2014. március 21., péntek

Se veled, se nélküled - 14. fejezet



Reita pov:

Azt hiszem ez a kibékülés elég jól sikerült. Most kicsit minden szebb, mint volt. A pultos lány mosolyogva integet, bár nem tudom miért. Ruki jön velem szembe, és majdnem ki tör a röhögő görcsben.
-Mi van?
-Néztél tükörbe ma reggel?
-Igen, miért?
-Akkor sajnos nem segíthetek – vereget vállon és közben továbbra is heherészik. Így lépünk be a próbaterembe, ahol is körbe nézek, és ugyan azt látom, amit Rukin. Mindenki rajtam nevet. Bevágom a durcát és levágódom a basszeremhez. Velem ne szórakozzanak. Elég, ha Kamijo teszi ezt. Főleg ha hülyének nézzük egymást. Vajon mit csinál? Jó, tudom, ő is próbán van, és éppen zenét alkot.
Vannak kisebb testvérei, valamint, sokat tud a gyereknevelésről. Érdekes. Nekem is van két nővérem, mégse tudok sokat a gyereknevelésről, viszont, sokat tudok a lányos játékokról, persze, ez is olyan dolog, amiről a többieknek nem kell tudni.
-Te Ruki, véletlenül nem beszéltél Kamijoval? – sanda gyanúm beigazolódni látszik, mikor zavarban elkezd babrálni a papírjaival.
-Csak egy kicsit – motyogja – Nem bírtam nézni, ahogy szenvedsz…
-Köszönöm, hogy beleszólsz a magánéletembe, de meg tudom oldani a gondjaimat!
-Persze – itt olyan paprika vörös lesz egy pillanat alatt a feje, hogy meg ijedek, hogy szívinfarktust kap mindjárt. – Meg tudjátok oldani mi? – kiált magából kikelve – megölöd itt magad, mert nem eszel, Kamijo meg nem alszik és kifekszik tőle. Nagyon el tudjátok intézni a dolgokat, ha nincs szócső, akkor nem is tudtok kommunikálni!
-Szócső?
-Yuki bejött és kereset.
-Aztán meg talált…
-Aztán ha nem beszélek Kamijoval, akkor nem megy el hozzád, és ma nem úgy jössz be, mint akit jól megraktak. Ráadásul ez a jóllakott kismacska arc hozzá, már csak az előke hiányzik a nyakadból meg a pelus a seggedről, és elmehetnél ovisnak, aki az ebéd utáni szundijára készül.
Tátogok, mint egy partra vetett hal. Nem elég hogy beszólt még azt is levágta, hogy mi a felállás, ha ezt valaki megneszeli oda a jó hírem.
Ezek az aggodalmak végig kísértik a napom.

Kamijo pov:

Azon zakatol az agyam, hogy miként lehetne megtudni, hogy Reitáé-e a gyerek. Nem lehet biztosan tudni, mert fene tudja mióta csalta az a kurva. Rei mondta, hogy bármi lesz, velem marad, de… akkor nem lesz olyan, mint volt.
A próbaterem kanapéján ülök, nagyon ráncolom a homlokom, nem tudom, mi legyen. Nem tudom mi lenne a jobb, ha övé lenne, vagy ha nem. Azt akarom, hogy boldog legyen. Az nem zavar annyira, ha Rei látogatná a gyereket, ha az neki jó, de… fogalmam sincs mi lenne a legjobb megoldás, mi lenne az, ami nem fájna egyikünknek sem. A másik kérdés, hogy a gyerek, ha idősebb lesz, mit fog gondolni az apjáról, ha megtudja, hogy velem él. Az apámból kiindulva. Anyám elfogadott ilyennek, de reméli, hogy „meggondolom” magam és adok neki unokát. A húgom meg… neki teljesen természetes.
Honnan lehet tudni, hogy ki a gyerek apja: a külső hasonlóság nem elég. Tapasztalat. Kenji is nagyon hasonlított rám, mikor kicsik voltunk. Ha a csaj se tudja, akkor tényleg nincs ötletem. Minden ember különbözik, de kell valami, amiben hasonlítanak. De miben? Vér… a családi kötelék véren alapul. A vérben van…
- DNS teszt! – ugrok fel.
Társaim felém kapják tekintetüket, és bambán néznek rám.
- Mi baj? – kérdi Yuki.
- Azt eddig is tudtuk, hogy vámpír vagy. Miért akarod ezt bebizonyítani? – kérdi Teru.
- Nem nekem, hanem a gyereknek.
- Milyen gyerek? – ejti le majdnem a gitárját Hizaki.
- Kamijo, úgy tudtuk, hogy Reitával vagy. Kavarsz egy nővel? Apa leszel? – néz nagyot a dobos.
- Mi?
- De hát az előbb mondtad – világosít fel Teru.
- Azt egy szóval se mondtam! Tudtommal Reita férfi, így igen bajos lenne, ha terhes lenne. Az már régen rossz lenne.
- Akkor áruld már el, mi van. Össze-vissza beszélsz.
Válaszolnék, de végig gondolom, miket mondtam. Dobosomnak igaza van. Tényleg nem volt értelme annak, amit mondtam.
- Az úgy van, hogy Rei volt barátnője terhes, és nem tudni ki a gyerek apja. Lehet, hogy Reitáé, de lehet, hogy a másik pasié, mert már jó ideje csalta Reit. Megpróbálom rávenni a szöszit, hogy vigye a nőt DNS tesztre, hogy kiderüljön az igazság – világosítom fel őket.
- És mi lesz, ha a basszerosé? – kérdi óvatosan Yuki.
- Rei azt mondta, hogy akkor fizeti a gyerektartást és látni akarja majd, de velem marad.
Még be se fejezem, keresem a telefonom és megyek ki a teremből. Ezt mégse kéne hallania a többieknek. Az egy dolog, hogy mindent tudnak rólam, csak azt nem, hogy a párommal mikor-milyen pózban csináltuk. Egy csöndes folyosórészhez érve már csöng is a telefon.
- Szia, mi a helyzet? – kérdi Rei.
- Meg van a megoldás a problémára.
- Mi?
- Vidd el a volt nődet majd egy DNS-tesztre, akkor kiderül, hogy kié a gyerek.
- Azt hogy?
- Először is: jogilag tudnod kell, hogy te vagy-e a gyerek apja és hogy nem vernek át. Ezt el tudod intézni személyesen a csajjal, vagy akár hivatalos eljárást is lehet indítani. Kettő: a DNS minden emberre különböző ismertető jegyeit tartalmazza. Ki lehet így deríteni, hogy a tied-e vagy sem.
- Ez biztos?
- Igen, ne szerencsétlenkedj. Minél előbb vidd el. De ha akarod, ezt még megbeszélhetjük, de nekem most mennem kell. Gondolkodj azon, amit mondtam. Szia – bontom a vonalat és megkönnyebbülve megyek vissza dolgozni.

Reita pov:

Kamijo telefonja teljesen felzaklat. Ilyen egyszerűen is meg tudhattam volna a problémát oldani, és nem kellet volna ennyit szenvedni.
- Ruki – nézek az énekesre – Neked mindenhol vannak ismerőseid.
- Igen?
- Kéne egy orvos száma. Aki megbízható.
- Minek az neked?
- Apasági tesztet akarok csinálni – határozom el magam.
Döbbenten pislog rám és már megy és keresi ki a számot. Nagyon határozott lehettem, mert pár perc múlva már kezemben van egy név telefonszámmal.
- Csak ne legyen baj belőle – vereget vállon.
- A baj már meg volt, csak a végkifejlett legyen boldogabb… - morgok.
Remegő kezemben ott a szám. Ha ilyen könnyű lenne az élet. Délutánra egészen elfogadható számomra és neki durálom magam, hogy bizony fel hívom az orvost. Háromszor csöng ki mire fel veszi.
-Jó napot Suzuki Akira vagyok és szeretnék érdeklődni… - jön a szokásos szöveg időpont egyeztetés jogi háttér biztosítása, bár így is sok mindent meg tudok már telefonon keresztül.
Már csak Sakurát kell rá venni, hogy eljöjjön.
Este Kamijo már az ágyban talál meg. Nagyon későn érkezett én meg fáradt vagyok megvárni így inkább tisztán és békésen szuszogva várom. Nincs kedvem beszélgetni csak hozzá bújni. Kicsit sokkosan érintet a mai nap.

-Hé hétalvó kelj már fel nem elég, hogy este nem voltál hajlandó semmit mondani most meg még el is alszol – ez a kedves ébresztés… morogva fordulok a másik oldalamra az álom túl szép volt ahhoz hogy hagyjam elúszni.
-Kelj már fel! – rángat valaki tettlegesen.
-Mi van már? – nyögöm ki.
-Kelj fel mert el késel és én is el fogok miattad! – morog Kamijo. Biztos megint bent volt valami.
-Oké oké – kimászok az ágy szélére és próbálom kinyitni a szemem. – Olyan szépet álmodtam – motyogom – Te is benne voltál – lehet csak az üres szobának mesélek, nem baj. A mai nap úgy is orvos látogatásból fog állni utána egy kis próba majd megint csak ágyba zuhanás és lehet mozgalmas éjszaka már ha Kamijo nem lesz hulla fáradt.
A konyhában kapok kávét elmondom amit tegnap nem sikerült és nagy nehezen dűlőre jutunk. Irány a meló.


Kamijo pov:

Hulla kómásan érkezem haza. Reita már alszik. Kár, meg akartam kérdezni, hogy mit intézett. Nem baj, majd reggel. Befekszem mellé, átölelem, és már alszom is.
Reggel sikeresen morgunk egy sort, de egy kávéval kibékítem.
- Tudtál beszélni a dokival? – kérdezem két korty között.
- Igen, már csak Sakurával kell beszélnem.
- Mikor lesz időpont?
- Még nem tudom, először én megyek, hogy vért vegyenek tőlem. Aztán beszélnem kell Sakurával, utána megint a dokival, hogy legyen időpont. Végül megint Sakurával. De jó – fintorog.
- Tehát el fog még húzódni.
- Egy kicsit, de már nem sokára vége lesz.
- Remélem.
A pultnak dőlök, mélyet sóhajtok és belekortyolok a kávéba.
- Ne morogj – kéri lágyan.
Erőltetek egy mosolyt. Hogy megbékítsen, kapok egy csókot. Leteszem a bögrét, magamhoz ölelem és mélyítem a csókot.
- Az előbb még azért hisztiztél, hogy elkésel – nevet.
- Ünneprontó – elengedem és elkezdek készülődni.
Ő is összekapja magát, és végre mehetünk. A megbeszéltek szerint, délután beszél azzal a ribanccal. Igyekszem haza, mindenképp ott akarok lenni vele.
A próba gyorsan telik, de nem igazán tudok erre koncentrálni, csak az este jár a fejemben.
Alig érek haza, nyakamba veti magát és kapok egy forró üdvözlő csókot.
- Beszéltél vele? – kérdezem és leülök mellé a kanapéra.
- Még nem. Mondtam, hogy megvárlak.
Elmosolygok és megszorítom kezét, míg telefonál. Elég sokáig vár, majd végre megszólal. A csaj nagyon nem akar belemenni a dologba, Akira meg egyre idegesebb. Megszorítom kezét, jelezve: nyugi, itt vagyok. Pár perc veszekedés után bontja a vonalat.
- Holnap átmegyek Sakurához és beszélek vele – jelenti ki.
- Veled megyek.
- Nem.
- De. Nincs azaz isten, hogy egyedül engedjelek oda.
Elmosolyodik és itt lezárjuk a vitát. Egy közös fürdő, és alvás.
Reggel elég feszült a légkör. Reita nagyon ideges. Belünk a kocsimba és megyünk. A ház előtt leparkolok és kiszállok. Indulnék vele, de elém áll.
- Várj meg itt – kéri.
- Nem.
- De. Kérlek, ezt nekem kell elintéznem – suttogja nyakamnak.
Megborzongok.
- Akirah – sóhajtom.
Kapnék ajkai után, de itt hagy. Morogva veszem elő a cigim és gyújtok rá. Remélem, hogy kapok egy csókot vagy puszit, erre itt hagy. Szépen vagyunk, mondhatom. Pár cigit elszívok mire Reita megjön. Eléggé feldúlt.

Reita pov:

Ha ott a kocsinál meg csókolom nem lett volna erőm fel jönni, de nekem most muszáj itt lennem. Lassan sétálok végig a folyóson, telefonon azt mondta még itt lakik. Hát akkor nem lesz nagy szó, ha beállítok.
Csengetek, bentről zörgések, nyílik az ajtó.
- Akira? – pislog rám Sakura.
- Szia – köszönök és beengedem magam.
- Nem a legalkalmasabb pillanat – motyogja.
- Tudom, nem is zavarlak sokig – veszem le a cipőm, foglalom be a nappali kanapéját.
- Miért jöttél? – ül le velem szembe a fotelba.
- Már nem mondhatom, hogy menj el abortuszra – kezdek bele – De egy tesztet kikövetelhetek magamnak jogi úton is – ez a tekintet mindent megért, még azt is, hogy előtte Kamijotól fejmosást kaptam.
- Tessék? – hebegi.
- Jól hallottad, tesztet akarok, hogy tényleg enyém a gyerek.
- Ezzel nem késtél el egy kicsit? – lép be a nappaliba az a krapek.
- Nem – csak azért sem nézek a krapekra, inkább Sakura reakcióit nézem. – A teszt bármikor elvégezhető. Akár az én kontómra is – vállat vonok.
- Rendben – bólint végül Sakura, de nagyon sápadt.
- Akkor mindent meg beszéltünk – felállok – Majd szólok, ha van időpont – kalap kabát és már ott se vagyok, de még az ajtóban egy pillanatra megállok.
- Meg vagy zakkanva? – kiabál a fickó.
- Teljesen, nem játszhatok vele… - félmosolyra húzom a szám. Keserű az öröm íze. Csak akkor tűnik fel, hogy elhagytam az épületet, mikor Kamijo mosolya belibeg sötét gondolataim közé.
- Na, hogy ment? – nyitja ki az ajtót nekem.
- Nem tudom – vonok vállat – bele ment a vizsgálatba, már csak időpont kell. Volt egy beszélgetés foszlány… - gondolataimba mélyedve figyelem az elsuhanó várost.
- Milyen foszlány?
- Nem játszhat… lehet, azért mégis szeretett régebben? – kétségbeesetten fordulok felé.
- Valamikor biztos fontos voltál neki – mosolya megnyugtat. Sebválton lévő kezére rakom mancsom.
- Köszönöm – suttogom lehajtott fejjel. Megszorítja rajta felejtett kezemen egy-két ujjam. Rákapom tekintetem, de a vezetésre figyel.
Mielőtt haza érnénk fel hívom a dokit, hogy meg van a beleegyezés már csak egy időpontot szeretnék. Alig három nap múlva van egy feles fél órája, akkor bejöhetünk, kitölthetjük a papírokat, és elindítja a folyamatot. Örömmel konstatálom Kamijo megnyugvását.
Alig lépünk be a lakásba a hátára ugrok.
-Most nem menekülsz! – nevetek és nagy nehezen eljutunk a kanapéig. Nem is tudtam hogy az ember fiának ennyire hiányozhat hogy figyelmesen bánjanak vele valamint érezze a másik férfiasságát. Hát igen a kőkemény heteró énem most zokogva el bújik. Akira pedig boldogan veti bele magát az élvezetekbe annyira hiányzott már Kamijo.

Túl gyorsan itt van az a három nap múlva. Sakurával beszéltem telefonon most nem ellenkezett annyira mint előzőleg. Megadom a kórház címét ahol a doki rendel. Ott találkozunk. Ezt ö köti ki én meg nem ellenkezem. És még a lelkére madzagolom hogy ne késsen.
Alig érem el a megfelelő emeletet és folyosót mikor elég érdekes beszélgetés üti meg a fülem. Nem túlzottan suttognak szóval azon csodálkoznék ha három épülettel arrébb nem hallját.
-Miért mentél bele ebbe?
-Mert már nem bírom ezt játszani tovább – zokogó hangok. Neki támaszkodok a falnak. Azt hiszem most nem lenne jó ha meg jelennék. Még a behívásig két percem van. Lent szóltam a portán hogy meg jöttem. Legszívesebben rá gyújtanék de itt nem lehet. Végül a krapek el viharzik előttem nem is foglalkozik a környezetével.
Még elszámolok tízig, húszig, aztán megyek csak a megfelelő ajtó elé. A mellé felsorakoztatott székeken ott gubbaszt Sakura, és nyeldekli a könnyeit.
-Szia – köszönök rá.
-Hallottad igaz? – kérdezi elkeseredve.
-Mi… - nem fejezhetem be a kérdést a doki nyitja a z ajtót és beinvitál minket.
Mind a ketten egy-egy asztalon üldögélünk félig levetkőztetve.
-Mi vezetett idáig? – érdeklődik az orvos semleges hangnemben.
-Egy nagyon régi buli – sóhajtok vissza gondolva arra hogy is kezdődött az egész.
-Az egyik buliban találkoztam egy sráccal meg tetszett mert velem foglalkozott – vall Sakura is – Akira akkor épp nagyon nem ért rá…
-Dolgozom, mit vársz?
-És én?
-Az egyetemi ösztöndíjad iszod el majdnem minden hétvégén. – morgolódok.
-Szóval a kisasszony még iskolába jár?
-Már nem a múlt félévben diplomáztam. Ezért volt annyi buli. – ölt rám nyelvet – Aztán ott megismertem egy számomra imponáló fiúval, kavartunk egyszer kétszer. Aztán teherbe estem.
-De nem is voltál otthon – méltatlankodok.
-Majdnem 8hetes terhes voltam mire rájöttem.
-És a két menzeszed? – vágom hozzá.
-Azt hittem megint csúszik – von vállat – Mikor veled jártam is volt, hogy kimaradt. Egy idő után már úgy voltam vele nincs értelme tesztekre pazarolni a pénz vártam.
-Felelőtlenség volt öntől – szól közbe a doki. – Akkor most adják meg az alap adatokat – azzal hosszú unalmas kérdésekre kell válaszolni. Mielőtt meg unhatnám, érkezik egy nővér leveszi a vérmintákat, felcímkézve tovább lejt velük.
-Itt kérem aláírni alapos átolvasás után és kérem az igazolványokat is elő – mosolyog ránk, mint egy rendőr, biztos orvos és nem hekus?
Átolvasom az adatok rendben. A problémánkat is igen szépen meg fogalmazta, még jó hogy Ruki ajánlotta így ismeri az énekest. Bár néha elcsodálkozom, honnan vannak ilyen összekötetései.
-Két hét múlva találkozunk. – enged utunkra – Suzuki-san magát fogom hívni az időponttal kapcsolatban remélem értesíti majd a hölgyet.
-Természetesen. – meghajolunk és távozunk.
A vizsgáló előtt meg torpanunk egy kicsit.
-Sajnálom Akira – néz rám Sakura.
-Mit? – vágom zsebre a kezem.
-Nem az én ötletem volt ez az egész – meg rázza a fejét – Ne haragudj – gyors biccentés és már el is tűnt.
Értetlenül nézek utána. Most mi is történt? Bocsánatot kért, mert tönkre vágta a kapcsolatunkat hogy ott hagyott, hogy mást szeret?
Kamijoval meg beszéltük, hogy ha végzek, hívom. De nem akarja fel venni. Mérgelődve megyek hazafelé. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, csörög a telefonom.

Kamijo pov:

Rei lelkére kötöttem, hogy hívjon fel, amint végeztek. Tudni akarom, mi van. Valamikor délelőtt ment, és most mindjárt dél. Azt mondta, nem tart sokáig, akkor miért nem hív?
- Éhes vagyok – nyafog Teru.
- Én is. Menjünk enni – áll fel Yuki a dobok mögül.
Csalódottan nézek a dzsekimre, ahol a mobilom van.
- Baj van? – érinti meg a vállam Hizaki.
- Nem, semmi, menjünk – erőltetek egy mosolyt.
A büfében eltöltünk egy fél órát, kaja, kávé és még egy cigi is belefér.  Jókedvűen megyünk vissza a terembe. Előkeresem a mobilom és jó pár nem fogadott hívás basszerosomtól. Felhívom.
- Végre felveszed! – morog.
- Bocs, nem hallottam, hogy hívtál. Hogy ment?
- Furán. Ha hazajöttél, elmondom. Mikor jössz?
- Későn, sajnálom.
- Nem számít – és kinyom.
- De jó – sóhajtok lemondóan.
Folytatjuk a próbát. Igyekszem hamar elszabadulni. Aggódon Akira miatt. A próba végén viharosan távozom. Hazaérve Rei nem jön elém, hanem a nappaliban gubbaszt.
- Mi volt a dokinál? – ülök mellé.
- Sakura bocsánatot kért mindenért.
- Mi? – nyögöm.
- Nem értem, de nem is érdekel különösebben – magához húz, és végre megcsókol.
Nem habozok, viszonzom, és a kanapén szabadulunk meg fölösleges ruháinktól. Fogalmam sincs, hogy jutunk el a hálóig, csak azt, hogy ott folytatjuk szenvedélyes együttlétünket.

Az elkövetkező időszak borzalmas. Reita sokszor fordul magába a teszt miatt, próbálom nyugtatni, de csak morog, ami ragadós. Így már ketten vagyunk harapósak. A próbák se úgy haladnak, ahogy szeretném. Most stúdió munkák folynak, és a technika ördöge, most velünk szórakozik.
A nap végi forró zuhanynál nincs jobb, főleg, ha Reita is velem áztatja magát. Megbabonázva nézek végig izmos, néhol habos testén. Vágyakozva sóhajtok fel, és érzem, hogy kezdek délen éledezni. Akira a haját vizezi, ezt a pillanatot választom, hogy átkaroljam vékony derekát.
- Mit szeretnél? – nevet.
Nyakát kezdem csókolni, mire megremeg. Egyik kezemmel mellkasát simogatom, másik éledező férfiasságára vándorol, és kényeztetni kezdem. Hátra hatja a fejét és felsóhajt. Egyre hangosabban zihál, teste megremeg. Megfordul ölelésemben és ajkaimra mar. Nem tétovázik, ráfog merevedésemre, és mozgatni kezdi rajtam kezét. Jóleső sóhajokat vált ki belőlem. Többet akarok belőle.
- Kamijoh… - nyög fel, mikor egyik ujjam belé vezetem.
Gyakran vagyunk együtt, így nem kell túl sokat felkészítenem. Imádom nézni, ahogy kéjben úszva sóhajtozik kalandozó ujjaimnak köszönhetően, de amit imádok, hogy teljesen elhagyja magát, mikor belé hatolok. Imádom.
- Tégedh akarlakh – sóhajt.
- Fordulj – engedem el és húzom ki ujjaimat belőle.
Megfordul és terpeszbe állva vár. Mögé állok, de még nem hatolok testébe. Hogy tovább játsszak idegeivel, fenekéhez dörgölöm maga, és ráfogok merevedésére. Ökölbe szorítja kezét, és próbál talpon maradni. Tovább ingerelném, de nem lehet, mert nagyon érezni akarom őt. Lassan, nagyon lassan csúszom belé, még több gyönyört szerezve neki. Egy hangosabb nyögés hagyj el ajkait, mikor teljesen elmerülök testében.
- Ishthenemh – ismételgeti.
- Én már… nem is vagyok… elég? – hátának támasztom fejem és lökök egyet.
- Dehh… - felnyög.
- Helyesh – lassan ringatom csípőmet, fokozva mindkettőnk élvezetét.
Ráfogok csípőjére, hogy megtartsam. Zihálása tölti be az egész helyiséget, keveredve nehéz sóhajainkkal. Egyre hangosabban zihál, mikor eltalálom kéjpontját, felnyög, és hátra veti a fejét. Gyorsítok mozgásomon. Férfiasságát se hagyom figyelmen kívül. Nyakát harapdálom, mozgásommal megegyezően simítok végig teljes hosszán. Nem bírom sokáig, néhány erősebb lökés és kézmozdulattal, egymás nevével az ajkunkon érünk a csúcsra. Kicsúszom belőle, megfordul, és szenvedélyesen megcsókol. Lemossuk magunkat.
- Nagyon nem bírsz a farkaddal – jegyzi meg, mikor szárazra dörgölöm.
- Te beszélsz? Amúgy, sose ellenkezel, sőt, élvezed.
- Igaz.
- Azt akarod, hogy hozzád se érjek? – lépek hátra.
- Még mit nem! – ránt magához.
Adok ajkaira egy gyors csókot és kibontakozom öleléséből. Felveszem egy alsót és megyek a hálóba, Rei szorosan a nyomomban. Egymást ölelve alszunk el. Mostanában későn érek haza, Reita boldogan fogad. Ám ez csak álca, amit hamar le is vetkőz. Szokásos napi rutin lett ebből. Hazajövök, morgás, aztán nem bírunk magunkkal, egymásnak esünk. A legváltozatosabb időpontokban, és helyeken tesszük ezt. Vacsora előtt, után, a tus alatt. Mindegy, csak érezhessük egymást. Sokkal elviselhetőbb így ez az időszak.

Reita pov:

Morcosan kelek, morcosan megyek dolgozni, és morcosan érek haza. Próbálok vidám lenni, mikor Kamijo hazaérkezik, de most stúdiózik, így ő se felhőtlen. Minden este vad szeretkezésbe fullad, bármit teszek.
Nem bánom, így elfeledkezem a bajokról, ami nappal ólomsúlyként nehezednek rám. És mivel rendesen elfáraszt, így még gondolkodni sincs erőm, csak feküdni és aludni. Reggel az óra kegyetlenül kelt, aztán irány a következő nap.

Dél körül meg szólal a telefonom. Mivel nem várok hívást, kíváncsian nézem a kijelzőt. Az orvos az. Félve veszem fel.
-Jó napot, Suzuki-san – köszön vidáman – Netalán munka közben zavarom?
-Nem, nyugodtan mondja – nyögöm ki.
-Megérkeztek az eredmények.
Bent akad a levegő. Itt a vége, minden kiderül.
-Rendben, amint utolértem Sakurát, telefonálok, hogy mikor lenne jó.
-Ha holnap jönnének, az nagyon jó lenne.
-Értem – bólogatok – Akkor hívom, amint többet tudok.
-Viszont hallásra.
Alig teszem le, tárcsázom Sakurát. Pár csengés után veszi fel.
-Megjöttek az eredmények, holnap gyere a dokihoz – mordulok, nem érdekelve, hogy milyen hangok vannak mögötte.
-Oké – azzal még megegyezünk, hogy ott találkozunk. Még meg kér, hogy ne szóljak semmit a faszijának. Ezt a részt nem értem, de végül is nem mindegy? Holnap rá ér egész nap, majd írok neki smst arról, mikor kell megjelennie.
Megint az orvos van a fülemen, és az ebédszünet végére van időpontom, és egy leküldött sms-em.
Halál fáradtnak érzem magam, mikor felveszem a basszerom.
-Mi történt? – kérdezi Uruha mellékesen.
-Semmi extra – legyintek. Kai beszámol és megy az egész tovább.

Éhesen esek haza. Kamijo még sehol de jó nincs kedvem egyedül vacsorázni. Ahogy ezt végig gondolom, és beállok a tus alá hallom, hogy nyílik fürdő ajtaja.
-A kedvencem – alig pislogok ki szemembe lógó frufrum alól – Ázott, nedves Akira – látom, ahogy megnyalja a szája szélét, na igen, a kis perverz haza talált. Vigyorogva intek neki, hogy csatlakozzon. Most nem azonnal támadom le. Már nagyjából megnyugodtam, holnap minden kiderül. Eljutunk az ágyig.
-Ma hívott a doki.
-Mi lett?
-Holnap személyesen mondja el az eredményeket – hanyatt vágódom az ágyban. Fejem alá gyömöszölöm az egyik párnát. Bámulom a plafont. A következő pillanatban Kamijo arcát nézem.
-Eljössz velem? – bólintását látva, elmosolyodom.
-Rég láttam ezt az őszinte arcod – simít végig arcélemen. Bele borzongok érintésébe.
-Ne csiklandozz – kuncogok.
-Aha, ne csiklandozzalak – azzal neki áll és támadást intéz a nevető izmaim ellen. Rángatózok, fetrengek, de nem enged.
-Elég! – könyörgök, már lihegve.
-Nem elég?
-De! – kiáltom. Lehemperedik rólam. Lihegünk kicsit.
-Akkor holnap – ölel magához. Bele fészkelem magam ölelésébe, és én leszek a kis kifli. – ne ficánkolj, mert megtalállak döfni. – hallom, hogy mosolyog.
-Van még energiád rá? – pislogok hátra.
-Mostanában elég sok energiám van Rád – fordít maga felé, és végig simít az oldalam ívén, fenekemnél fogva magához húz. Éhesen kapok ajkai után, és fölé kerekedem. Végig csókolom mellkasát.
-Na, ne hidd, hogy te leszel felül – incselkedik, azzal fordít rajtunk – Most te élvezd – jelenti ki, azzal érint, csókol, és a testem máris lángol. Bármit tesz velem, az csak gyönyört okoz. Nemsokára már csak nyöszörögni vagyok képes. Egyé válásunk, nem olyan vad, mint az elmúlt napokban, most inkább édesgető szeretgető, törődő.
Alig pihegem ki a fáradalmakat, mehetek még egy gyors tusra. Már éjfélre jár az idő, mikor újra az ágyban vagyunk. Megint én vagyok a kis kifli és alszunk. Olyan jó ölelő karjait magam körül tudni. Békés álmatlan álom nyel magába.

Kamijo pov:

Reggel arra kelek, hogy valami a mellkasomra nehezedik. Nehezen kinyitom a szemem és próbálok fókuszálni több-kevesebb sikerrel. Kis pislogás után mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy Rei feje az.
- Jó reggelt kicsim – simítok végig kócos haján.
- Eljössz velem? – néz rám nagy boci szemekkel.
- Hova?
- A dokihoz.
Tényleg! Kiment a fejemből. Ma derül ki a teszt eredménye, és hogy Akiráé-e a gyerek. Hogy felejthettem el?
- Persze – mosolygok rá.
Válaszul megcsókol. Nincs sok idő a heverészésre, menni kell. Összekapjuk magunkat és beülünk a kocsimba. A megbeszéltek szerint, ott találkozunk a csajjal.
- Félek – motyog már útközben a basszista.
- Mitől?
- Nem tudom, talán, hogy mégis enyém a gyerek. Még nem akarok apa lenni.
- Ez érthető, de ha jó ideje nem feküdtél le vele és csalt téged, egyáltalán nem biztos, hogy a tied.
- Ezt én is tudom, de akkor is. Nem csak ez a baj, hanem az, hogy mi lesz velünk? – néz rám kétségbeesetten.
- Ha te is úgy akarod, veled maradok…
- Akarom, mert szeretlek. Nem akarlak elveszíteni.
- Ahogy én se téged. Nyugi, akármi lesz, kitalálunk valamit.
Rei nyugtalansága rám is átragad. Ha tényleg övé a gyerek, az sokban megbonyolítja az életünket. Abból a nőből kiindulva… bármit kinézek belőle, hogy több pénzt szedjen ki Reiből. Ha mégis az övé, segítek neki felnevelni, azon nem múlik. Bármit megteszek, csak maradjunk együtt.
Az orvosig nem beszélgetünk, mindketten a gondolatainkba merülünk. Alig tudok a vezetésre figyelni. A portán megmondják hova kell menni és leülünk a váróba. Még nincs itt a nő.
- Szerinted eljön? – kérdi Rei.
- Sajnos igen. Tudja, hogy ha eljön, ha nem, nem változtat a teszt eredményén. El fog jönni, mert ha a tied, akár nem, akkor is hozzád akarja majd vágni a követeléseit.
- Biztos – mélyet sóhajt.
Nem kell sokat várni, megjelenik a pasijával. Mikor meglátják, hogy Rei nem egyedül jött, a nő egy pillanatra megmerevedik. Na, mi van kislány? Nem erre számítottál? Nem hagyom, hogy Akira egyedül legyen ezekkel. Kicsit távolabb ülnek tőlünk. Talán fél óra múlva nyílik az ajtó és behívják Reitát és a csajt.
- Te mit keresel itt? Semmi közöd ehhez – mordul rám a fickót.
- Azt te csak hiszed öregem. Reita a barátom és láttam mit tettetek vele. Tudod, mit nem tudok?
- Mit? – köpi foghegyről.
- Hogy te vagy az a ribanc gerinctelenebb.
- Ne merj így beszélni Sakuráról! – pattan fel idegesen.
- Mert? Ő csalta Reitát. Meg te miből gondolod, hogy hűséges volt tehozzád? Ha Akirával megtehette azt, hogy hűtlen, miből gondolod, hogy hozzád az?
- Mert engem szeret és én is őt. Bízom benne. Amúgy se feküdt le azzal a lúzerrel.
- Miből gondolod? – kezem ökölbe szorul, hogy mer így beszélni a basszerosról?
- Ő mondta.
- Mondani bármit lehet és én nem Akirára gondoltam. Tudod, az ilyen pénzéhes nők, bármit megtesznek, hogy még több pénzük legyen.
- Ha még egyszer a szádra veszed a barátnőmet, esküszöm agyonütlek! – fenyegetőzik dühöngve.
- Csak rajta. Ha csak egy ujjal is hozzám érsz, beperellek és a kiadóm még a gatyádat is leperli rólad. Szóval gondold meg jól.
Nem tud megijeszteni, mert kettőnk közül ő járna rosszabbul. Ez meghozza a hatását, dühöngve leül. Szinte végszóra ismét nyílik az ajtó, a basszeros meg az a ribanc jönnek ki. Rei megáll előttem és mosolyog. Már ennyiből tudom mi volt.
- Mi a helyzet? – kérdem mosolyogva.
- Nem én vagyok az apa – vigyorog.
Én is megkönnyebbülök, bár nem olyan látványosan, mint ő.
- Sakura! Ne számíts tőlem semmire – veti Rei.
A csaj mondana valamit, de azt nem várjuk meg. Csendkirály-channal szinte madarat lehetne fogat, olyan boldog. Beülünk a kocsiba és elindulunk haza.

10 megjegyzés:

  1. Hú egy hatalmas kő gurult le nekem is. nagyon reméltem, hogy nem Reié a gyerek. most jöhet a sok sok boldogságos szex :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez mindenkinek hatalmas megkönnyebbülés és Rei végre azzal lehet akit szeret. hogy mit hoz a jövő, azt nem árulom el, de mivel rólunk van szó, közel se itt a történet vége.

      Törlés
    2. Na igen még közel sincs vége :)

      Törlés
  2. :) nagyon jó lett imádtam az új boldog Reitát aki Kamijo kezei között él igazán. Azért jó ,hogy nem lesz apuka ,de ennyire azért nem egyszerű szerintem a vége akkor az nem a tietek lenne. kösszi és ha ugy alakul, hogy folytatjátok várom a frisst

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. valóban nem itt van vége. még közel sincs vége, sok kaland vár még a fiúkra. legalább ennyi minden, ha nem több.

      Törlés
    2. Folytatva mindenképpen lesz mert a vázlat meg van csak ki kell kódorognom egy két mély gödörből meg sötét lyukból és amint helyre rázódtam folytatjuk!
      Addig is megértésedet köszönöm... azért örülök hogy nem egy olyan ponton van vége vagyis hagyjuk abba ahol, hogy úgy mondjam megennétek a fejem. XD

      Törlés
    3. szerintem ez is ott lett félbe hagyva, amiért járna egy fej leharapás XD mert hát végre tisztázódtak a dolgok és most kezdődik igazán a közös életük.

      Törlés
  3. Ah most vettem észre h én ehhez még nem is írtam >< gomen de most bepótolom ^^ nos hát akkor hol is kezdjem... mondjuk az elején XD először is GYILKOSOOOOOK *vérző orrát fogja* másodszor megint akkorát alkottatok h hatszor végig olvastam már csak ezt a fejezetet akár éjszakába nyúlóan is ^^ csak így tovább gyerekek ^^ ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. örülök, hogy tetszik. :D remélem, hogy minél előbb tudjuk folytatni. még közel sincs vége, a java csak ezután jön :3

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés