem az önsajnálatban? – nyögi és megfogja a fürdő ajtaját.

-A miben? – lepődöm meg – a nagy Reitának van önkritikája és nem csak egója?

- Kamijo – néz rám – ha belém akarsz taposni most miután ilyen szépen elintéztél este, akkor megtetted, akár el is mehetsz – eltűnik a kis helységben. Jó, ez relatív, itt minden kicsi.

- Megint elmenekülsz! – pár lépéssel mögötte termek.

- Mért voltál ilyen kemény este? – néz rám a tükörből – Piszkosul fáj.

- Nem is tudod milyen – csípőjénél fogva rántom magamhoz. Félig izgalomban lévő férfiasságomat farpofái közé nyomom – ha igazán keményen játszanak veled.

Az a kis nyögés, ami elhagyja kívánatos ajkait megérte ezt.

Hagyom, hogy megmossa az arcát és visszakísérem a nappaliba.

- Mindketten elcsesztük, ez tény, de nem jártunk, nem volt kimondva, nem tudok neked még egy esélyt adni – néz rám komolyan – Váá – hajába túr – nem tudok fogalmazni.

- Azt veszem észre – horkanok – Mit csináljuk? Nekem vannak alternatíváim, de kíváncsi vagyok rád is.

- Mit akarok…? – gondolkodva dől el a kanapén. Kezét lelógatja a földre és odébb dob egy szerintem már csak majdnem mászó zoknit.

- Mikor raktál utoljára itt rendet?

- Passz – von vállat és tovább szuggerálja a dohányzó asztalon lévő armageddont.

Én ezt nem bírom tovább! Nevezzenek tisztaság meg rendmániásnak! Akkor se fogok egy ilyen koszfészekben, ilyen fontos dologról beszélni.

Felpattanok és módszeresen kezdem felszedegetni az általam koszosnak vélt ruhákat.

- Mit csinálsz? – hördül fel a második kör szennyes kiebrudalása után.

- Rendet te disznó.

- De hát itt rend van – méltatlankodik. – na jó – nagyot sóhajt – kicsit talán elhanyagoltam a dolgokat.

- Meg magad – azzal az utolsó kupacot is feltornyozom a tustálcában, szennyes kosarat nem találtam.

Próbál segíteni, de inkább csak hátráltat a bicegésével. Hamar elfogadható állapotba hozzuk a kis lyukat. Közben meghallgathatom még kétszer a hattyú halállát Reita módra. Szörnyű, mi lesz itt később?

- Lesz egyáltalán legközelebb? – állok meg egy pillanatra.

- Mi? – huppan le az immár összecsukott kanapéra Reita, majd helyből felszisszen.

- Akarsz tőlem valamit? – vágom a képébe. Ez tényleg szőke, de hogy ennyire.

- Szerintem eléggé kifejező volt, hogy… hogy is mondjam, itt aludtál – zavarban van. Ez is rég volt.

- Akkor mi legyen? – néha papagájnak érzem magam – Akarsz tőlem valamit? Legyünk többek egymásnak, mint szexpartnerek? Akarunk mi egymástól valamit ebben az életben?

Csak rám néz. Ekkor a feje mellet, vagyis mögött lévő kis polcon a zenelejátszó mellet észreveszek egy nagyon ismerős dobozt.

- Ez mi? – hajolok át a dohányzó asztalon, támaszkodom meg a karfán és veszem el a dobozkát.

- Mi?

- Ez – huppanok vissza puffomra.

- Ja, az egy ajándék – nemtörődöm hangneméből arra következtetek, fontos lehet.

- Kinek az ajándéka?

- Egy fontos személynek – felkapom a fejem.

- Kinek? – csikorgom.

Nem felel, néz. Rám néz, de mért néz rám úgy, mint egy hülyére.

- He?

- És még én vagyok a szőke ciklon – morran – Neked te idióta, beképzelt, öntelt vámpír herceg! – most akár meg is sértődhetnék, de a kezembe tartok egy kis dobozt, amiben bármi lehet és… és cseresznye virág van rajta.

- Biztos nem a barátnődé? – kérdezek még azért rá. Már elég régóta rohangálhat vele, elég viharvert.

- Nem – sóhajt – Nekem jelenleg nincs barátnőm, bár ha az akarsz lenni – vállat von.

- Na, álljunk csak meg egy szóra! – háborodom fel.

- Mit se változtat a tényen, hogy az egy ajándék egy számomra fontos személynek, és nem a csomagolás a lényeg, hanem ami benne van – azzal kiveszi a kezemből – de most csak azért se kapod meg – ölt rám nyelvet.

- Ha már ilyen kedves vagy velem, akkor vehetem úgy, hogy kibékültünk?

- Talán – ezek a vállvonogatások az agyamra mennek.

- Újra… illetve, elkezdjük, ezt a valamit, mondjuk kapcsolatként kezelni?

- Kötelékekkel és hofordulós baromságokkal együtt? – húzza a száját.

- Mikre gondolsz?

- Minden csajom eddig azzal nyaggatott, hogy jéé egy hetesek lettünk, jééé egy hónaposak lettünk… ezt nem szívesen játszom és a dátumokkal hadilábon állok.

- Akkor a heti, havi ünnepléseket talán jegeljük – morfondírozok. Mi az, ami még életbevágóan fontos lenne itt lekötni. – Nem akarsz innen kiköltözni?

- Jelenleg nem.

- Miért? Szeretsz ebben a lyukban lenni? Alig férsz el!

- Jó így, még – sejtelmesen elmosolyodik.

- Mi jár abban a hidrogénezett fejedben?

- Ha el is költöznék, akkor már nem egyedül tenném – olyan halkan mondja, hogy csak sejtem, hogy tényleg ezt mondta.

- Ezzel még várjuk – visszakozom. Látom, hogy fáj neki, de még így is fel kell dolgoznunk mind kettőnknek ezt. – Akkor szerintem minden ki van teregetve.

- Ki volt az a nő, akivel láttalak? – hirtelen csattan a kérdés.

- Mikor?

- Előtte dobtál ki a lakásodból.

- Ja, az – felnevetek – csak a húgom volt – legyintek.

- Neked van húgod?

- Van, nem is akármilyen – büszkélkedem – egy idős veled és férfiak bálványa.

- Szerencsés vagy – mosolyog rám keserűen.

Elmosolyodok, tényleg büszke vagyok Lizára, mert gyönyörű nő. Beszélgetésünket Rei gyomorkorgása szakítja félbe.

- Mikor ettél utoljára? - kérdem gyanakodva.

- Nem tudom.

- Hülye. Kapd össze magad, elmegyünk enni.

Feltápászkodik és keres valami felvehető göncöt. Addig én is rendbe szedem magam. Végül csak elindulunk. Egy kis étteremben megreggelizünk. Látszik a basszeroson, hogy nem eszik rendesen.

- Miért csinálod ezt? Miért nem eszel? – töröm meg a csendet.

- A stressz sok mindenre képes.

- Barom, ezt ne csináld. Elvesztettem már egy barátot, nem akarlak téged is.

- Kit veszítettél el?

- A baszerosunkat, Jamine You-t.

Nem felel, csak eszik tovább. Még mindig fáj, de túltettem magam a gyászon. Kaja után közös megegyezéssel sétálunk egyet a közeli parkban. A kellemes idő miatt sok ember van itt. Szülők babakocsival, nagyszülők unokákkal, kocogók, kutyasétáltatók. A gyerekek látványától eszembe jut még egy fontos kérdés, amiről beszélnünk kell, de nem tudom Reita akarja-e.

- Rei, mi lesz a barátnőddel? – kezdem.

- Az a nő nem a barátnőm – mordul fel – Te vagy nekem.

- Akkor úgy kérdezem, mi lesz azzal a nővel?

- Sakura a neve. Mi lenne? Jól el van a faszijával – fintorog keserűen.

Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy lássam, fáj neki. Nem csodálom. Lehet, hogy övé a gyerek, de mindenből kimarad.

- Mi lesz, ha megszületik a gyerek? – kérdezem.

- Nem tudom. Ha az enyém, akkor fizetem a gyerektartást és látni akarom, de az anyját nem. Ha nem tőlem van, akkor nem érdekel a dolog.

- Ha a tied, akkor mi lesz kettőnkkel?

Félek ettől a lehetőségtől, de tudnom kell.

- Szerintem folytathatjuk. Senkinek semmi köze hozzá.

- Azért nem ilyen egyszerű. Egy gyerek nagy felelősség.

- Miből gondolod? – torpan meg – Mit nem mondtál még el? Csak azt ne mond, hogy apa vagy – vált látványosan fehér színt.

- Nem, nem vagyok az – nyugtatom meg azonnal, mielőtt itt esik össze, úgy tántorog – Mint korábban mondtam, de már nem emlékszel rá, van két testvérem. Gyerekkorunkban sokat kellett rájuk vigyáznom.

- Ne beszélj ilyen félreérthetően.

- Te beszélsz? – nevetek és játékosan a hajába túrok.

- Hé – nevetve löki félre a kezem.