2013. október 20., vasárnap

Se veled se nélküled 2. fejezet



Komijo pov:



Reggel az ébresztőórára kelek. Lustán lenyomom és a másik oldalamra fordulok. Pár perc múlva az a vacak újra zörög.

- Kuss! – és végleg kinyomom.

Ásítozva ülök fel és túrok kócos hajamba. Nyújtózom és megyek főzni egy kávét. Ruki már nincs itt, nézek végig az összehajtogatott ágyneműn. A konyhában egy bögre gőzölgő kávé fogad. Ez kedves tőle. Megiszom a koffeinbombát és rendbe szedem magam. Valami elfogadható külsőt varázsolok magamnak és már megyek is. Ha jól emlékszem ma fotózás lesz külső helyszínen és ha minden igaz, akkor egy régi kastélynál. Már várom, jó buli lesz. A megbeszéltek szerint a próbateremben találkozunk, és együtt megyünk. Kivételesen én érkezem utoljára.

- Sziasztok – köszönök.

- Szia, végre. A főnök szólt, hogy 10 perc és indulunk – fogad Yuki.

- Oké.  Mi volt miután eljöttem?

- Nem sok. Megbeszéltük, hogy a tegnapi estét meg lehetne majd ismételni – vigyorog Hizaki.

Na igen. Nem csak az ivást, hanem azt is meg lehetne ismételni, ami utána volt.

- De gondolom te se unatkoztál – mosolyog mindent tudóan a dobos.

- Nincs okom panaszra – mosolygok.

Csak megcsóválja a fejét.

- Szegény Ruki – sóhajt színpadiasan Teru.

- Mi van? – méltatlankodok.

Ekkor betoppan a főnök és indulni kell. Beülünk a buszba és elfoglaljuk magunkat. Egy óra az út, addig átbeszéljük a részleteket. A fotóst ismerjük, ahogy a helyet is, nem lesz semmi gond. Mire végzünk, meg is érkezünk. A kastély egyik szobáját kinevezték öltözőnek, ahol már a ruhák és a sminkesek várnak ránk. Elkezdünk készülődni. Hizaki most is a vörös ruhát kapja, Teru megint mutogatja a hasát és combját, Yuki talpig kékben. Én meg bőrnadrág, fehér ing és rá a fekete kabát. Már most érzem, hogy le fog rohadni rólam a hacuka. Egy óra múlva már reneszánsz zenészekként jövünk ki az öltözőből. A kastély előcsarnokában azonban nem várt látvány fogad. Itt van a Gazette. Mind meglepődik, ahogy mi is. Kai épp a mi főnökünkkel vitatkozik.

- Mi a gáz? – lépek hozzájuk.

- Ma nekünk kellene itt forgatnunk egy PV-t. Azt nem mondták, hogy ti is itt lesztek – magyaráz a dobos.

- Nekünk fotózásunk van.

- Meddig? – könyörgő szemeit mereszti rám.

- Egész nap.

- Akkor hogy legyen? – gondolkodik hangosan és látszik rajta, hogy megoldást próbál találni, nem pedig kibúvót.

- Egyszerű. Elég nagy a kastély. Tudunk úgy dolgozni, hogy nem zavarjuk egymást.

- Oké, mi itt az előcsarnokban és az udvaron fogunk forgatni.

- Mi hol leszünk? – fordulok a menedzser felé.

- A kertben és a kastély körül – jön a felelet.

- Akkor ezt megbeszéltük – bólint Kai.

Ők is elvonulnak öltözni és készülődni.

- Mikor megyünk megint egy közöset inni? – kiált nekünk Uruha.

- Majd meglátjuk – mondja Yuki.

Kimegyünk a kertbe és elkezdjük a munkát.

Remekül haladunk. A kastély körüli kert csodás, egyszerűen fantasztikus itt pózolni. Pár óra elteltével bemegyünk a hatalmas előcsarnokba. Már nagyon meleg van kint. Bent a Gazette még mindig forgat.



Reita pov:



Reggel mikor felébredek, Sakura még mellettem fekszik, de nekem menni kell. Óvatosan kimászok az ágyból és elkezdem a napom. Készítek reggelit, amit letakarva az asztalon hagyok.

A próbateremben csak Kai van csak bent. Meg is lepődik, de nem zavartatjuk magunkat. Köszönés és hangoljuk a saját hangszerünket.

Megérkezik a két gitáros, már csak a chibire várunk.

Ruki teljesen kisimult arccal lép be a próbaterembe.

-Ezek szerint jó volt az estéd – motyogom, de csak morgást hallanak nem is foglalkoznak vele.

A próbára Ruki jó hangulata teljesen kihat. Egy új dalszöveg születik és még a számok is sokkal egyszerűbben mennek. Délután az egyik szünetben pont felhív Sakura.

-Szia – köszönök semleges hangon.

-Tehát a teremben vagy és a többiek is ott vannak. – sóhajt lemondóan.

-Igen.

-Akkor gyorsan vázolom – vált pörgőre – Ma behívtak fotózásra, ne várj rám, sokáig dolgozom és valószínűleg utána a csajokkal elmegyünk bulizni. Képzeld megkérte Nika kezét a barátja, vagyis most már vőlegénye, mert igent mondott rá – zsebre vágom a kezem és megszorítok benne egy kis dobozt. Gondolatban még egyszer fejbe vágom magam.

-Jó mulatást – morgom.

Teljesen elment a kedvem mindentől. Sakura nem lesz otthon, én pedig egyedül leszek egész éjszaka.

-Köszönöm – nevet és elköszönés után bontjuk a vonalat.

-Ilyen rossz hírt kaptál? – kérdi Kai aggodalmasan.

-Nem – legyintek és amint Ruki visszatér a fellegek közül, folytatjuk a próbát. Amit a menedzser félbeszakít.

-Gyerekek mit kerestek itt? Minden kész van a forgatáshoz.

-Ennyire nem ihattuk szét magunkat. – morog Uruha.

-Na persze. – vetem oda neki.

-Már megint haza vittél? – csodálkozik, mellé még meg toldja egy kis árva kiskutya nézésével.

Vállat vonok, nem törődöm módon és pakolászok. Mire minden össze van rakva, mehetünk.

Tényleg fogalmam sincs, hogy mehetett ki a fejemből, és a többiekéből. Na de ha ez még nem lenne elég bonyolult, még itt van az is, hogy nem csak miénk a kastély. Na és kik parádéznak itt még? Naná hogy a Versailles. Miért ver engem a sors? Mindegy, ellene nem lehet tenni, hát próbáljuk elkerülni őket.

Épp Rukit meg Kait veszik, így kimegyek bagózni. Pár hete nincs szünet. Folyamatos hajtás miatt nincs nyugalmam. Ráadásul Sakura is folyton távol van, mikor épp otthon létezem. Most este például azért leszek egyedül, mert épp lánybúcsún van. Valamit én rontottam el? Vagy egyszerűen ilyen szerencsétlen az életem?

Már a második szálnál tartok mikor nyílik az ajtó és kilép rajta Kamijo. Vajon mit keres itt? Rám pillant, mintha lenézne, majd rágyújt. Felállok és neki tántorodom a falnak. Persze kívülről úgy néz ki, csak simán neki dőlök a kastély kicsit omladozó falának.

-Hogy hogy ti is itt vagytok? – fordítja felém figyelmét.

-Passz – vonok vállat.

-De morcos valaki. – kuncog.

Csak horkantok egyet.

-Mi a probléma? Esetleg Ruki túl kipihent?

Nem értem mit akar tőlem. Egyáltalán nincs bajom Rukival, csak néha túlpörög.

-Nem – sóhajtok. A probléma mélyebb gyökere otthon keresendő, de ezt neki mért mondanám el?

-Akkor baj van a gitároddal?

-Nem.

-Nehéz dió vagy. Tudsz beszélni is?

-Igen – azzal ellököm magam, épp jókor jön Aoi.

-Rei téged várnak, menjél. – azzal már a szájában is van a cigije és már el is vette az enyémet.

-Oké – nagy levegő és gyerünk, koncentráljunk. A gondok meg várnak. Hiányzik Sakura. Nélküle nehéz és most még ez a nyamvadt forgatás is.

Otthon üresség fogad, biztos jót bulizik. Nekem az ágyba ájuláson kívül nincs erőm semmire. Még fotózás is lesz. Ez az utolsó gondolatom mielőtt tudatom elhagyna.

Több napot ki vesz belőlem ez a forgatás meg az utómunkák. Minden felvételt vagy százszor át kell nézni, nincs-e hiba. Jók lesznek az összevágások, hogy minden tökéletesen klappoljon. Szerencsére csak egy napig volt ott a másik banda, utána szabadabban garázdálkodhatunk. Mégis ez az egy hét nagyon szőrszálhasogató.  Főleg, hogy Ruki több hibát is észrevesz az utolsó pillanatban, Kai pedig így nem engedi a felvételt ki a kezei közül.

Sakurát csak néha találom otthon, néha kapok egy sms-t hogy a barátnőjénél alszik meg, hogy megint van egy buli, amire elmegy.



Kamijo pov



Az első utunk a kertbe vezet, ahol szebbnél szebb virágok, és sövények között kell pózolnunk. Mármost kezd melegem lenni. Irigylem Hizakit, ő legalább alulról szellőzik. Teru is jól járt, a hasa és a combja is kilátszik.

- Yuki, miért vagyunk mi mindig nyakig felöltözve? – kérdezem.

 - Mire gondolsz? – néz rám.

- Csak nézz rá arra a kettőre. Ők nem a saját levükben pácolódnak. – mutatok a két gitárosra.

- Azt te csak hiszed! Nem számoltad bele az alsó szoknyákat, ami még három réteg, plusz, mint látod, kitömtek. – méltatlankodik Hizaki.

Teru készül mondani valamit, de nem hagyom.

- Te csak meg ne merj szólalni! Rajtad nincs se bőrnadrág, se alsószoknya! Te jártál a legjobban. – mordulok rá.

- Oké. – emeli fel védekezően a kezét Teru.

A kastély hátsó végébe megyünk, ahol egy lépcső vezet egy üvegajtóhoz, ami a hűvös épületbe vezet. Egy szép, márvány szökőkútnál állunk meg.

- Előbb jöjjenek a közös képek. – int a fotós.

- Remélem hoztak vizet, mert ha nem, valakit megölök. – morgom nem létező bajszom alatt.

- Majd a vérével hűtöd le magad. – nevet dobosom.

- Ne adj neki ötleteket! – ijed meg Hizaki.

- Nem is rossz ötlet, de a vér is meleg. – fintorgok.

- Kérem, uraim. – mutat a fickó egy szépen karban tartott virágágyás elé.

Felállunk a szokásos formációba és követjük az utasításokat. Az eleje még érdekes, de hamar elunjuk. Ha hülyéskedhetnénk, nem lenne annyira fárasztó, de így…. Félóra ácsorgás és mászkálás után végre van pár percünk, míg a fotós kitalálja, mit akar. Amint alkalmam van rá, leveszem a kabátom.

- Te jó ég. – röhög Teru.

Végignézek magamon, látom nevetésének tárgyát. Fehér ingem tejesen testemre tapad, és szinte teljesen átlátszik az izzadságtól.

- De legalább hűt. – nevetek rá.

- Na ja. – ért egyet a dobos is.

Yuki is megszabadul kabátjától. Az ő ingéből is csavarni lehet a vizet.

- Most kérem, jöjjenek egyenként. Yuki, kérem. – int a fényképész.

Dobosom szót fogad, én meg bemegyek a hűs kastélyba. Ám hamar rájövök, mi hiányzik nekem. A cigi. Itt nem gyújthatok rá, így újra kimegyek a melegbe. Nagy ívben elkerülöm a forgatást. Épp most kezdik Aoi felvételeit. Kint legnagyobb meglepetésemre Reita bagózik. Próbálok beszélgetést kezdeményezni. Vagy nem válaszol, vagy ha igen, akkor csak tőmondatokban. Ruki elmondásai alapján, beszédesebbnek gondoltam. Jó végre nikotinhoz jutni, már igazán kellett.

Aoi kijön és beküldi Reitát, mivel ő jön.

- Csendkirály-chan. – jegyzem meg.

- Hm? – fordul felém Aoi.

- Semmi. – rázom meg mosolyogva a fejem.

A gitáros is rágyújt. Vele könnyebb beszélgetni, mint a basszistával. Pár cigit elszívunk és megyünk vissza. Sajnos még van pár fotóm.

- A seggemről is folyik a víz – jegyzem meg, mikor társaimhoz érek.

- Üdv a klubban. – vereget vállon Yuki.

- A vámpírokat nem ilyen meleg napra tervezték – nyöszörgök.

- Azt hittem elégsz a Napon. – mereszti a szemét Teru.

- Nem, elolvadok.

Nevetéssel jutalmazzák megjegyzésem. Még pózolok pár kép erejéig és utána végre bemehetünk a hűvösbe. Legalábbis a kastély árnyékába, mert a Gazésok pakolnak, így nem vagyunk láb alatt. Első dolgom közt van, kioldani az övem és meglazítani a nadrágom, hogy szellőzzek.

- De jó. – sóhajtok fel.

- Megfőttél? – vigyorog Uruha.

- Aha.

A következő pillanatban valaki merényletet követ el ellenem, pontosabban a golyóim ellen, mert egy üveg HIDEG vizet önt a gatyámba! Felkiáltok és magamhoz kapok.

- Eddig, ha még nem főttek meg, most kocognak majd. – szűröm a fogaim között – ez rohadt hideg.

- Legalább lehűlsz. – röhög Reita kárörvendően.

- Megmaradsz? – kérdi Ruki.

- Ne félj, még tudod majd használni. – veregeti hátba az énekest Teru.