Egymás mellett 2: 9. fejezet

Ueda pov:

Az éjszaka közepén motozásra ébredek. Mi a fene söpri le a dohányzó asztalról az újságokat? Félkomásan oda vánszorgok az ajtóhoz, csak kicsit nyitom ki hátha Kaoru az egy nővel, nem kéne rájuk nyitni, elvégre szabad ember megteheti. De a látvány, ami elém tárul homályosan, meg lep és el is keserít. Shinya segíti a dülöngélő Kaorut el a kanapéig. Ahhoz a kanapéhoz, amit előszerettettél használok délutáni szundikálásra.

-Kaoru fürdened kell – Shinya elkezdi lerángatni a ruhákat az igen illuminált gitárosról. Elsegíti a fürdőbe, víz zubogás, gondolom egy darabig el lesznek kiosonok inni ha már fel ébredtem. Sajnos visszafele menet pont összefutok velük.

-Kölyök segíts – szól Kaoru kásás hangon. Hóna alá nyúlva segítek nekik eljutni a megfelelő szobába és ágyba. Amint ágyban van, alszik is. Kimenekülök a szobából, hogy kettesben hagyjam őket.

Nem sokára Shinya jön utánam.

-Remélem boldog vagy – mordul rám és távozik. Értetlenül nézek utána.

Fáj a lelkem. Nehezen véve a levegőt megyek vissza a szobámba, még aludnom kell, mert holnap bonyolult napom lesz.

Reggel rossz felkelni, még rosszabb munkába menni, de ami a legrosszabb Kaoru telefonjáról megint fel hív az egyik Dir en Grey tag, és pont az, akivel nem igazán akaródzott beszélni.

-Szeretnék veled találkozni – közli ezt úgy, hogy az nem egy meghívás, hanem egy kijelentés.

-Hol? Mikor? – ha muszáj, akkor muszáj, és minél előbb annál jobb.

-Munka után Kaoru lakásához közelebbi kis étteremben.

-Rendben – bontja a vonalat. Nagyot sóhajtva leteszem én is.

-Mi baj Hime-chan – karolja át a vállam Kazuya.

-Semmi Kame – erőltetek egy mosolyt.

-Ennek köze van ahhoz az eseményhez, amit múltkor elmeséltél?

-Valószínűleg. – horgasztom le a fejem.

Shinyával találkozni nem is volt annyira kellemetlen. Egyszerűen meg kérdezte mi történt, végig hallgatta meg köszönte és távozott. Na persze nem meséltem el neki olyan pontossággal csak amire rá kérdezett. Mert Shinya nagyon alapos. Lehet Kaorunak jobb is, ha ő vigyáz rá.

Kaoru pov

Szörnyű fejfájásra kelek. Forog a szoba, kavarog a gyomrom. Mindjárt hányok. Mélyeket lélegezve próbálok nem rókázni. Az éjjeliszekrényen van gyógyszer és víz. Lenyelem a tablettát, majd nehézkesen felülök az ágyon. Sikerül kivánszorognom a konyhába, ahol Ueda reggelizik.

- Jó reggelt – köszön.

- Volt már jobb is – morgom.

- Mi a baj? Szörnyen festesz.

- Azon kívül, hogy hulla másnapos vagyok? Semmi.

- Azt látom.

- Este kicsit összeültünk Gackttal egy baráti kis csevejre.

- Tényleg? – kapja rám azonnal a tekintetét.

Kissé remeg a hangja, és félve várja a folytatást.

- Szóba került sok minden, koncert, magánélet. Aztán Shinyával ültem le inni, a többire nem emlékszem.

Ahogy elmondom, hogy beszéltem Gackttal, Tatsuya teljesen elsápad, és kikerekednek a szemei.

- Aha – bűnbánóan hajtja le a fejét.

Nem igen foglalkozom vele, iszom pár korty vizet, és megyek öltözni. Nem merek enni, mert biztos viszont látnám.

Egész napomra rányomja a bélyegét a tegnap este. Szinte egész nap morgok, a többiek nem igen mernek hozzám szólni, még Kyo se. Néha Shinya próbál velem kommunikálni, megszólalásaira csak tőmondatokban vagyok hajlandó válaszolni.

Délután Yoshiki felhív, és közli, hogy holnap lesz nála ez házibuli, ahova szíveskedjünk eltolni a seggünket. Ott lesz természetesen az X, Boo, Boss és mi. Kikérem a srácok véleményét, végül rábólintok a meghívásra.

Hazaérve nem kiáltom el magam, hogy megjöttem. Minek? Teljesen fölösleges.

- Kaoru, megjöttél? – jön a kérdés a vendégszobából.

- Aha – válaszolom tömören.

Ledobom a cuccom a kanapéra, és megyek a konyhába. Egy sörrel a kezemben megyek a dolgozószobába, és nézem át a rendelési listát. Mikor úgy látom, hogy minden rendben, elküldöm. A sör után elmegyek fürdeni, majd aludni.

Reggel korán kelek. Megiszom reggeli kávémat. Épp az újságot olvasom, mikor megjelenik Ueda. Nem igen szólunk egymáshoz.

- Ma is sokáig dolgozol? – töri meg a feszült csendet, két korty tea között.

- Nem, de nem jövök haza. Buli lesz Yoshikinél.

- Aha.

Miután elolvasom, ami érdekel, összeszedem a cuccom, és megyek.

- Szia – még fél füllel hallom.

Nincs különösebb dolgunk ma, tekintve, hogy nem hullaként kéne menni a dobos legendához. Csak könnyed gyakorlással múlatjuk az időt. Nem is igen lehet semmit kezdeni a bandával, Die és Toshi teljesen felpörgött, Kyo is várja már a bulit. Shinya… egyszerűen csak Shinya. Nekem meg teljesen mindegy, csak ne legyek otthon.

Yoshiki mint mindig, most is lenyűgöz. Az alsószinten zajlik a buli, az emeletre nem igen mehet senki. Annyi kikötés volt, hogy a zongorához senki nem nyúlhat, hacsak nem akar rövid időn belül, és szörnyű kínok közt meghalni. Hamar megvan mindenkinek a közös hang, én elsőként Sugizoval kezdek társalogni. Mesél a lányáról, meg hogy hova viszi majd nyaralni. Mindenről beszélünk, csak a munkáról nem. Később Pata is csatlakozik hozzánk. A zene, a barátok és a pia segít megfeledkezni minden gondomról. Végre nem azon jár az eszem, hogy Ueda mit tett. Nem lenne okom arra, hogy szarul érezzem magam miatta, mégis így van. Nem tudom miért, de párszor ránézek a telefonomra, hátha hív, hogy mikor leszek otthon, de semmi. Talán jobb így mindkettőnknek. Végül az alkohol, és a jó hangulat segít megfeledkezni mindenről. Önfeledten, gátlások nélkül hülyéskedünk mindannyian. Ők azok az emberek, akikről tudom, hogy nem árulnak el, és szúrnak hátba. Épp a két énekest figyelem a kanapéról, közben fél füllel figyelek Heath mondanivalójára, mikor elalszom.

Reggel másnaposan ébredek a kanapén eldőlve. Sugizo az egyik fotelban keresztbe fészkelte el magát és valami istentelen orrhangon horkol, a másikon a X énekese alszik eléggé szétcsúszva. Ülésbe tornázom magam. Dei a szőnyegen, a radiátor mellett alszik. A többieket nem látom, de nem is nagyon érdekelnek. Kikóválygok a konyhába. Iszom egy pohár vizet, és lerogyok az asztalhoz. Még szerencse, hogy intéztem mára egy szabadnapot.

- Elég rendesen szétcsaptátok magatokat – jelenik meg a ház ura.

- Nem tagadom.

- Helyes, mert nem lehet.

Elhúzom a szám.

- Ha nem gáz, mennék, szarul vagyok – sóhajtok két korty között.

- Menj csak. Ha a többiek felkeltek, őket is elküldöm. A takarítást a bejárónő elintézi.

- Oké, kösz.

- Mit fogsz csinálni?

- Őszintén? Aludni.

Nevetünk egy sort, aztán összeszedem magam, és lelépek. Otthon az üres lakás fogad. Elvánszorgok a fürdőbe, és lezuhanyzom. Nagyon jól esik. Egy melegítőnadrágban jövök elő. Elnyúlok a kanapén, és el is alszom.

Ueda pov:

Fáj Kaoru elutasítása, tehát Gackt-san elmondta neki. Annyira éreztem, hogy ez lesz, ténylegesen Éjszakai pillangónak fog gondolni.

-Mi baj Tat-chan? – ül le mellém Koki.

-Semmi – legyintek.

-Na de Hime-chan – mosolyog – Nem szoktál ennyire magadba zuhanni.

-Elárultam valamit, amiről azt hittem létezik, de már nem is fontos.

-Tatsuya néha félelmetes vagy – rázza meg értetlenül a fejét.

-Köszönöm – mosolygok rá – Ezt jó tudni, legalább félelmetes tudok lenni.

Végül csak haza engednek. Korábban érkezem, mint szoktam és nem az üres lakás fogad. Hökkenve veszem tudomásul, hogy Kaoru biztosan jól érezte magát este hisz most békésen alszik egy igen kényelmetlen pózban a kanapén.

Előszedek egy takarót és betakargatom. Mint oly sok évvel ezelőtt, csak akkor a munka mellet aludt el. Megmosolygom az emléket, végül rájövök, én itt csak egy idegen vagyok egy nem kellő személy. Ideje távozásra ösztönöznöm magam. Kaorunak itt a bandája, akik már lassan a családja, itt van Shinya, aki valószínűleg ha én nem lennék, már itt élne és boldogok lennének. Igen itt az ideje, hogy elmenjek.

Bemegyek a szobámba, igen azt hittem az én szobám lehet ez a helység. A falak fullasztóak árasztják magukból a negatív kisugárzást és ezzel elérik, hogy menekülhetnékem támad. Ma estére még itt maradok. Holnap szabink van fel hívom Kamét hátha tud valamit segíteni és keresek új lakást. Mivel itt laktam sikerült sorolnom némi pénzt. Lakáshoz még kell egy kicsi, nem sok, és meg is vehetek egyet. Nem kell az albérlettel szenvednem. De ehhez még kell vagy három hónap és a fizumból félre rakható összeg.

Halkan kiosonok letusolni majd vissza a szobámba. A nem annyira fontos dolgaimat el kezdem becsomagolni az utazó ládámba. A vándorcirkusz tovább áll.

Keserű gondolatimmal tömve alszom el, tündérkéim se tudnak meg nyugtatni mindegyik sértetten el bújik ha hívom. Nem akarnak szóba állni velem. Tudom tettem súlya kergette el őket.

Kaoru előttem áll és kiabál velem, fejemhez vágja, hogy kurva vagyok és tűnjek az ő házából, nem tűr meg ilyen koszos egyéneket egy légtérben. Pofon vág, majd a lakás életre kell, a szekrények fenyegetően csattogtatják a fiókjaikat, ajtajaikat, a lakásból kiszippant egy erő, és bevágja előttem az ajtaját, majd a nagy fekete semmiben találom magam.

Zihálva riadok. Pszichológushoz kell mennem, ez lesz Kame első gondolata, ha elmesélem neki. Szerencsére eleget álmodtam ahhoz, hogy felhívhassam Kamét. Már a második csengés után felveszi. Nem firtatja, miért akarok oda költözi csak egyszerűen hagyja, hogy megkérjem. Sőt bele is egyezik.

-Minden rendben van veled Kazuya?

-Miért ne lenne.

-Nem kérdezel, nem mondasz semmit, nem szoktál ilyen hamar bele menni, hogy oda menjek, hacsak nem a te ötleted.

-Tatsuya – hatalmasat sóhajt – éreztem, hogy valami nincs rendben, tudom, hogy neked most erre van szükséged, eljönni a baj veszély és megrázó élmények helyszínéről, és ilyenkor általában hozzám menekülsz.

-Kivéve mikor azt hittem bízhatok valakiben, akiről azt hittem ismerem – sóhajtok, torkom elszorul. Ideje mindent előröl kezdeni. Nagyot sóhajtok.

-Szólj, ha kész vagy, várlak – azzal elköszönünk.

Leülök a szoba közepére, körbe nézek, ezek a szekrények kergettek el. Lassan neki durálom magam a pakolásnak.

Több napig is eltart, míg mindenem össze szedem a lakás különböző pontjairól. A fürdőszobai holmim hagyom a legvégére. Kaoru nem lép a szobámba úgy se, így a bőröndjeim szépen el vannak egy hegyben, az egyik sarokban.

Itt az ideje indulni, az utolsó törülközöm is elraktam.

Kaoru tökéletesen időzít, pont megérkezik, fáj látni, hogy Shinyával együtt, de nem baj így legalább mindketten meg kapják azt a szabadságot, amit itt létem korlátozott.

-Kaoru, egy pillanatra – állítom meg az érkezési rutinjában.

-Igen? – hangja hideg, már csak kicsit fáj, hisz megérdemlem.

-Szeretném oda adni a kulcsokat – előveszem kulcscsomóm – Elköltözöm.

Kaoru pov

Minden olyan, mint évekkel ezelőtt. Otthon hiába vár Ueda, mégis olyan, mintha egyedül laknék ott. Semmi sem olyan, mint eddig volt. Nagyon rossz.

Egy koncertet szervezünk otthon, Osakában. Sajnos számítani kell a nyári záporokra, így a biztonság kedvéért egy fedett színpadot is lefoglalunk. Nem lenne jó, ha elmosna minket az eső. A hetek repülnek, és eljön a koncert napja. Még jó, hogy két helyszínnek készültünk, mert a fellépést megelőző este leszakadt az ég, és nem akart elállni. Gond nélkül lezajlik a koncert, hatalmas a siker.

Shinya többször megemlíti, hogy beszéljek Uedával, mert nagyon megváltoztam. Egyik délután Shin úgy dönt, átjön, hogy elhozzon pár filmet. Aminek nem annyira örülök, hogy a kutyáját is hozza. Nincs bajom az állatokkal, de nem akarom, hogy a szőnyegre piszkoljon.

- Remélem szobatiszta – jegyzem meg, mikor kinyitom az ajtót.

- Kaoru, tudhatnád, hogy az. Különben nem hoztam volna magammal a kis drágámat – méltatlankodik.

- Mindegy, te takarítasz utána.

Morran egyet, és belépünk a lakásba. Miyu boldogan szalad, hogy körbenézzen. Alig veszem le a cipőm, Tatsuya elém áll, és közli, hogy elköltözik.

- Mi? – nyögöm.

- Nem akarlak zavarni titeket – kezembe nyomja a kulcsaimat.

Teljesen leblokkolok, ez most komoly? Miért? Mi van? Ez a bejelentés felér egy tökön rúgással, és egy hideg zuhannyal. Oké, hogy most nem vagyunk jóban, de ez nem túlzás? Meg mi az, hogy minket nem akar zavarni? Fáj, hogy lefeküdt Gackttal, de ennek ellenére nem akarom, hogy elmenjen.

- Gyere, beszéljünk – Shinya karon ragadja Uedát, és a kanapéra ülteti – Kao, kérlek, adj enni Miyunak.

- Oké – nyögöm.

A kis szobacirkálóval a konyhába megyek, és keresek neki valami ehetőt.

- Miből gondolod, hogy Kaoru és én együtt vagyunk? – tér a lényegre dobosom.

- Szerinted? A vak is látja, hogy milyen jóban vagytok. Ahogy gondoskodsz Kaoruról, le se tagadhatod, hogy szereted.

- Teljességgel félre értettél mindent – Shinya mint mindig, most is a józanész.

- Mégis mit? – csattan fel Ueda – Ne szórakozz velem! Nem vagyok ilyen hiszékeny.

Miyu végez az evéssel, és gazdájához siet. A konyhaajtó keretének támaszkodom, és onnan figyelem a beszélgetést. Shin ölbe veszi kedvencét, és simogatni kezdi.

- Shinya mindig ilyen gondoskodó. Az egész banda fölött anyáskodik – jegyzem meg.

Tatsuya hol rám, hol bandatársamra pislog.

- Így van. Le se tagadhatnátok, hogy ez jó nektek, mégis kapom a megjegyzéseket – kiérződik az él a hangjából.

- De… - értetlenkedik Tatsuya.

- Nincs jelentősége ennek – vonok vállat.

- Így van. Azon kívül, Kao és én… mi lennénk a világ leglehetetlenebb párosa. Lássuk be, Kaoru nagyon kupis, nem tud rendet tartani – pillant körbe a lakásban.

- Na! – méltatlankodok.

- Így van, azt be kell látnod.

- Nem tagadom – ért egyet Ueda.

- Én szeretem a rendet, és nem tűröm a koszt se. Lássuk be, előbb ölnénk meg egymást Kaoruval, minthogy eljussunk az ágyig. Azon kívül, nekem ott van egy hisztis basszeros, aki vár.

Ueda értetlenül pislog.

- A lényeg, hogy semmi sincs köztem és Kaoru között, nem úgy, mint köztetek – néz ránk felváltva – most hogy ezt tisztáztuk, megyek.

Elviszi a kikészített filmeket, majd kutyáját ölbe kapva távozik.

- Igazat mond Shinya? – lép elém bizonytalanul.

- Igen – bólintok.

Megilletődve néz a szemembe. Nem tudom megállni, végig simítok arcán, majd magamhoz húzom, és egy könnyű csókot lehelek ajkaira. Elhúzódnék, de mikor viszonozza, szinte elolvadok. Magamhoz húzom, és bújok ölelő karjaiba. Ahogy mélyítjük a csókot, nem kérdés, hogy ő irányít. Nem érdekel, neki bármit szabad. Mielőtt bármi történhetne, elhúzódik tőlem, és csillogó szemekkel néz rám.

Se veled se nélküled 12. fejezet

Reita pov:

Sikerült olyan szintre fejlesztenem, hogy már nem foglalkozom Sakurával és csak egy pillanatra olvad le a mosoly a fejemről Kamijo említésére. Mert persze említve van. Ruki néha felhozza, hogy jó lenne elmenni, inni. Eddig szerencsére kikerültem a programot, mondván fáradt vagyok és álmos. Elég hihető, mert be esett szemeimmel nem sokat tudnak kezdeni lassan a sminkesek. Nem szoktak vakolatot rám rakni, de az előző interjún kellet, hogy a rádiós beszélgetés alatt a rajongók ne lássanak semmit. Mondjuk Uruha a másik, másnaposan jött. Valószínűleg elkönyvelték annak, hogy együtt ittunk.

-Rei mesélsz nekem? – kérdezi Ruki mikor végre kiszabadulunk az interjúról.

-Mit?

-Gyere, ebédeljünk meg, idegesítő volt hallgatni a gyomorkorgásodat – nevet rám és karon ragad. Nem is enged, míg oda nem érünk egy étteremhez. Helyettem is rendel hatalmas adagot.

-Na, mesélj!

-Mit?

-Mi történt veled? A srácok nem mernek rákérdezni, mert félnek, hogy megölöd őket. Kamijo van a dologban?

-Lehet – vonok vállat.

-Elmeséled kerek egészben a történetet?

-Milyen történetet?

-Kai habogott valamit, mikor másnaposan tántorogtál be.

-Nem mondtam, hogy van barátnőm – nemtörődömségem a tetőpontjára hág – Nem akartam a munkámba keverni, szakítottunk. Kamijo hazavitt, mert már ott voltam, hogy megkérem a csaj kezét, még a gyűrű is meg van – nyúlok a zsebembe és kidobom az asztalra a vihar vert kis dobozkát. Ruki döbbenten nézi meg a csomag tartalmát.

-Te, ez egy férfi gyűrű – rosszallóan néz rám.

-Már csak a csomagolás az eredeti. Nem vagyok homokos – szögezem le előre.

-Ezt mindenki tudja rólad – kuncog drága énekesem.

-Mégis – felsóhajtok – Beleszerettem… - a pincér meghozza a kajánkat. Neki állok enni. Ruki csak pislog, és nem érti.

-Kibe szerettél bele?

-Kamijoba – nem nézek rá, nagyon fáj bevallani. És biztos látszik a szememen, nem kell, hogy aggódjon.

-Tessék? – nyögi ki.

-Én is így reagáltam, mikor rájöttem mit érzek – somolyogok – De már nem lényeg, amilyen lassan jött, olyan gyorsan lett vége – vállat vonok – Sakurát ott hagytam, most már el is költöztem. A gyűrű, amit látsz, pedig Kamijonak szántam és nem a volt barátnőmnek.

-Mért mentettek szét a vámpírkával?

-Az én hibámból – gondolkodva figyelem a levesemet – Nem kellet volna elmondanom neki, hogy szeretem.

-Nem vall Kamijora, hogy azért dob ki valakit, mert az elmondja iránta való érzéseit.

-Ruki – állítom meg a sok kombinálás előtt – A fogalmazással volt baj. Tudod, milyen vagyok – mentegetőzve vonogatom a vállam.

-És csak így hagytad?

-Minek szépítsem? Több hónapja volt már, lehet rég elfelejtett és lehet csak játszott. Másnap láttam egy csajjal. Valószínűleg van barátnője.

Chibi csak nem válaszol, gondolataiba mélyedve eszik tovább.

Azt hiszem, hálával tartozom neki, jól esett végre elmondani valakinek.

-Biztos tied a gyerek? – kérdezi hirtelen.

-Nem – rázom meg a fejem – Mikor szakítottunk, már egy ideje nem feküdtünk le egymással, nem volt rá időnk. Aztán, jó sokára jött vissza.

Hümmögve kajol tovább.

-Mire készülsz? – rosszat sejtek.

-Beperelem a volt csajod, hogy tönkre tette a kapcsolatod Kamijoval. Azt hiszem ezt.

-Ruki, ugye tudod, hogy abszurd, amit mondtál? – mosolygok rá.

-De legalább megérte – hajol át az asztalon és vereget vállon. – Mosolyogtál. Utoljára a koncerten vigyorogtál.

-Mert akkor Reita voltam – sóhajtok.

-Miért?

-A gondokat Akira nem képes meg oldani. Reita csak zenének él.

-Nehéz, de nézd, Kai is megoldotta.

-Ja – horkanok.

-Menjünk, mert lassan dolgom lesz és Pon is lehet vár már.

-Érezzétek jól egymást – állok fel és az ebédem árát asztalra dobva távozom. Hálás vagyok, azt hiszem a bandának, segített, hogy beszéltem a gondomról, még ha csak most is, de jobb később, mint sose.

Kamijo pov

Csöng a telefon. Ki a franc az ilyenkor? Ki nem tud élni nélkülem?

- Mond – látom a kijelzőn Ruki nevét.

- Beszélnünk kell, de személyesen, mert annyi pénzem nincs, hogy ezt telefonon beszéljük meg.

- Oké, átjössz, vagy mit akarsz?

- Gyere át.

- És Hiroto?

- Szólok neki is, nem lesz gond.

- Oké, máris megyek – bontom a vonalat.

Fáradt vagyok, de ha a chibi így beszél, akkor tényleg fontos. Beülök a kocsiba és elindulok. Fél óra alatt el is érek hozzá. Kopogok és pár pillanat múlva nyílik az ajtó.

- Szia – áll előttem Hirito.

- Szia, Ruki? – lepődök meg.

- Bent van, gyere – áll félre.

Bent leveszem a cipőm. Az énekes a nappaliban ül és bambul maga elé.

- Mi olyan fontos? – állok meg előtte.

- Reita elmondott mindent, mi van-volt köztetek - vág a közepébe.

- Aha – ülök mellé.

- Nagy hibát követtél el.

- Miért? – figyelmem megakad a szöszi kölykön.

Rukira néz, és mintha tudná, hogy ez már nem publikus, leül egy székre, fülhallgatót vesz a fejére és a laptopján meg a gitárján kezd dolgozni.

- Mert nem tudtál mindent. Úgy volt, hogy Reinek volt egy barátnője, aki isten tudja mióta csalta. Szakítottak, ez akkor volt, mikor részegen vitted haza. A csaj másfél hónap múlva megjelent nála, mondván, hogy terhes tőle. Nem tudom pontosan mi történt, csak azt, hogy az a ribanc már nyíltan csalta Reit. A közös lakásukba vitte az új pasiját, úgy hogy Reita is ott volt.  A pasas egyszer ki is zárta őt a lakásból, ezért ment haza mindig tőled korán. Az se biztos, hogy övé a gyerek. Ezek után tetted ki őt. Szerintem az volt nála az utolsó csepp. Azóta teljesen kifordult magából. Már az se érdekli, ha a beszólásaival vérig sért minket, vagy valakinek a lelkébe gázol. De legalább megpróbálja jóvá tenni, azzal, hogy segít. Már nem érdekli semmi. Próbálja azt mutatni, hogy túltette magát rajtad és már semmi baja, de ez nem így van. A szeme nem hazudik. Nem mond nekünk semmit, egyedül akarja megoldani, de nem megy neki. Nem hagyja, hogy segítsünk neki – néz fel rám kétségbeesetten.

Elgondolkodom a hallottakon. Így már érthető minden.

- Nagyon mellé lőttem – sóhajtok egy nagyot.

- Hát igen – ért egyet.

Ha Ruki velem ért egyet és engem szid, ott tényleg nagy gáz van. Így, hogy látom min ment keresztül Rei, minden világos. De ha ekkora a baj, miért nem szólt? Ha tudok erről, tehettem volna ellene, vagy segíthettem volna. Én meg nem hallgattam meg a magyarázatát és akkor löktem el, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám.

- Mondtam már, hogy egy nagy balfasz vagyok? – nézek az énekesre.

- Nem, de most bebizonyítottad.

- Tudtam, hogy számíthatok rád – fintorgok – De miért nem szólt?

- Nem tudom, ő ilyen, mert egy macsó sose panaszkodik – utánozza Reit.

- Barom – morgom.

- És mi van a barátnőddel? Rei azt mondta, hogy csaltad őt. Ez nem vall rád, ezért nem hiszem, de tudni akarom – nagyon komoly a tekintete.

- Milyen barátnő? – kerekedik ki a szemem.

- Rei úgy tudja, hogy van neked.

- Neki is kifejtettem már a véleményem a nőkről.

- Tudom.

Elgondolkodom, mit értett ennyire félre az a… szőke ciklon. Nővel nem igazán mentem sehova. Elgondolkodva túrok a hajamba.

- Mégis mikor? – fordulok hozzá.

Egyáltalán nem tudom, mi van.

- Mikor szakítottatok, másnap.

- Másnap… - motyogom.

Mit is csináltam másnap? Aznap dolgoztam és Lizával ittunk. Utána dolgozni akartam, mert el voltam maradva, de…

- Hát persze! – csapok a homlokomra.

- Végre rájöttél? – kérdi szemrehányóan.

- Az a lány nem a barátnőm, hanem a húgom, Liza.

- Mi?

- Liza akkor munkát keresett és felajánlottam, hogy lakjon nálam. Miután szakítottunk Reitával, másnap kirángatott a lakásból. Biztos akkor látott minket együtt.

- Nem tudtam, hogy van húgod. Ha ezt tudom…

- Nem tehettél volna semmit. Szerinted elhitte volna? – hűtöm le.

- Nem hiszem – sóhajt lemondóan – Viszont – vált hangnemet – legutóbb beszéltem vele és olyan más volt a hangja, és magát hibáztatja, mert szétmentetek. Azt hiszi hiba volt elmondani neked, hogy szeret.

- Nem mondta.

- De, mert mikor kérdezted, hogy van-e valakije, ő rád gondolt.

Úgy érzem, mintha tökön rúgtak volna. Akkor mindent félre értettem.

- Azt hittem, a barátnőjére gondol – nyögöm.

- De nem. Már olyanok voltak, mint az idegenek. Ő szeretett téged, sőt, szerintem még mindig. Te mit érzel iránta?

- Fáj, hogy mindezt nem mondta el, hogy nem bízott meg bennem.

- De bízott benned, mert hozzád ment, nálad kereste a nyugalmat, nem nálunk.

- De annyira mégsem, hogy ezt elmondja.

- Nem tudom, ő ilyen.

- Makacs szamár – morgok.

- Az, de még nem válaszoltál a kérdésemre.

- Szeretem, de tényleg. Soha nem játszanék az érzéseivel. Ha valaki, akkor te tudod ezt a legjobban.

- Igen, én tudom, de ő nem. Túl nagy volt a fájdalma, ahhoz, hogy ezt megértse. Ha komolyan beszélsz és akarsz tőle valamit, akkor menj el hozzá, mert nagyon ki van készülve. Talán rád hallgat és hisz neked.

- Gondolod?

- Igen. Még szeret, csak nem akarja bevallani magának. Elmenekül az érzései elől, hogy ne fájjon neki.

- Csendkirály-chan – motyogom.

- Minél előbb menj el hozzá és tedd helyre. Neked talán sikerül.

- Nem vagyok mindenható.

- De neki igen. Szüksége van rád. Mióta vagy te ilyen töketlen?

- Nem vagyok az.

- De igen, az vagy.

- De nem!

- Akkor bizonyítsd be!

- Mikor hozzám jöttél bebizonyítottam neked és nem panaszkodtál, sőt, rohadtul élvezted.

- Most nem rólam van szó, hanem a bassszerosról! Menj és rázd helyre Reitát!

- Jó, még ma átmegyek hozzá.

- Helyes – kísér az ajtóig.

Intek neki és a másik srácnak, aki csak most figyelt fel és már megyek is. Innen nem lakik messze, így hamar odaérek. Egy idős néni megy be, így nem kell bajlódnom a kapuval. Felszaladok a megfelelő emeletre és bekopogok.

- Mit akar? – nyit ajtót egy nő.

Ez meg ki? Talán a volt barátnő.

- Suzuki Akirát keresem – próbálok nyugodt maradni.

Nem elég, hogy tönkre tette Akira életét, még tekintetéből áradó megvetés is. Vérlázító.

- Nincs itt.

- Úgy tudom, itt lakik.

- Rosszul tudja, már elment.

- Hova?

- Mit tudom én, nem is érdekel.

Kiráz a hideg ettől a hangtól és a belőle áradó undortól. Még kérdeznék, de rám csapja az ajtót, majdnem orrba vág.

- Ribanc – morgom.

Ezért utálom a nőket. Ahogy ez is, egy pénzéhes, számító szuka. Nem tudom Akira honnan szedte össze és mit szeretett benne. Mit látott benne? Lizát inkább mondom nőnek, mint ezt. Inkább nem húzom fel magam ezen. De ami jobban érdekel: hol van Reita? Kimegyek a házból és beülök a kocsiba. Előszedem a telefonom és hívom a chibit.

- Drága Ruki, ugye tudod, hogy ha találkozunk, szétrúgom a segged? – kezdem köszönés helyett.

- Mert?

- Azt valahogy elfelejtetted közölni, hogy Rei elköltözött – morgok.

- Hoppá, tényleg – halom, hogy a nevetés szélén van.

- Ha most azonnal nem mondod meg a címet, én esküszöm, megöllek.

- Nyugi, mondom – és lediktálja.

Nem köszönök el, csak kinyomom. Komolyan, amilyen aranyos tud lenni, olyan hülye is. Kis keringés után megtalálom a címet.

Egymás mellett 2: 8. fejezet

Ueda pov:

A koncert kiszívott belőlem minden energiát. Gackt-san külön engem is köszöntött és meg kérdezte, hogy Kaorutól van-e a jegyem. Nem gondoltam volna, hogy Kaoru képes elmenni a nagy Gackthoz csak azért, hogy nekem örömet szerezzen, és a születésnapomra szerváljon egy jegyet erre a koncertre.

Szétterülök a kanapén. Egyszerűen képtelen vagyok betelni a tegnapi élménnyel. Lassan összeszedem magam. Mikor tegnap haza értem, nem tudtam enni, annyira a hatása alatt voltam még az élménynek, most éhesen korog a gyomrom. Itt az ideje némi elemózsiát begyűjteni. A hűtő üres, akkor irány a kis bolt, az még ilyenkor is nyitva van, órára pillantva konstatálom, nem is baj, hogy két szabinapot kértem, majdnem délután ötig aludtam.

Az utcán olyan furcsa érzés kerít hatalmába, hogy figyelnek, de azzal nyugtatom felborzolt idegeim, hogy csak a paranoiám újult ki. Még nem érem el a boltot, mikor megáll mellettem egy hatalmas sportkocsi.

-Ueda? – kérdi egy túlontúl ismerős hang.

-Gackt-san – pislogok hatalmasat.

-Pattanj be – mosolyodik el.

Annyira zavarba jövök, hogy nem tudok hirtelen mozdulni. Int megint, végül a lábaim akaratom ellenére meg mozdul, és már csak arra eszmélek, hogy becsukódik mögöttem az ajtó.

-Gackt-san, én…

-Nyugi – nevet rám, fülig pirulok, és zavaromban megkukulok. Megállunk egy hatalmas ház előtt.

-Meghívhatlak egy kései ebédre? – kérdi. – Nem hiszem, hogy van okod ellenkezni, egész úton hallottam, hogy éhes vagy – ezzel megint eléri, hogy teljesen elpiruljak.

Követem a házba.

-Itt él Gackt-san?

-Nem egészen, ez az egyik házam itt Tokyoban – mosolyodik el. – Gyere – hív maga után, és bemegyünk egy impozáns konyhába. – Szerencsére a bejárónő mindenről gondoskodik itt. – elővesz rengeteg hozzávalót, nem is tudom mit fog ennyi mindenből készíteni. Felvágjuk a zöldségeket, meg némi húst, serpenyőbe kerül egy része, majd a sütőbe és végül a tányérunkra. Jóízűen falatozok, és végül megköszönöm az ételt.

-Gackt-san nagyon jól főz – dőlök hátra. Csak sejtelemesen mosolyog. Kiköltözünk a nappaliba, tölt némi bort, és felém nyújtja az egyik poharat.

-Köszönöm – mosolygok, és ízlelgetem a finom italt.

-Nem vagy kíváncsi, miért vagy itt? – majdnem félre nyelek a hirtelen nyílt kérdés miatt.

-De – nyögöm ki, miközben csendesen fuldoklok.

-Megtetszettél a koncert előtt, és érdekesnek találtalak – végig simít arc élemen. Zavarom tető fokára hág. Közelebb hajol, és tudom, mit akar, de én képes vagyok megadni neki? Mit veszíthetek? Egy éjszaka Gackt-sannal, vagy egy örökre elveszített esély?

-Biztos benne Gackt-san, hogy ezt szeretné? – suttogom – Engem? Akit még csak nem is ismer, és én csak egy… - azokat a csodás ajkait az enyémhez érinti, ezzel belém fojtva a szót. Keze, mely eddig arcom simogatta áttér a nyakamra, onnan le a mellkasomra és befurakszik a pólóm alá. Ingem gombjaival nem kell foglalkoznia, az eddig is nyitva volt. Eddig csendben tűrtem, de mikor végig szánkázik körmével a hasamon, megremegek és belesóhajtok csókjába.

-Érzékenyek vagyunk – mosolyog, és tovább folytatja testem felfedezését. Lehúzza rólam az inget, ekkor végre elememre találok, és a testhez álló, valószínűleges saját tervezéses pólójának alját elkezdem felhengergetni. Sokszor láttam már felvételről Gackt-san felsőtestét, de a valóságban még jobb, az izmok csak játszanak remegő ujjaim alatt. Megragadja kezem, és a fejem fölé kényszeríti azokat. Egy pillanatra megdermedek, ezt kihasználva megszabadul a pólómtól is.

-Tetszetős – simít végig mellkasomon és hasamon, egyik ujját bele akasztja övembe, nadrágomnál fogva állásba húz. Nekicsapódok mellkasának, nem engedi, hogy szabadkozzak esetlenségemért, csókja vad, ahogy magához ölel, megérzem gerjedelmét, bennem akad a levegő. Csípőmre fog, és lassan táncos léptekkel a háló felé terel. Már nem tudok megállni, testem reagál, a józan eszem elhagytam valahol a bor környékén.

Ledönt az ágyra, tehetetlenül nyúlok végig, nem hagy sokat gondolkodni, nem mintha tudnék. Fölém mászik, mosolya egy ragadózóé. Végig simít meztelen felsőtestemen, és megint megáll a nadrágomnál. Pihegve hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Kibontja az övet, a gombot és lehúzza a sliccet. Végig húzza egyik ujját, már igen is éledező férfiasságomon.

-Látom, nem csak én kívántam meg a helyzetet – kuncog, megint elpirulok, nem hagyja, hogy elfordítsam a fejem, a szemébe nézek, és megint csókol. Nem is veszem észre, mikor szabadit meg a számára felesleges ruháktól, már csak egy szál semmiben fekszem a vörös lepedőn. Zavaromban eltakarom az arcom. Gackt-san hirtelen érkezik, és teljes testével hozzám préselődik.

-Ne légy zavarban Ueda-chan – kéri lágyan, szétnyitom ujjaim, és látom, hogy mosolyog. Elveszi kezem arcomtól, a fejem fölé nyújtja őket – Fogd meg – kezembe akad az ágytámla, megragadom és kapaszkodok – El ne enged – szól, és nyelvével kalandozásba indul testemen. Oh, azok a kezek, az őrületbe tudnának kergetni, érint, dörzsöl, simogat. Akaratom ellenére hangosabban felsóhajtok, mikor belsőcombomat masszírozza meg. Feltolja egyik lábam, és tovább játszik velem. Hirtelen elenged. Pihegve kapkodom a levegőt, és ködös tekintettel keresem Gackt-sant. Csak az ágy mellet lévő kis szekrényhez megy, kivesz valamit belőle, de nem látom, és vissza is tér.

-Csak nem hiányoltál – kuncog azon a mély hangján. Nem tudok felelni, mert azonnal végig szánt mellkasomon. Elakad a lélegzetem, mikor alhasamon megáll, és cirkál kicsit. Fölém kerekedik, és csak néz, felfal a tekintete. Zavartan elfordulok.

-Látni akarom a szemed – dünnyögi, és visszafordít maga felé. Nézem, ahogy tovább simogat, ahogy tovább kényezteti testem. Kavarog a fejem.

Ráfog férfiasságomra, belőlem kiszalad egy sóhaj. Istentelenül jó a technikája. Nem tudom, hogy csinálja, de majdnem elélvezek, csak attól, hogy az ujjaival masszíroz. Fenekemnél megérzem tenyerét, majd az ánuszomnál egyik ujját. Csak masszírozza, hideg és nedves, hamar felmelegszik lángoló testemen. Egy időben hajol rá férfiasságomra, és dugja be egyik ujját. Az érzés egyszerre feszít, és gyönyört okozó. Megfeszülök, és kezem remeg az ágytámlát markolva. Gackt-san felhajol hozzám, egész testével enyémnek feszül. Érzem, a vágyát érzem csókját, érzem, ahogy egyik keze rajtam vándorol.

-Gackt-san, én… - nyöszörgöm.

-Nyugalom – hangja bársonyos, mégis hallom, ahogy mosolyog. Nyakam ízlelgeti, mikor belém vezeti még egy ujját, megharapja azt. Mocorgok, hogy ne fájjon, de nem kegyelmez, mozgatja ujjait, és hüvelykujjával heréimet masszírozza, ajkaival nyakam harapja, csókolja, szívogatja. Elhajol tőlem, de nem enged el. Homályosan látom, hogy kinyitja a fogával a csomagocskát, kihúzza belőlem ujjait, és felhengergeti magára az óvó eszközt. Nem azonnal hatol belém, még visszatérnek azok a mozgékony erős ujjak. Felnyögök, ahogy hármat dug belém.

-Sss – simít végig nedves hajamon – Nyugalom, mert én még ennél is nagyobb vagyok – ez nem igazán vigasztal. De ahogy csinálja, jaj, nekem. Hátra vetem a fejem, nem rest, nyakamra tapad. Megfogja eddig hanyagolt férfiasságom, és kicsit masszírozza. Végül elégnek véli a dolgot, és eltűnik a súlya.

-Frodulj – hangja lágy, mégis parancsoló, remegő testtel teszek eleget neki, bele kapaszkodom a fejtámlába, és elhasalok a selymes lepedőn. Testem lángolva fogadja a hűvös anyag simogatását. Gackt-san felhúzza csípőm, és megérzem bejáratomnál hatalmas makkját. Nyelek egyet.

-Lazíts – hasal a hátamra. Megfogja férfiasságom, ezzel egy időben elkezd belém nyomakodni. Feszít, és fáj, de az érzés hamar elmúlik, mert ügyes kezei érintenek, és minden fájdalmat elfeledtetnek velem. Véletlenül megmozdul a csípőm, ezzel belőlem nyögést, belőle egy szisszenést váltok ki.

-De kis telhetetlen valaki – kuncog fülledt hangon. Kínzóan lassan mozogni kezd. Nem, én ezt nem bírom tovább. Nekem ennél több kell. Remegő kezeimre támaszkodva feltornászom magam. Lihegek egy kicsit, majd erőteljesen hátra lököm a fenekem. Ezzel elérve, hogy Gackt-san kiessen a ritmusból, és azt is, hogy kihúzza belőlem férfiasságát.

-Sajnálom Gackt-san – felé fordulok, még némi csodálkozást is felismerek szemében, de nem érdekel, ha ezentúl egy feslett éjszakai pillangónak gondol. Hanyatt lököm a hatalmas ágyon, és ráülök a csípőjére.

-Nekem több kell – suttogom. Megfogom hatalmas méreteit, és óvatosan magamba vezetem. Már nem feszít annyira, kicsit előrébb lököm magam, ez jó érzés. Finoman ringok rajta. Gackt-san megragadja a csípőm, és a maga ritmusára mozgat, ami nekem nem tetszik annyira, mert túl lassú. Homlokától indulva végig húzom ujjam az orrán, száján, állán, nyakán, mellkasán, végül le az alhasára. Ott áttérek a saját férfiasságomra. Kényeztetem magam egy kicsit, de mielőtt elragadna a nihil megállok, túl jó, még nem akarom hogy vége legyen. Megragadom kezeit, elveszem onnan, és oldalra is ki-kimozdítom magam. Látom, hogy élvezi, ezen felbátorodva tovább ringok kezeit fogva. Muszáj megtámaszkodnom. Hátra dőlök kicsit, és a lábára támaszkodom. Ekkor felül és átölel. Felnyögök a hirtelen pózváltástól.

-Öleld át a derekam – hangja reszelős. Eleget teszek kérésének, még mélyebbre engedem. Felsóhajtok. Ez… ez egyszerűen túl jó. Egyik kezével fenekembe markol, a másikkal magához szorít. Gyorsít az ütemen, tovább ringatózok. Közénk fúrja fenekemet eddig markolászó kezét. Rámarkol férfiasságomra, nem tudok visszafogni egy apró sikolyt. Hirtelen megáll.

-Kapaszkodj – súgja. Alig ölelem át a nyakát, máris feltérdel, végig dőlünk az ágyon. Megint alul vagyok, de nem áll tovább, keményen belemerül testembe, megremegek. Ha így folytatja, nem fogom sokáig bírni, és nem hagyja abba. Férfiasságom kényezteti, csak annyit tudok tenni, hogy nyakába kapaszkodom, és visszanyelve nyögéseim szuszogok egyre hangosabban. Megint férfiasságom kényezteti, ez túl sok. Elengedem nyakát, elterülök, belemarkolok egy kézre eső kis gyűrődésbe. Gackt-sannak ez se elég. Feltérdel, derekát ölelő lábaim megfeszülnek, de nem érdeklődik eziránt, megfogja őket, és a nyakába húzza őket. Még vadabb tempót diktál. Megint megfogja férfiasságom, és ugyan olyan vadul húzogatja rajta kezét. Ez túl sok. Nem bírom tovább. Kirobban belőlem az orgazmus, és csak remegek a súlya alatt. Alélva érzem, ahogy Gackt-san is velem jön a nihilbe. Még így marad egy pillanatra, utána élettelen lábaim leveszi vállairól, és bármilyen óvatosan is próbál kihúzódni belőlem, felszisszenek. Eldől mellettem. Még pihegünk. Nézem kielégült arcát, annyira csodás így. Teljesen elzsibbadok.

-Gondolom, lefürdenél – mosolyog rám.

-Igen – hangom rekedt, kiszáradt a torkom.

-A fürdő arra van – int. Bólintok. Mikor megmozdulok, érzem meg élvezetemet a hasamon. Lenézek, és még látom, ahogy lecseppen a vörös lepedőre.

-Ne törődj vele – hallom Gackt-san hangját, és pár papír zsebkendő landol a hasamon – ez csak addig elég, míg kiérsz a fürdőbe.

Óvatosan lemosom, törölgetem magam, és a koszos zsebkendőkkel a kezembe, imbolygó léptekkel elindulok az említett helység felé. Alig csukom be magam mögött az ajtót, szembe találom magam, egy egészalakos tükörrel. Egész testem láthatólag remeg, tompa fájdalom van a fenekemben, és azok a szívás nyomok se túl szépek a nyakamon. Közelebb lépek a tükörképemhez. Teljes erőből rám nehezedik tettem súlya. Szörnyen érzem magam. Van tiszta törülköző kikészítve, és szappan is. Beállok a tus alá. Lemosom magamról élvezetem, de nem érzem magam tisztábbnak.

Belebugyolálódom a törülközőbe. A ruháim a lakásban vannak szanaszét. Még össze kell szednem azokat is.

-Ueda-chan, kész vagy? – kopog az ajtón Gackt-san.

-Igen – kiáltom ki. Erre belép.

-Oh, pedig azt hittem egy közös zuhanyban még benne vagy –azzal lerakja az össze szedet ruháimat. De még mielőtt neki állhatnék felöltözni, visszaránt a zuhany fülkébe. – Ilyen hamar nem szabadulsz – suttogja a fülembe, azonnal a lényegre tér. Neki nyom a falnak, a hideg csempétől felszisszenek. Hozzám préselődik, és farpofáim közé nyomja férfiasságát. – Tudom, még egy menetet nem bírnál ki, de ez nem jelenti azt, hogy nem élvezhetjük ki az itt létet – duruzsolja a fülembe. Megfogja eddig lankadt férfiasságom, és pár mozdulat után megint felizgat. Hátulról hozzám dörzsöli magát, elölről kényeztet, csak a csempének támaszkodva lihegek. Most Gackt-sant éri utol a gyönyör hamarabb, de nem hagy nyugtot nekem sem. Maga felé fordít. Összefogja férfiasságainkat, és csókol. Ahogy dörgöl, ahogy a víz zuhog ránk, és az illata. Megint elér az orgazmus hulláma. Remegve dőlök neki a hideg csempének. Kapkodva szedem a levegőt, és próbálom normalizálni magam.

Gackt-san lemossa magáról az élvezetem, és már tisztán lép ki a tusolóból. Én még állok a víz alatt. A hajam is már tiszta víz. Nehéz lesz megszárítani. Remegő kézzel nyúlok a szappan után, és dörgölöm magam végig megint. Mikor kilépek én is a tus alól, Gackt-san vár egy vadonatúj, tiszta, és száraz törülközővel.

-Gyere Ueda-chan – azzal már be is bugyolál. – Ha száraz vagy, gyere ki – és ott hagy.

Szárazra dörgölöm magam. Felöltözöm teljesen, és már csak kicsit vizes a hajam, mikor kijövök a fürdőből.

Gackt-san a nappaliban ül a kanapén. Int, hogy foglaljak helyet, nem akaródzik. Így inkább nekidőlök az egyik fotelnak.

-Szeretném elkérni a telefonszámod – veszi elő a készüléket.

-Izé… - teljesen zavarba jövök – nem tudom fejből a számom – hát igen, ez az év vicce, de tényleg nem tudom fejből.

-Akkor megadom az enyémet – azzal előhúz egy névjegy kártyát – Majd csörgess meg, ha haza értél, és tudni fogom, hogy a tied – azzal a kártyát a kezembe adja.

Kikísér, sőt, még el is visz a boltig, ahol felvett.

-Köszönöm – lehajtott fejjel szállok ki a kocsiból.

-Viszlát – mosolyog még rám, és elhajt.

Zavartan megyek haza. Alig csukódik be mögöttem a lakás ajtaja, rájövök, hogy ugyan jó volt Gackt-sannal, de nem volt az igazi. Hiányzott belőle valami. Muszáj beszélnem valakivel, de kinek mondhatnám el úgy, hogy nem néz teljesen hülyének, csak kicsit nevet ki. Olyan kézzel fekvő, berohanok a szobámba és felragadom a telefont. Kikeresem a számát, és csak reménykedni tudok, hogy nem keltem fel.

-Igen? – kérdi egy fáradt hang.

-Ne haragudj Kame, hogy felkeltettelek – szabadkozom.

-Nem keltettél, csak fáradt vagyok – sóhajt, és a zajokból ítélve a kanapéján heverészet – Mondd, miért hívtál?

-Én… azt hiszem elkövettem egy hatalmas hibát – motyogom.

-Mit?

-Lefeküdtem Gackt-sannal – suttogom.

-Tessék – el kell tartanom a készüléket a fülemtől, annyira hangosan kiált fel.

-Jól hallottad – legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.

-Ne mozdulj – valószínűleg felállt, és leverte a távirányítót a hasáról – Hol vagy, megyek oda.

-Mát itthon vagyok, gyere nyugodtan.

-Ne csinálj semmit – azzal bontja a vonalat.

Lerogyok a szőnyegre. Mit tegyek? Nem tudok elsüppedni a szégyenemben, és kétségbeesésemben, mert nyílik az ajtó. Rohannék ki, hogy üdvözöljem Kaorut, de még az ajtóban meglátom a tükörképem, és a nyakam. Gyorsan a nyakamra kötök egy kendőt, és úgy szaladok tovább.

-Üdv itthon – állok meg az előszobában.

-Haza jöttem – mosolyog rám Kaoru.

-Izé – szólok utána. Megáll a dolgozószobája előtt.

-Mondd.

-Kame átjön – rá nézek mosolygós arcára – Nemsokára itt van.

-Rendben – bólint.

-Ugye, nem baj?

-Dehogy – legyint – Még dolgozom, csak ne zavarjatok – azzal bemegy a szobába. Majd a konyhába.

-Nincs itthon semmi?

Megsemmisülve állok még mindig az előszoba ajtóba.

-El akartam menni boltba, de későn keltem.

-Nem baj, rendelünk kaját. A barátod meddig marad?

-Nem tudom – vallom be.

-Mindegy, neki is rendelünk, legfeljebb megmarad. – azzal telefont vesz elő, rendel, és megy be a dolgozó szobájába.

Megszólal a kaputelefon. Rohanok nyitni. Kame zaklatottan érkezik.

-Gyere – hívom be – Kaoru már itthon van; kérte, ne zavarjuk, menjünk a szobámba.

Leültetem az asztalnál lévő székre, én a földet foglalom el.

-Mesélj csak – szólal meg.

-Baromi nagy hülyeséget tettem… - sóhajtok. Sürgetően néz rám Kazuya és várja a magyarázatott – Lefeküdtem Gackt-sannal – a várt sápadás el marad csak értetetlen arcot vág.

-Kifejtenéd végre – mordul fel – Ne kelljen mindent kihúzni belőled!

-Tegnap koncert volt…

-Igen ezt tudom le se lehetett lőni téged annyira felpörgetett az esemény.

-Ma pedig a boltba menet Gackt-san meg állt mellettem autóval. – alig fejezem be a mondatott Kame közbe vág.

-Had találjam ki – gondolkodóan elkezd dobolni – Beszálltál a méregdrága külföldi sport kocsijába és elmentettek hozzá ott pedig megrakott.

Nem véletlen, hogy Kazuyával akartam beszélni ennek az ügynek az érdekében, vág az esze.

-Körülbelül, bár előtte még meg etettet.

-És ehhez mért kellet engem kirángatni a kanapémról és ide citálni.

-Izé… - teljesen zavarba jövök. Miért is pont Kazuya?

-Miért nem Kaoruval beszélted meg ezt? Elvégre őt hívtad minden ilyen probléma miatt – érvel Kame.

-Mert… - megakadok. Miért is nem Kaoru – Mert nem lennék képes ezt Kaoru szemébe mondani. Tudom, hogy Gackt-san csak egyszeri alkalom volt hogy többet nem lesz ilyen, de már most nagyon szörnyen érzem magam. Nem voltam soha híve az egyszeri alkalmas kapcsolatoknak. Most meg pont én teszem ezt. Kazuya mit tettem?

-Te… - hökkenten néz – Te szerelmes vagy Kaoruba.

-Tudom – bólintok lelombozottan.

-Csak így simán tudod?

-Miért mit lehet vele mást tenni?

-Kaoruval?

-Az érzéseimmel.

-Talán mondd meg neki.

-Ezek után?

-Igen.

-Nem – visszabújok tenyerembe – Gyáva vagyok – felsóhajtok. – Nem bírná elviselni ezt a fajta árulást. Nem mondhatom el neki.

-És ha Gackt-san mondja el?

-Miért tenné? – nem értem.

-Mindegy. – legyint – Akkor nem mondod el, hanem kínzó bűntudattal fogsz itt élni tovább.

-Valami olyasmi.

-Nem vagy normális Tat-chan – vereget vállon mosolyogva. – Ha bántani fog mikor rá jön, gyere hozzám.

-Rendben… - hirtelen elkap egy gondolat foszlány – Kazuya én tényleg szerelmes vagyok?

-Azt nem tudom, hogy tényleg az vagy e, de egy biztos igen rendesen vonzódsz hozzá. – közelebb kúszok hozzá.

-Szörnyen érzem magam – motyogom. Leereszkedik hozzám és magához ölel. Elerednek a könnyeim. – Tudod élveztem. Nagyon is. Jó volt Gackt-sannal de nem volt az igazi. Valami hiányzott.

-Az érzés?

-Igen az, hogy érezzem igazán engem akar nem csak a testemért hanem magamért. Annyian akarták már ezt a testet, mégse adtam oda senkinek. Most megtettem és fáj – felnézek Kazuyára – Nagyon fáj itt – megmarkolóm elnyűtt pólóm, szívem környékén.

-Elhiszem – magához szorít, simogatja fejem, tovább potyognak könnyeim.

A fájdalmas pillantott kopogás zavarja meg.

Kaoru pov

Egy csodás nap után fáradtan, de boldogan megyek haza. Tatsuya mosolyogva fogad. Mint kiderül, áthívta Kazuyát, nem baj. Nincs kifogásom a srác ellen. rendelek pizzát, az rég volt. Remélem, szeretik. Még kicsit görnyedek a laptop fölött, de nem sokáig. Munka után még megnézek pár dolgot, amit Toshi kért. Kinyomtatom, és elteszem, nehogy holnap itthon maradjon. Nyújtózva lépek a nappaliba, hogy megkeressem a cigim. Ahogy beleszívok a nikotinszálba, elégedetten elmosolyodom, és végig nézek a bekeretezett képeken a falon. Régi szép idők. Leég a cigi, mikor megszólal a csengő. Megjött a vacsora. Kifizetem a futárt, adok némi borravalót, és megyek a konyhába. Következő utam Ueda szobája. Kopogok.

- Gyere! – kiált ki lakótársam.

- Vacsora – kukkantok be.

Felugranak, majd Ueda követ a konyhába.

- Kazuya, maradsz vacsorára? – fordulok a másik sráchoz.

- Maradna – vágja rá azonnal Tatsuya.

- Sört? – kérdem, miközben a hűtőt tanulmányozom.

- Nem kösz, vezetek – hangzik Kazuya hangja.

- Én se kérek – ez Ueda.

Vállat vonok, attól én még fogok inni. Lakótársam megterít, és szétosztja a pizzát.

- Jó étvágyat - ülök le.

- Neked is. Nagyon jó kedvű vagy – jegyzi meg Ueda.

- Mondjuk úgy, hogy ritka jó volt a mai nap. Stúdiózunk, és ma három dalt fel is tudtunk venni. Ha Kyo nem akarja háromszor felvetetni a saját részét, és nem lett volna pár apróság, akkor négy szám lett volna. Ha vége a felvételeknek, kiutalok mindenkinek egy hét szabadságot. Úgyis haza akarnak menni a családjaikhoz – gondolkodom el – igen, ez lesz, de nem csak nekünk, a csapatot is elküldöm pihenni.

- Ez nagyszerű – vigyorog Ueda.

- Nem semmi – nyögi a másik.

- Több mint tíz év tapasztalat után meglehet csinálni ezt. Főleg, ha olyan ember áll a hátad mögött, aki korbácsot tart a kezében.

- Ezt nem értem.

- Mikor még viszonylag kezdők voltunk, feloszlottunk, aztán pár nappal később új basszerossal, Toshiyával újra összeálltunk, mint Dir en Grey. Az X Japan dobosa, Yoshiki lett a menedzserünk. Mit ne mondjak, vért izzadtunk, de megérte. Ha akkor ő nincs, talán nem itt lennénk – mosolyogva emlékszem vissza azokra az időkre.

- Ez nem biztos. Te intézed a bandád ügyeit.

- Jogos, de Yoshiki adta meg a kezdőlökést.

- Mindegy. Hallottam, hogy lesz egy nagy rendezvény, amire a rock nagyjait elhívják. Elmentek?

- Nem – vágom rá azonnal.

- Miért? – szalad ki Kazuya száján.

Mikor rájön, hogy mit kérdezett, elszégyelli magát.

- Mondjuk úgy, hogy nem vagyunk bizonyos kiadó kedvence. Kicsit összekülönböztünk, és azért nem hívnak minket.

- Aha – bólogat.

- Volt még valami említésre méltó? – tereli a témát Tatsuya.

- Nem sok. A menedzser kitalálta, hogy mikor valamelyikünket nem veszik, adjon interjút, vagy csak beszéljen valamiről. Ez ellen az egész banda fellázadt, tekintve, hogy így is baromi sokat vagyunk kamera előtt, nincs szükség még erre is. Nem kell az egész világnak tudnia, hogy mit csinálunk, mikor van lélegzetvételnyi szünetünk. Megbeszéltem a főnökkel, hogy ezt felejtse el, nem volt más választása, így elvetette az ötletet.

Jókedvűen telik a vacsora. Tatsuya nagyon szótlan, és mintha valami nyomná a szívét. Elég lehangolt.

- Ueda, jól vagy? – kérdezem aggódva.

- Jól vagyok – erőltet egy mosolyt.

Nem igazán hiszem el, de rá hagyom. Majd elmondja, ha akarja, vagy újra rákérdezek, de csak akkor, ha Kazuya elment. Vacsora után elpakolok, addig a srácok elvonulnak. Valami nem stimmel, Ueda nem szokott ilyen szótlan lenni. Olyan, mintha kerülne. Végül a dolgozószobában elpakolok pár dolgot.

- Jó éjt – köszön be Kazuya.

- Szia.

Kicsit teszek-veszek, majd megyek tusolni, de megtorpanok. Tatsuya a nappali közepén áll, és maga elé bambul.

- Mi baj? – lépek elé.

- Azt hiszem, hibát követtem el – néz kétségbeesetten.

- Mi történt?

- Nem… nem akarom most elmondani.

- Nyugi – kezemmel végig simítok az arcán, majd megállok a tarkójánál – segítek, amiben tudok.

Magamhoz húzom, és megölelem. Szorosan kapaszkodik belém, mintha az élete múlna rajta. Szipog párat, majd rázza vállait a néma zokogás.

Ueda pov:

Az önvád nem enyhül. Hiába mosolyog rám Kaoru, tudom, vétkeztem, elárultam azt, ami már valószínűleg lehetetlen. Minden reggel igyekszek elmenekülni előle és amilyen gyorsan csak lehet elbújni a szobámba, de nem játszhatom ezt a végtelenségig. Szerencsére nem vesz észre szinte semmit belőle Kaoru, de sajnos ismer már annyira, hogy lássa, bajom van. Ezt nem fogom el mondani neki. Elég, ha én tudom. Tudom, hogy volt egy éjszakám. Nem hívom vissza Gackt-sant, nem akarok ágymelegítő lenni. Jobb így. Valami hiányzott és most, hogy nézem Kaorut mikor dolgozik vagy a barátaival beszél és rá jövök, az érzelmek voltak azok a hiányzó elemek abból a délutánból.

Próba kellős közepén meg szólal a telefonom. Ez a zene Kaorunak van beállítva szóval valami fontos lehet.

-Igen?

-Szia, Die vagyok – hökkenten nézek a telefonra, de ez Kaoru száma.

-Igen? – nyögöm ki döbbenetemen még nem túl jutva.

-Azért zavartalak napközben hogy az estédet elkérjem – nevet.

-Miért?

-Csak egy baráti ivászatra. Benne vagy?

Nem sok időt hagy gondolkodni végül belemegyek. Végül is mit árthat egy kis ivászat? Nekem is kell egy kis kikapcsolódás Kame már pedzi egy ideje, hogy nagyon szarul festek.

Az este hamarabb el jön mint vártam, haza menni nincs értelme Die értem jön ide. Az én kocsimmal megyünk a Die által meg adott címre.

Békés kocsma a maga zajos alkohol és füst gőzeivel együtt. Egy eldugott sarok még épp szabad némi sörrel felszerelkezve megyünk és elfoglaljuk.

-Minek köszönhetem a meghívást?

-Szeretnék pár dologról érdeklődni – neveti.

-Éspedig?

-Kyo említett valami érdekeset – elgondolkodva kortyolja italát. Mi érdekeset említhetett az énekes, hogy engem elhívott inni. Nem kérdezek, inkább hagyom, hogy magától mondja el.

-igaz hogy Kaoru a reggeli kávéját tejjel és sok cukorral issza? – vág bele végül is. Nos erre igazán nem számítottam.

-Igen – nyögöm ki nagy nehezen.

-Érdekes turnékon mindig feketén issza – elgondolkodik. Mosolyogva húzom meg a korsóm.

-Tény hogy mindig napközben feketén issza. A reggeli tejes kávéra én szoktattam rá. Nyugodtan meg kövezhetsz érte de nem tesz jót a szervezetnek ez a fajta sok.

-Egészséges életmód mi?

-Nem egészen csak némi oda figyelés – elnevetem magam – Gondolom most Shinyához hasonlítgatsz gondolatban.

-Jól gondolod – neveti el magát.

Kicsit fellélegzek, a megkönnyebbülésnek hála oldódik a hangulat is. Mindenféle szóba kerül, de leginkább Kaoru van terítéken. Mi minden meg változott mióta ott vagyok.

-Sokkal engedékenyebb – neveti.

-Nem hiszem – csóválom a fejem és megyek még egy körért.

-Dehogynem – nevetve enged utamra. Alig érek vissz máris jön a következő kérdés.

-Együtt vagytok?

Még szerencse hogy nem ittam épp mert most beterítettem volna az egész asztalt.

-Nem – ellenkezem.

-Biztos?

-Miért kérded? – terelem kicsit nyugodtabb vizekre a fonalat.

-Mert mikor volt múltkor Gackt koncertje Kaoru külön elment a krapekhoz, hogy jegyet vegyen tőle. Boss kicsit hülyének nézte, de nem baj. Boss már csak ilyen engem is folyton csontinak hív. Na de a lényegen nem változtat.

-A születésnapomra kaptam tőle a jegyet – morgom.

-Oh emlékezett rá?

-Igen – kicsit gyanakodva fel vonom a szemöldököm – ez olyan nagy szó?

-Eddig csak olyanoknak jegyezte meg a születésnapját, akik fontosak voltak számára. Még néha a sajátját is el felejti.

-Azt tudom – mosolygok.

Pár körrel később szóba kerül megint az engedékenység.

-Nem tudom, hogy csinálod öregem – nevet Die – De egyszerűen tudni lehet, hogy ott vagy. Múltkor mikor elmentél valahova több időre, egyszerűen Kaoru visszaváltozott ugyanazzá a hajcsárrá, ami volt, mint régen.

Ebbe bele is pirulok. Nem hiszem el, hogy ilyen hatással vagyok rá.

-Áh, csak túlzol – legyintek.

-Nem, dehogy – erősködik – Legközelebb jössz velünk turnéra! Lesz egy nyugis Kaorunk.

Ezen még elvitázunk egy darabig, de csak addig megy míg Die képes a beszédre. Mikor nagyon akadozik, már a nyelve úgy döntök ideje indulni. Autóba igazából nem ülhetnék, nem tudom, hol lakik Die. A legegyszerűbb megoldást választom. Elviszem hozzánk. Ott béke lesz. Majd elalszik a kanapén. Várjunk csak… azt nem lehet. Akkor majd nálam alszik. Ezt eldöntve hóna alá nyúlva vidáman távozunk. Kocsiba ülve tudatosul, hogy még egész jól bírom az alkoholt bár nem akarok rendőrrel találkozni.

Baj nélkül megérkezünk szerencsére az a pár utca nem volt gond. A lakásba dülöngélve jutunk be. Nyugodtan veszem tudomásul, hogy Kaoru még nincs itthon. Biztos neki is van valami dolga.

-Mennyire vagy jól? – érdeklődöm a vigyorgó Diet. – Át tudsz aludni egy egész éjszakát úgy hogy nem hánysz?

-Áh ez még kis piskóta. Nem fogok hányni nem ittunk töményet csak az készíti ki a gyomrom.

-Rendben akkor akár le is tusolhatsz.

Elvánszorog a fürdőbe. Addig előkészítem a szobát még jó hogy kétszemélyes ágy van itt. Lehet Kaoru is pont az ilyen bulik miatt tartja? Elvégre ez a vendégszoba. Die végez a fürdéssel. Magam is letucsakolok. Aztán ágy. Végre alvás. Bár ami meglep, hogy Die kicsit közelebb kúszik hozzám és csak úgy alszik el mélyebben.

Kaoru pov

Szokás szerint a telefonom ébreszt. Nagyon ásítva és nyújtózkodva lépek ki a szobából. Megdörzsölöm az arcom.

- Nem ártana borotválkozni – simítok végig több napos borostámon.

Majd, ha ilyen kómásan venném a kezembe a borotvát, előbb vágnám meg magam, mint lenne sima az arcom. A konyhába érve kissé meglep, hogy egyedül vagyok. Nem baj, most én főzök kávét. Alig kortyolok párat a koffeinbombából, nyílik egy ajtó, és valaki nyöszörög. Majdnem kiköpöm meglepetésemben a kávét, mikor meglátom Diet kikómálni hozzám. Nem is lenne akkora nagy baj, de miért van rajta csak egy bokszer?

- Te meg? – nyögöm.

- Fájdalomcsillapítót – nyöszörög.

- Máris kapod – jelenik meg Ueda is.

Die szétterül az asztalon. A gitáros kap gyógyszert, amit rögtön megeszik.

- Ma szabadnap van? – intézi hozzám kérdését félholt bandatársam.

- Nem, miért?

- Mindjárt meghalok, szétrobban a fejem.

- Úgy kell neked. Minek iszol annyit? – csatlakozik Tatsuya.

- Te csak ne beszélj! Ugyanolyan UFO vagy, mint Shinya. Nem lehet téged leitatni.

- Inni voltatok? – szólok közbe.

- Igen, aztán hazajöttünk.

- Azt ne mondjátok, hogy részegen vezettetek – sápadok el.

- Nyugi, én vezettem. Addig Die édesdeden aludt.

- Barmok – sóhajtok – de legalább volt annyi eszetek, hogy a józanabb vezetett.

- Most miért?

- Mindegy – felhörpintem kávémat.

Ahogy kerülgetjük egymást a táncos palántával, feltűnik, hogy furcsán megy. Ha eddig nem, erre minden maradék álom kiment a szememből. Ugye nem…?

- Die, mielőtt meghalsz, közlöm, öt percet kapsz, hogy összeszedd magad – jelentem ki ellentmondást nem tűrve.

- Lehetne szó, egy szabadnapról? – nyöszörög.

- Nem, aki este legény, legyen nappal is az. Legközelebb gondolkodj – azzal eltűnök felöltözni.

Csodák csodájára Die feléled halottaiból, és indulásra készen áll. Próbálja összeszedni magát, de majd helyre jön. Jelenleg nem érdekel a nyafogása.

A próbán Die mutat életjelet. Minden tökéletes, bár pár dolog nagyon nem tetszik. Azzal az élen, hogy Die, Toshi és Shinya egész nap pusmognak valamit. Néha Kyo is morran nekik valamit, de leginkább kimarad a pletykálkodásból.

- Ha a három pletykás vénasszony befejezte, akár folytathatnánk is a próbát – vetem oda az ebédszünet végén.

- Ne morogj ennyit Kaokao. Ma nagyon morcos vagy. Ballábbal keltél? – veszi kézbe hangszerét Totchi.

Egész nap morgok. Azt tudom, hogy Die nem veti meg az egyszeri kalandokat, és mindegy neki, hogy férfi vagy nő a partner. Nem érdekel, kivel fekszik össze, de miért Uedát szemelte ki magának? Igaz, hogy kisfiús az arca, és aranyos, de akkor is… miért ő? Francba az egésszel, most a zenére kell koncentrálnom, az eltereli a gondolataimat. Fárasztó, és szinte véget nem érő a nap. Kicsivel korábban vetek véget a próbának, nincs értelme, mert így is csak szenvedünk. Otthon alig lépek a lakásba, Ueda mosolyogva fogad.

Ueda pov:

Reggel arra ébredek, hogy leesek az ágyról.

-Au – nyögöm fenekem tapogatva. Jól bevertem, sikerült rá esnem a farkcsontomra, csak ne legyen belőle baj.

Die is felébred nyöszörgésemre. Nem nagyon van magánál kimegy a konyhába. Követem. Kaoru már a reggeli kávéját fogyasztja. Csinálok még reggelit és a fejfájósnak is megadom a gyógyszerét. Lakótársam igen morcos most reggel. Lehet azt hiszi hogy én meg Die? Áh nem hiszem, hogy ezzel bármi probléma lenne. Viselkedéséből ítélve igen is zokon veszi, hogy Die itt éjszakázott. Mindegy hamar mennek, csak este tudom neki elmagyarázni, hogy ez egy nagy félre értés.

Fájós fenékkel megyek be. Kazuya elvicceli a dolgot, csak nevetek. Nem kell, hogy mindig igaza legyen. Sajnálatomra Ryo szembe jön velem.

-Mi van tündér hercegnő, nem óvtak meg a kis barátaid és egy csúnya bácsi elbánt veled? – röhög fel.

-Azt hittem már felnőttél annyira, hogy ne légy ilyen kicsinyes – válaszolok. Ott hagyom az összes hökkentével együtt.

Szerencsére egy napra elég ennyi lélekbe taposás a sorsnak.

Kaoru morgósan érkezik haza. Kávét szeretne inni, de ilyenkor már csak teát javallott, különben nem alszik.

-Sajnálom csak tea van – azzal elé rakok egy gőzölgő bögrét.

-És az ott mi? – bök a nem rég lefőttre.

-Az holnapra a termoszomba készült.

Mordul egyet és neki áll kelletlenül el fogyasztani a teáját. Nagy levegő mielőtt eltűnne a dolgozó szobájába.

-Kaoru a reggellel kapcsolatban – tétovázásom meglepi, de nem szól közbe, pedig látom rajta, hogy szeretne – Die elvitt inni és kiütötte magát. Nem volttál itthon így a szobámba vittem zuhanyzás után. Aludtunk és reggel arra ébredtem, hogy Die lerúgott az ágyról – megdörgölöm a fenekem – Egész nap fájt. Csoda hogy nem repedt meg a farok csontom.

Kis csend, várom, hogy kiakadjon, de csak egy csendes kérdést kapok.

-Die elvitt inni?

-Igen.

-Miért?

-Én is értetlenül állok a dolog előtt. Bár leginkább rólad volt szó, kérdezgette hogy tényleg reggelente tejeskávét kapsz, és meg is iszod. Mondjuk ezen volt leginkább kiakadva.

-Mi ezen a meglepő? – méltatlankodik ö is.

-Nem tudom – sóhajtok, és azt hiszem szent a béke, mert már sokkal nyugodtabban iszogatja tovább a teát.

Én is gondolataimba mélyedve iszogatok tovább.

Nem hagy nyugodni a tudat, nem hagy békén a tettem, érzem, hogy valami rossz fog jönni. Nem tudom miért, de szorongva fogadom az újabb reggeleket, kedvtelenül üldögélek és még csak nevetni se tudok úgy, ahogy eddig.

Kaoru pov

Reggel Ueda még mindig el van kenődve, inkább csak piszkálja a reggelijét.

- Nem akarod elmondani? – kérdezem lágyan.

- Nem – ezzel lezártnak tekinti a témát.

- Te tudod. Ha mégis meggondolod magad, szólj – a mosogatóba teszem a bögrém, és megyek.

Nem erőltethetem, hogy elmondja. Majd megteszi. A munka könnyen megy, nincs semmi fennakadás. Még egy kis hülyéskedésre is kapható vagyok, amin mindenki nagyot néz. Kicsit piszkálom Shinyát, aminek az érintett nem örül, de már megszokta. Tudjuk hol a határ, amit most Die átlép. Ezért Shini tarkón csapja gitáros társam. Kicsit szórakozunk még a technikusokkal, aztán folytatjuk a munkát. Délután hazaküldök mindenkit, és én is megyek. Alig lépek ki az épületből, megszólal a telefonom. Gackt az. Vajon mit akar?

- Hallgatlak – szólok bele.

- Megiszunk egy sört?

- Oké – mondom.

Megadja a címet, és megyek. Nincs messze, egy viszonylag csöndes hely. Füst, félhomály és alkohol szag. Egy eldugott sarokban vár rám.

- Gratulálok a sikeres fellépésedhez. Jó műsor volt, mint mindig – ülök le.

- Megnézted? – vigyorog, és elém tol egy korsó sört.

- Nem, de nézek TV-t, minden veled volt tele.

- Hozom a formám.

- Milyen szerény vagy – jegyzem meg.

Gackt az az ember, aki tudja, hogy az egyik legjobb. Beképzelt, de van mire. Kevés olyan ember van, aki annyi mindent tett le az asztalra, mint ő. Mondjuk, nem mintha én nem lehetnék büszke az elért sikereimre. Annyi a különbség közte és köztem, hogy ő hangoztatja, és villog, míg én nem teszem.

- Az a kölyök, akinek a jegyet kérted, Ueda, ugye? – tereli a témát.

- Igen, azt mondta tetszett neki a koncert. Miért?

- Megadnád a számát?

- Minek az neked?

- Aranyos kis kölyök, és érdekes is – önelégülten vigyorog.

- Mi? – vonom fel gyanakodva a szemöldököm.

- A koncertem másnapján találkoztam vele, és meghívtam. Aztán megmutatta nekem egy másik oldalát, amit ki se néztem volna belőle. Egy igazi kis telhetetlen vadmacska – kéjesen megnyalja a száját – felülmúlta a várakozásaimat.

- Nem vagyok kíváncsi a hálószobai dolgaidra! – mordulok.

Ez most komoly? Felszedi a srácot, aki fontos nekem, aztán még el is dicsekszik vele? Ezek után még adjam meg neki Ueda számát? Miért? Mit vétettem? Azt hittem Ueda más, mint a többi rajongó. Nem gondolva senkire és semmire, együtt tölt egy éjszakát azzal, akit bálványoz. Nagyon fáj ezt hallani. Miért csinálta ezt Tatsuya, mikor tudhatta volna, hogy Gackt csak szexet akar tőle? Ennyire nem számít neki semmi? Nagyon fáj a mellkasom, elszorul a torkom, alig kapok levegőt. Cigire gyújtok.

- Megadod a számát? Szívesen találkoznék még vele. Szívesen eltöltenék vele még pár éjszakát – veszi elő a telefonját.

- Miből gondolod, hogy tudom?

- A haverod.

- Nem mondom meg a számot.

- Miért? – értetlenkedik.

- Épp azért mert a barátom. Nem adom meg senkinek az elérhetőség, ha ő nem akarja. Ha annyira kell, kérd el tőle.

- Kértem, de nem adta meg.

- Akkor nem akarta, hogy keresd – rántom meg a vállam.

Próbálok nyugodt maradni, pedig belül majd’ szétvet az ideg. Legszívesebben behúznék neki, de nem tehetem meg.

- Igazán kár. Nem tudja, mit veszít, de erről ő tehet. Na, megyek, még van egy kis dolgom – azzal itt hagy.

Megiszom söröm, és gondolataimba mélyedek. Nagyon fáj, hogy ez történt. Ha ezt Tatsuya mondja el, az is rossz lett volna, hogy Gackttól tudom, még szarabb, főleg ahogy előadta.

Előkapom a telefonom, és felhívom az egyetlen embert, aki most segíthet.

- Mi van? – kérdi nem túl kedvesen Shinya.

- Beszélhetnénk? Fontos.

- Aha, hol vagy?

Megadom tartózkodási helyem, és nem sokkal ezután megjelenik. Már a sokadik sört iszom, mikor kiveszi kezemből a korsót.

- Még józanul akarok veled beszélni – közli és leül

- Ezt józanul nem lehet bírni.

– Mi a baj?

- Most tudtam, hogy aki fontos nekem, az lefeküdt azzal, akit egészen mostanáig a barátomnak tartottam. Nagyon szarul esik, és fáj, holott nem kéne. Mintha hátba szúrtak volna, pedig nem így van.

- Tudod mit? – visszakapom italom – igyál, és az elejéről mondj el mindent, mert semmit sem értek.

Meghúzom a keserű italt, és mesélni kezdek. Hogyan találkoztam Uedával, mikor és miért költözött hozzám, a baráti viszonyunkat. Ahogy felidézem az emlékeket, még jobban fáj. Az együtt töltött évek, mind csak annyit jelentettek volna számára?

- Furcsa, hogy kettőnk közül én látom tisztán a helyzetet, pedig neked kéne.

- Mi van?

- Szerelmes vagy abba a kölyökbe, azért fáj ennyire, amit történt.

- Nem hiszem.

- Akkor? Tudsz mást mondani?

Nem tudok, ezért inkább az alkoholnak szentelem a figyelmem. Eltompítja az agyam, és az érzékeim. A kellemes mámorban nem érzem mellkasomban, és szívemben a fájdalmat.