Se veled se nélküled 1. fejezet

Reita pov:

Ruki telefonál. Ez nem szokatlan, ha próbán vagyunk. Csak az a furcsa, hogy épp egy találkozót beszél meg arra a délutánra, amit én alvással szerettem volna tölteni. Nem vagyok lusta ember, de néha nekem is kell a pihenés. Nyakunkon van egy koncert és mindenki feszült. Én aludni szeretnék, Kai a konyháját akarja, Uruha az üvegei társaságát, hogy végre valaki igazán figyeljen az előadására, amit a zamatokról tart. Aoi a békés, csendes sarkát, ahol alkothat. Ruki meg… nos Ruki mindezt lehetetlenné teszi éppen ezzel a telefon hívásával.

Bowlingozni megyünk egy másik bandával és nincs apelláta. Hát viszlát pihe-puha ágyikó, meleg takaró, finom illatú párna. És még a barátnőmet se ölelhetem meg. Tényleg fel kéne hívnom.

Míg a többiek pakolásznak kisliccolok wc felkiáltással, nem kell tudniuk, hogy telefonálok is.

-Szia – köszönök miután fel veszi.

-Szia mi újság. Már végeztetek? – reménnyel teli hangja van és ez boldoggá tesz.

-Sajnos nem – lombozom le azonnal – Ruki kitalálta, hogy most férfiasan bowlingozni megyünk – még megmondom, hogy nem tudom mikor érek haza, ne várjon, menjen nyugodtan aludni, és még gondolatban fejbe vágom magam.

Gyorsan elintézem folyó ügyeimet és visszamegyek összekapni magam. Morcos vagyok, nincs kedvem az egészhez, de Ruru jókedve kicsit ragadós és Kai is békít minket.

Hát megyünk a Ruki által meghatározott pályához.

Kamijo pov:

Épp szünetet tartunk a fiúkkal és az ablakon bámulok kifelé. Gondolataimban új dallamok és szavak keringenek, megpróbálom összerakni őket egy egésszé. Teru és Yuki a büfébe ment, így Hizakival vagyunk kettesben. A gitáros penget valamit, erre felkapom a fejem.

- Ezt játszd újra – fordulok felé.

Bólint és eleget tesz kérésemnek. Elkezdek dúdolni, és mint egy karmester, intek párszor a kezemmel.

- Házi vámpírunk kitalált valamit – lép be másik két társam.

Mindannyian nevetünk, majd tollat és papírt ragadok, hogy leírjam új szerzeményem.

- Folytathatjuk? – veszi kézben gitárját Teru.

Válaszolnék, de megcsörren a telefonom.

- Igen? – szólok a készülékbe.

- Szia, Ruki vagyok – hallom régi barátom hangját.

- Szia, mi van veled?

- Majd mesélek. Van kedvetek eljönni bowlingozni? A te csapatod az enyém ellen?

- Oké, megkérdezem őket – nézek bandámra – Srácok, próba után bowling a The GazettEvel?

- Oké – jön a felelet, amit továbbítok a telefonba.

Még megbeszélem a pontos helyet és időt, majd bontom a vonalat.

- 6-kor a Nabushita pláza bowling pályáján – mondom nekik.

- Akkor szedjük össze magunkat – bólint Yuki.

Még elpróbálunk néhány számot és elindulunk. Jó lesz végre látni Rukit, vagy fél éve nem találkoztunk a munka miatt. A forgalom miatt késünk egy kicsit, de nem baj. Szerencsére a plázában nem ismer fel minket senki. Csak az kéne, mikor így is sietünk. A pályához érve, hamar észreveszem a kis énekest. Bandatársaival beszélget és iszogat.

- Végre már! – kiált, mikor észrevesz.

- Bocs, nagy volt a forgalom – mentegetőzik dobosom.

- Nem gáz. Alényeg, hogy itt vagytok – vigyorog töretlenül.

- Még nem ismerjük egymást. Aoi vagyok, a gitáros – mutatkozik be a fekete hajú srác.

Igaz, nem személyesen, de ismerem őket. Ruki sokat mesélt róluk.

- Uruha, a másik gitáros.

- Kai vagyok, dobok.

- Reita, basszer.

- Sziasztok. Kamijo vagyok – fogok kezet velük.

Társaim is bemutatkoznak, és végre kezdjük a játékot. Vicces, mert két csapatra oszlunk, így olyan, mintha a The GazettE versenyezne a Versailles-szel. Mivel mi négyen vagyunk, így valaki kétszer guríthat. Pár kör után Uruha és Yuki elmennek hozni valami frissítőt.

- Megmutatom, hogy kell ezt csinálni – vigyorog önelégülten a basszeros.

Fog egy golyót és gurít. Csak másodikra tudja ledönteni az összes bábut.

- Ezt csináljátok utánam – töretlen az önbizalma és befeszíti a karizmait.

- Tudod, nem minden az erő. Sokszor a technika sokkal többet ér, mint a fizikai erő – mondom és megcsavarva a golyót, gurítok.

Elsőre leborul az összes bábú. A basszeros csak hal módjára tátog. Nem tudom, hogy a beszólás miatt, esetleg a tarolás miatt, nem számít.

- Kamijonak jó technikája van – jegyzi meg Hizaki.

- Nem csak ez, hanem más is – vigyorog Teru.

Velük mosolygok.

- Mi még? Ha „arra” gondoltok, hiszem, ha látom – vigyorog Ruki és készül gurítani.

Nekem se kell több. Az apró énekes mögé állok, és megfogom karjait, mire megdermed. Egyik kezemmel végig simítok az arcán és oldalra valamint kissé hátra hajtom a nyakát.

- Ugyan Ruki, tudod te, mire vagyok képes – suttogom nyakának.

Leheletem súrolja bőrét, amibe beleremeg. Óvatosan ráharapok a nyakára és szívni kezdem. Egy jóleső sóhajt váltva ki belőle. Mikor elválok tőle, mosolyogva nézek a szemébe.

- Elégedett vagy? – kérdezem.

- Határozottan – bólint.

- Te jó ég! Hol van Penge, mikor itt nyüzsögnek a vámpírok?! – tettet ijedtséget Aoi.

Veszem a poént és társaim háta mögé menekülök.

- Védjetek meg! – bújok el.

- Ne félj, nem hagyjuk, hogy bántsanak – ölel meg Hizaki.

Mindannyiunkból kirobban a nevetés.

- Azért kíváncsi vagyok, mit tudsz még – kacsint Ruki és elgurítja a nehéz golyót.

- Ha nagyon akarod, megmutatom, de azt nem nyilvános helyen.

- Kamijo mesternek új alattvalója lett? – mosolyog Hizaki.

- Úgy néz ki – ért egyet Teru.

- Nem lesz ez kicsit sok? – csóválja a fejét Yuki.

- Ugyan, jóból sose elég – legyintek nagyvonalúan.

- Telhetetlen – nevetnek rajtam társaim.

Folytatjuk a játékot. Reita egész idő alatt meg akar ölni a tekintetével. Ennyire magára vette, amit mondtam? Nem lehet annyira gyerekes, hogy emiatt megsértődjön.

Uruha javaslatára elmegyünk egy kocsmába. Rukival kitárgyaljuk, mi történt az alatt a fél év alatt, míg nem találkoztunk.

Egy hangulatos helyre megyünk. A tömeg nagy, de nem ismernek fel minket. Leülünk egy hatalmas asztalhoz és rendelünk magunknak. Kezdetnek sör, aztán majd meglátjuk. Kai és Reita nem isznak szinte semmit. Ők tudják. Ruki mellém telepszik és elkezd bújni. Többször végig simít arcomon és mellkasomon.

- Ruki, a fanservice-t hagyd meg a színpadra – szól Reita.

- Ne csinálj botrányt – csatlakozik hozzá Kai.

Ruki duzzogva visszavonul. Ezt nem tudom megállni nevetés nélkül. Egész jól elbeszélgetünk a másik bandával, szóba kerülnek a turnék és a koncertek.

- Az egyik koncerten,… - kezdem, de mondatom félbehagyom.

Ruki már megint rajtam csimpaszkodik.

- Mit szeretnél? – fordulok hozzá.

Ő fülemhez hajol és kéjesen suttogja:

- Téged, de nagyon.

Az asztal alatt végig simít a combomon és megmarkolja ágyékom.

- Jól van, de nem itt – mosolygok rá.

- Nálad vagy nálam és mikor?

- Ma, nálam?

- Menjünk már – nyafog.

- Nyugi édesem, egy kicsit még bírd ki – hozzá hasonlóan rámarkolok már éledező merevedésére.

Egész teste megremeg és fojtottan felnyög.

- Nocsak, ilyen rég voltál valakivel? – mosolygok gonoszan.

Nyöszörögve bólint. Még iszunk pár kört, majd lelépünk. Ruki nagyon türelmetlen, majdnem az utcán kap el. Amint beülünk a kocsimba, azonnal birtokba veszi ajkaim. Hogy lehet valaki ilyen türelmetlen? Elválok tőle és felélesztem kocsimat. Nem ártana sietni, mert én is kezdek éledezni déltájon.

- Kicsit furcsállom, hogy nem szedtél össze senkit – nézek rá egy pillanatra.

- Nem volt senki kedvemre való. Amúgy se szeretem az egyéjszakás kalandokat.

Erre felnevetek.

- Ezzel vitatkoznék – jegyzem meg.

- Tudod hogy értem. A mi kapcsolatunk más.

- Ebben igazad van.

Szerencsére hamar elérjük a lakásom. Míg a zárral bajlódok, kis Chibim se könnyíti meg a dolgom, mert átkarolja derekam és merev férfiasságát hozzám dörgöli.

- De türelmetlen valaki – mosolygok rá.

- Siess már, vagy esküszöm, itt teperlek le.

Kinyitom az ajtót és belököm rajta a pöttöm énekest. Lerúgjuk a cipőnket és azonnal egymásnak esünk. Vadul tépjük egymás ajkait. Szinte letépi a pólómat, ahogy én is az övét. A fölösleges ruhadarabokat szétdobáljuk a lakásban.

- Siess már! – követeli Ruki.

- Ahogy akarod – lököm a kanapéra.

Kissé megszeppenve néz rám, de elmosolyodik. Lehajolok hozzá és megcsókolom. Rántana magára, de megtámaszkodom és elhúzódom.

- Na, ne játssz velem – nyafog.

- Nem játszom.

Könnyedén kioldom övét és kezem utat talál alsójába. Azonnal ráfogom merevségére és őrült tempóban mozgatom rajta a kezem. Hangosan felkiált, és hátra veti a fejét.

- Mhégh… - nyögi.

Nyakát kezdem harapdálni, ezzel, ha lehet még jobban fokozva élvezetét. Ő se tétlen, megpróbálja kioldani övemet több-kevesebb sikerrel. Mikor érzem, hogy nem kell már sok neki, elengedem. Csalódottan és elégedetlenül rám mordul.

- Még hogy nem játszol… - méltatlankodik.

Félmosolyra húzom ajkaim és bemegyek a hálószobába.

- Ne merj így itt hagyni, te kriptaszökevény! – kiált utánam.

- Mióta vagy te necrophil? – keresem elő a síkosítót.

- Mióta veled szexelek. De csak azokra az alkalmakra.

- Ruki, Ruki… rossz vagy – jövök ki a szobából.

- Akkor meg kell büntetned – jelenti ki.

- Ne félj, meg foglak.

Durván rántom magamhoz és marok ajkaira. Tudom, hogy szereti, ha ilyen vagyok vele. De csak nekem engedi ezt. Bármit megtehetek vele. Lerángatom róla a farmert az alsóval együtt. Magamat is megszabadítom a kényelmetlen ruhától, mert már igen csak szűkösek. Hiába, egy felizgult Ruki csodás látvány. A chibi keze se tétlen, ráfog a lényegre és kényeztetni kezd. Elszakadok ajkaitól és jólesően felsóhajtok.

- Ezek szerint nem csak én vagyok kielégületlen – mosolyog fölényesen.

Ezt nem hagyom annyiban. Nyakát kezdem harapdálni ezzel elvonva a figyelmét. Míg lehunyt szemmel élvezi ajkaim játékát, síkosítót nyomok az ujjaimra és eggyel testébe hatolok. Meglepetten és fájdalmasan nyög fel. Szabad kezem ismét ékességén mozgatom. Az elsőt hamar megszokja, de amúgy se hagyok neki túl sok időt, mert hozzáadom a második ujjamat. Erre már összerándul, más jelét nem adja fájdalmának.

- Kh… Kamijoh… - nyög édesen.

Szinte végszóra, jön a harmadik ujj. Hanyatt dől a kanapén és zihálva, kipirult arccal és kéjesen csillogó szemekkel néz rám. Nagyon szép látvány.

- Tégedh akarhlakh… - sóhajtozik.

- Te akartad – megcsókolom és a síkos anyagból kenek férfiasságomra.

Kihúzom ujjaim és egyetlen mozdulattal hatolok testébe. Fájdalmasan felnyög és nyakamba kapaszkodik. Kicsit várok, hogy szokja a helyeztet, hiszen a farkam mégis csak nagyobb mint az ujjam. Mikor gyengül szorítása, mozogni kezdek benne. Nehezen tudom türtőztetni magam, mert én is rég voltam bárkivel is. Szerencsére Ruki hamar gyorsabb mozgásra ösztönöz. Hanyatt döntöm, hogy lássam verejtékben úszó testét, ahogy lökéseimre össze - összerándul. Keménységét is kezelésbe veszem, ezzel még nagyobb élvezetet nyújtva neki. Nyögéseimet én se tudom visszatartani. Nem kell sok, hogy egyszerre felnyögve jussunk el a beteljesülésig. Fáradtan megtámaszkodom mellette és kicsúszok belőle. Felül és megcsókol.

- Köszönöm – mosolyog.

- Nyomás fürdeni, utána meg aludni – intek a fürdő felé.

Szó nélkül eleget tesz kérésemnek és elvonul. Tudja, mit hol talál, nem ez az első alkalom, hogy itt van. Míg fürdik, megágyazok neki a kanapén. Mikor végez, én is elmegyek lemosni magamról a napi koszt. Gyorsan végzek, nagyon fáradt vagyok. Ruki jól leszívta az energiámat. Kis energia vámpír. Erre a gondolatra elmosolyodom. Megszárítkozom és egy boxerben megyek a szobámba. A chibi már elnyúlva fekszik a kanapén.

- Jó éjt – köszön.

- Neked is.

Amint elfekszem az ágyon, elalszom.

Reita pov:

Nem elég hogy késtek még nagy is az arcuk.

Ha ők így, akkor én is. Persze a bunkó és macsó oldalam mutatom meg nekik, nem kell azonnal kinyílni, ezt megtanultam az évek alatt! Nem szabad! Egész jól megy a játék is, pedig régen játszottam, talán még iskolában.

Kamijo szavai fájnak, próbálok nem foglalkozni vele. Tudom, hogy az erő nem minden. Én se vagyok ám olyan erős, mint azt hiszik. Társaim se látják, ki vagyok teljesen. Nem tudom, hiába zenélünk évek óta talán Kai ismer meg talán Uruha, aki azonnal veszi a lapot és inkább elrángat, hogy akkor én most iszok vele valamit, míg a többiek szórakoznak Ruki és Kamijo előadásán.

Tudom, hogy Chibink nem szent és nem veti meg az azonosat sem, Én is tanultam az évek során pár dolgot. Rukival oké a fanszervic a színpadon. De a magánéletben van egy nagyon aranyos barátnőm, akit szeretek és aki minden nap vár haza.

-Menjünk kocsmába – veti fel az ötletet Ruru.

-Rendben – röhögök fel. Na de hogy ne legyen teljes az örömöm, mind a kilencen megyünk.

Nem szándékozom leinni magam, hisz vár otthon az asszony, de azért pár pohár lecsúszhat szívfájdalom nélkül.

Hamar megérkezünk a kijelölt szórakozó helyhez. Beülünk egy nagy asztalhoz és beszélgetünk, ökörködünk. Vagyis Kai kihúzza magát az alkohol fogyasztása alól, csak egy sört hajlandó meginni. Én vele tartok és megbeszéljük a következő koncertet. Néha bele szólunk Ruki hülyeségébe. Látszik az énekesünkön, hogy nagyon ki van éhezve. Rég volt bárminemű nemi kapcsolata és ezért nagyon feszült.

Ruru már nem képes összerakni egy értelmes mondatot így úgy döntök, haza viszem a gitárost.

-Vigyázzatok magatokra – intek az ittas bandának és felhúzom Rurut a székről.

Hazaviszem, ágyba rakom és megyek a saját ágyamba. Már jócskán elmúlt éjfél mikor becsukom magam mögött az ajtót.

-Haza jöttem – suttogom az üres előszobának.

Gyorsan letusolok, fogat mosok, hogy valamelyest eltüntessem az alkohol izét és szagát a számból és végre bebújok Sakura mellé az ágyba. Érzi a közelségem és magához ölel. Ez olyan jó érzés.