Egymás mellett 2: 8. fejezet

Ueda pov:

A koncert kiszívott belőlem minden energiát. Gackt-san külön engem is köszöntött és meg kérdezte, hogy Kaorutól van-e a jegyem. Nem gondoltam volna, hogy Kaoru képes elmenni a nagy Gackthoz csak azért, hogy nekem örömet szerezzen, és a születésnapomra szerváljon egy jegyet erre a koncertre.

Szétterülök a kanapén. Egyszerűen képtelen vagyok betelni a tegnapi élménnyel. Lassan összeszedem magam. Mikor tegnap haza értem, nem tudtam enni, annyira a hatása alatt voltam még az élménynek, most éhesen korog a gyomrom. Itt az ideje némi elemózsiát begyűjteni. A hűtő üres, akkor irány a kis bolt, az még ilyenkor is nyitva van, órára pillantva konstatálom, nem is baj, hogy két szabinapot kértem, majdnem délután ötig aludtam.

Az utcán olyan furcsa érzés kerít hatalmába, hogy figyelnek, de azzal nyugtatom felborzolt idegeim, hogy csak a paranoiám újult ki. Még nem érem el a boltot, mikor megáll mellettem egy hatalmas sportkocsi.

-Ueda? – kérdi egy túlontúl ismerős hang.

-Gackt-san – pislogok hatalmasat.

-Pattanj be – mosolyodik el.

Annyira zavarba jövök, hogy nem tudok hirtelen mozdulni. Int megint, végül a lábaim akaratom ellenére meg mozdul, és már csak arra eszmélek, hogy becsukódik mögöttem az ajtó.

-Gackt-san, én…

-Nyugi – nevet rám, fülig pirulok, és zavaromban megkukulok. Megállunk egy hatalmas ház előtt.

-Meghívhatlak egy kései ebédre? – kérdi. – Nem hiszem, hogy van okod ellenkezni, egész úton hallottam, hogy éhes vagy – ezzel megint eléri, hogy teljesen elpiruljak.

Követem a házba.

-Itt él Gackt-san?

-Nem egészen, ez az egyik házam itt Tokyoban – mosolyodik el. – Gyere – hív maga után, és bemegyünk egy impozáns konyhába. – Szerencsére a bejárónő mindenről gondoskodik itt. – elővesz rengeteg hozzávalót, nem is tudom mit fog ennyi mindenből készíteni. Felvágjuk a zöldségeket, meg némi húst, serpenyőbe kerül egy része, majd a sütőbe és végül a tányérunkra. Jóízűen falatozok, és végül megköszönöm az ételt.

-Gackt-san nagyon jól főz – dőlök hátra. Csak sejtelemesen mosolyog. Kiköltözünk a nappaliba, tölt némi bort, és felém nyújtja az egyik poharat.

-Köszönöm – mosolygok, és ízlelgetem a finom italt.

-Nem vagy kíváncsi, miért vagy itt? – majdnem félre nyelek a hirtelen nyílt kérdés miatt.

-De – nyögöm ki, miközben csendesen fuldoklok.

-Megtetszettél a koncert előtt, és érdekesnek találtalak – végig simít arc élemen. Zavarom tető fokára hág. Közelebb hajol, és tudom, mit akar, de én képes vagyok megadni neki? Mit veszíthetek? Egy éjszaka Gackt-sannal, vagy egy örökre elveszített esély?

-Biztos benne Gackt-san, hogy ezt szeretné? – suttogom – Engem? Akit még csak nem is ismer, és én csak egy… - azokat a csodás ajkait az enyémhez érinti, ezzel belém fojtva a szót. Keze, mely eddig arcom simogatta áttér a nyakamra, onnan le a mellkasomra és befurakszik a pólóm alá. Ingem gombjaival nem kell foglalkoznia, az eddig is nyitva volt. Eddig csendben tűrtem, de mikor végig szánkázik körmével a hasamon, megremegek és belesóhajtok csókjába.

-Érzékenyek vagyunk – mosolyog, és tovább folytatja testem felfedezését. Lehúzza rólam az inget, ekkor végre elememre találok, és a testhez álló, valószínűleges saját tervezéses pólójának alját elkezdem felhengergetni. Sokszor láttam már felvételről Gackt-san felsőtestét, de a valóságban még jobb, az izmok csak játszanak remegő ujjaim alatt. Megragadja kezem, és a fejem fölé kényszeríti azokat. Egy pillanatra megdermedek, ezt kihasználva megszabadul a pólómtól is.

-Tetszetős – simít végig mellkasomon és hasamon, egyik ujját bele akasztja övembe, nadrágomnál fogva állásba húz. Nekicsapódok mellkasának, nem engedi, hogy szabadkozzak esetlenségemért, csókja vad, ahogy magához ölel, megérzem gerjedelmét, bennem akad a levegő. Csípőmre fog, és lassan táncos léptekkel a háló felé terel. Már nem tudok megállni, testem reagál, a józan eszem elhagytam valahol a bor környékén.

Ledönt az ágyra, tehetetlenül nyúlok végig, nem hagy sokat gondolkodni, nem mintha tudnék. Fölém mászik, mosolya egy ragadózóé. Végig simít meztelen felsőtestemen, és megint megáll a nadrágomnál. Pihegve hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Kibontja az övet, a gombot és lehúzza a sliccet. Végig húzza egyik ujját, már igen is éledező férfiasságomon.

-Látom, nem csak én kívántam meg a helyzetet – kuncog, megint elpirulok, nem hagyja, hogy elfordítsam a fejem, a szemébe nézek, és megint csókol. Nem is veszem észre, mikor szabadit meg a számára felesleges ruháktól, már csak egy szál semmiben fekszem a vörös lepedőn. Zavaromban eltakarom az arcom. Gackt-san hirtelen érkezik, és teljes testével hozzám préselődik.

-Ne légy zavarban Ueda-chan – kéri lágyan, szétnyitom ujjaim, és látom, hogy mosolyog. Elveszi kezem arcomtól, a fejem fölé nyújtja őket – Fogd meg – kezembe akad az ágytámla, megragadom és kapaszkodok – El ne enged – szól, és nyelvével kalandozásba indul testemen. Oh, azok a kezek, az őrületbe tudnának kergetni, érint, dörzsöl, simogat. Akaratom ellenére hangosabban felsóhajtok, mikor belsőcombomat masszírozza meg. Feltolja egyik lábam, és tovább játszik velem. Hirtelen elenged. Pihegve kapkodom a levegőt, és ködös tekintettel keresem Gackt-sant. Csak az ágy mellet lévő kis szekrényhez megy, kivesz valamit belőle, de nem látom, és vissza is tér.

-Csak nem hiányoltál – kuncog azon a mély hangján. Nem tudok felelni, mert azonnal végig szánt mellkasomon. Elakad a lélegzetem, mikor alhasamon megáll, és cirkál kicsit. Fölém kerekedik, és csak néz, felfal a tekintete. Zavartan elfordulok.

-Látni akarom a szemed – dünnyögi, és visszafordít maga felé. Nézem, ahogy tovább simogat, ahogy tovább kényezteti testem. Kavarog a fejem.

Ráfog férfiasságomra, belőlem kiszalad egy sóhaj. Istentelenül jó a technikája. Nem tudom, hogy csinálja, de majdnem elélvezek, csak attól, hogy az ujjaival masszíroz. Fenekemnél megérzem tenyerét, majd az ánuszomnál egyik ujját. Csak masszírozza, hideg és nedves, hamar felmelegszik lángoló testemen. Egy időben hajol rá férfiasságomra, és dugja be egyik ujját. Az érzés egyszerre feszít, és gyönyört okozó. Megfeszülök, és kezem remeg az ágytámlát markolva. Gackt-san felhajol hozzám, egész testével enyémnek feszül. Érzem, a vágyát érzem csókját, érzem, ahogy egyik keze rajtam vándorol.

-Gackt-san, én… - nyöszörgöm.

-Nyugalom – hangja bársonyos, mégis hallom, ahogy mosolyog. Nyakam ízlelgeti, mikor belém vezeti még egy ujját, megharapja azt. Mocorgok, hogy ne fájjon, de nem kegyelmez, mozgatja ujjait, és hüvelykujjával heréimet masszírozza, ajkaival nyakam harapja, csókolja, szívogatja. Elhajol tőlem, de nem enged el. Homályosan látom, hogy kinyitja a fogával a csomagocskát, kihúzza belőlem ujjait, és felhengergeti magára az óvó eszközt. Nem azonnal hatol belém, még visszatérnek azok a mozgékony erős ujjak. Felnyögök, ahogy hármat dug belém.

-Sss – simít végig nedves hajamon – Nyugalom, mert én még ennél is nagyobb vagyok – ez nem igazán vigasztal. De ahogy csinálja, jaj, nekem. Hátra vetem a fejem, nem rest, nyakamra tapad. Megfogja eddig hanyagolt férfiasságom, és kicsit masszírozza. Végül elégnek véli a dolgot, és eltűnik a súlya.

-Frodulj – hangja lágy, mégis parancsoló, remegő testtel teszek eleget neki, bele kapaszkodom a fejtámlába, és elhasalok a selymes lepedőn. Testem lángolva fogadja a hűvös anyag simogatását. Gackt-san felhúzza csípőm, és megérzem bejáratomnál hatalmas makkját. Nyelek egyet.

-Lazíts – hasal a hátamra. Megfogja férfiasságom, ezzel egy időben elkezd belém nyomakodni. Feszít, és fáj, de az érzés hamar elmúlik, mert ügyes kezei érintenek, és minden fájdalmat elfeledtetnek velem. Véletlenül megmozdul a csípőm, ezzel belőlem nyögést, belőle egy szisszenést váltok ki.

-De kis telhetetlen valaki – kuncog fülledt hangon. Kínzóan lassan mozogni kezd. Nem, én ezt nem bírom tovább. Nekem ennél több kell. Remegő kezeimre támaszkodva feltornászom magam. Lihegek egy kicsit, majd erőteljesen hátra lököm a fenekem. Ezzel elérve, hogy Gackt-san kiessen a ritmusból, és azt is, hogy kihúzza belőlem férfiasságát.

-Sajnálom Gackt-san – felé fordulok, még némi csodálkozást is felismerek szemében, de nem érdekel, ha ezentúl egy feslett éjszakai pillangónak gondol. Hanyatt lököm a hatalmas ágyon, és ráülök a csípőjére.

-Nekem több kell – suttogom. Megfogom hatalmas méreteit, és óvatosan magamba vezetem. Már nem feszít annyira, kicsit előrébb lököm magam, ez jó érzés. Finoman ringok rajta. Gackt-san megragadja a csípőm, és a maga ritmusára mozgat, ami nekem nem tetszik annyira, mert túl lassú. Homlokától indulva végig húzom ujjam az orrán, száján, állán, nyakán, mellkasán, végül le az alhasára. Ott áttérek a saját férfiasságomra. Kényeztetem magam egy kicsit, de mielőtt elragadna a nihil megállok, túl jó, még nem akarom hogy vége legyen. Megragadom kezeit, elveszem onnan, és oldalra is ki-kimozdítom magam. Látom, hogy élvezi, ezen felbátorodva tovább ringok kezeit fogva. Muszáj megtámaszkodnom. Hátra dőlök kicsit, és a lábára támaszkodom. Ekkor felül és átölel. Felnyögök a hirtelen pózváltástól.

-Öleld át a derekam – hangja reszelős. Eleget teszek kérésének, még mélyebbre engedem. Felsóhajtok. Ez… ez egyszerűen túl jó. Egyik kezével fenekembe markol, a másikkal magához szorít. Gyorsít az ütemen, tovább ringatózok. Közénk fúrja fenekemet eddig markolászó kezét. Rámarkol férfiasságomra, nem tudok visszafogni egy apró sikolyt. Hirtelen megáll.

-Kapaszkodj – súgja. Alig ölelem át a nyakát, máris feltérdel, végig dőlünk az ágyon. Megint alul vagyok, de nem áll tovább, keményen belemerül testembe, megremegek. Ha így folytatja, nem fogom sokáig bírni, és nem hagyja abba. Férfiasságom kényezteti, csak annyit tudok tenni, hogy nyakába kapaszkodom, és visszanyelve nyögéseim szuszogok egyre hangosabban. Megint férfiasságom kényezteti, ez túl sok. Elengedem nyakát, elterülök, belemarkolok egy kézre eső kis gyűrődésbe. Gackt-sannak ez se elég. Feltérdel, derekát ölelő lábaim megfeszülnek, de nem érdeklődik eziránt, megfogja őket, és a nyakába húzza őket. Még vadabb tempót diktál. Megint megfogja férfiasságom, és ugyan olyan vadul húzogatja rajta kezét. Ez túl sok. Nem bírom tovább. Kirobban belőlem az orgazmus, és csak remegek a súlya alatt. Alélva érzem, ahogy Gackt-san is velem jön a nihilbe. Még így marad egy pillanatra, utána élettelen lábaim leveszi vállairól, és bármilyen óvatosan is próbál kihúzódni belőlem, felszisszenek. Eldől mellettem. Még pihegünk. Nézem kielégült arcát, annyira csodás így. Teljesen elzsibbadok.

-Gondolom, lefürdenél – mosolyog rám.

-Igen – hangom rekedt, kiszáradt a torkom.

-A fürdő arra van – int. Bólintok. Mikor megmozdulok, érzem meg élvezetemet a hasamon. Lenézek, és még látom, ahogy lecseppen a vörös lepedőre.

-Ne törődj vele – hallom Gackt-san hangját, és pár papír zsebkendő landol a hasamon – ez csak addig elég, míg kiérsz a fürdőbe.

Óvatosan lemosom, törölgetem magam, és a koszos zsebkendőkkel a kezembe, imbolygó léptekkel elindulok az említett helység felé. Alig csukom be magam mögött az ajtót, szembe találom magam, egy egészalakos tükörrel. Egész testem láthatólag remeg, tompa fájdalom van a fenekemben, és azok a szívás nyomok se túl szépek a nyakamon. Közelebb lépek a tükörképemhez. Teljes erőből rám nehezedik tettem súlya. Szörnyen érzem magam. Van tiszta törülköző kikészítve, és szappan is. Beállok a tus alá. Lemosom magamról élvezetem, de nem érzem magam tisztábbnak.

Belebugyolálódom a törülközőbe. A ruháim a lakásban vannak szanaszét. Még össze kell szednem azokat is.

-Ueda-chan, kész vagy? – kopog az ajtón Gackt-san.

-Igen – kiáltom ki. Erre belép.

-Oh, pedig azt hittem egy közös zuhanyban még benne vagy –azzal lerakja az össze szedet ruháimat. De még mielőtt neki állhatnék felöltözni, visszaránt a zuhany fülkébe. – Ilyen hamar nem szabadulsz – suttogja a fülembe, azonnal a lényegre tér. Neki nyom a falnak, a hideg csempétől felszisszenek. Hozzám préselődik, és farpofáim közé nyomja férfiasságát. – Tudom, még egy menetet nem bírnál ki, de ez nem jelenti azt, hogy nem élvezhetjük ki az itt létet – duruzsolja a fülembe. Megfogja eddig lankadt férfiasságom, és pár mozdulat után megint felizgat. Hátulról hozzám dörzsöli magát, elölről kényeztet, csak a csempének támaszkodva lihegek. Most Gackt-sant éri utol a gyönyör hamarabb, de nem hagy nyugtot nekem sem. Maga felé fordít. Összefogja férfiasságainkat, és csókol. Ahogy dörgöl, ahogy a víz zuhog ránk, és az illata. Megint elér az orgazmus hulláma. Remegve dőlök neki a hideg csempének. Kapkodva szedem a levegőt, és próbálom normalizálni magam.

Gackt-san lemossa magáról az élvezetem, és már tisztán lép ki a tusolóból. Én még állok a víz alatt. A hajam is már tiszta víz. Nehéz lesz megszárítani. Remegő kézzel nyúlok a szappan után, és dörgölöm magam végig megint. Mikor kilépek én is a tus alól, Gackt-san vár egy vadonatúj, tiszta, és száraz törülközővel.

-Gyere Ueda-chan – azzal már be is bugyolál. – Ha száraz vagy, gyere ki – és ott hagy.

Szárazra dörgölöm magam. Felöltözöm teljesen, és már csak kicsit vizes a hajam, mikor kijövök a fürdőből.

Gackt-san a nappaliban ül a kanapén. Int, hogy foglaljak helyet, nem akaródzik. Így inkább nekidőlök az egyik fotelnak.

-Szeretném elkérni a telefonszámod – veszi elő a készüléket.

-Izé… - teljesen zavarba jövök – nem tudom fejből a számom – hát igen, ez az év vicce, de tényleg nem tudom fejből.

-Akkor megadom az enyémet – azzal előhúz egy névjegy kártyát – Majd csörgess meg, ha haza értél, és tudni fogom, hogy a tied – azzal a kártyát a kezembe adja.

Kikísér, sőt, még el is visz a boltig, ahol felvett.

-Köszönöm – lehajtott fejjel szállok ki a kocsiból.

-Viszlát – mosolyog még rám, és elhajt.

Zavartan megyek haza. Alig csukódik be mögöttem a lakás ajtaja, rájövök, hogy ugyan jó volt Gackt-sannal, de nem volt az igazi. Hiányzott belőle valami. Muszáj beszélnem valakivel, de kinek mondhatnám el úgy, hogy nem néz teljesen hülyének, csak kicsit nevet ki. Olyan kézzel fekvő, berohanok a szobámba és felragadom a telefont. Kikeresem a számát, és csak reménykedni tudok, hogy nem keltem fel.

-Igen? – kérdi egy fáradt hang.

-Ne haragudj Kame, hogy felkeltettelek – szabadkozom.

-Nem keltettél, csak fáradt vagyok – sóhajt, és a zajokból ítélve a kanapéján heverészet – Mondd, miért hívtál?

-Én… azt hiszem elkövettem egy hatalmas hibát – motyogom.

-Mit?

-Lefeküdtem Gackt-sannal – suttogom.

-Tessék – el kell tartanom a készüléket a fülemtől, annyira hangosan kiált fel.

-Jól hallottad – legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.

-Ne mozdulj – valószínűleg felállt, és leverte a távirányítót a hasáról – Hol vagy, megyek oda.

-Mát itthon vagyok, gyere nyugodtan.

-Ne csinálj semmit – azzal bontja a vonalat.

Lerogyok a szőnyegre. Mit tegyek? Nem tudok elsüppedni a szégyenemben, és kétségbeesésemben, mert nyílik az ajtó. Rohannék ki, hogy üdvözöljem Kaorut, de még az ajtóban meglátom a tükörképem, és a nyakam. Gyorsan a nyakamra kötök egy kendőt, és úgy szaladok tovább.

-Üdv itthon – állok meg az előszobában.

-Haza jöttem – mosolyog rám Kaoru.

-Izé – szólok utána. Megáll a dolgozószobája előtt.

-Mondd.

-Kame átjön – rá nézek mosolygós arcára – Nemsokára itt van.

-Rendben – bólint.

-Ugye, nem baj?

-Dehogy – legyint – Még dolgozom, csak ne zavarjatok – azzal bemegy a szobába. Majd a konyhába.

-Nincs itthon semmi?

Megsemmisülve állok még mindig az előszoba ajtóba.

-El akartam menni boltba, de későn keltem.

-Nem baj, rendelünk kaját. A barátod meddig marad?

-Nem tudom – vallom be.

-Mindegy, neki is rendelünk, legfeljebb megmarad. – azzal telefont vesz elő, rendel, és megy be a dolgozó szobájába.

Megszólal a kaputelefon. Rohanok nyitni. Kame zaklatottan érkezik.

-Gyere – hívom be – Kaoru már itthon van; kérte, ne zavarjuk, menjünk a szobámba.

Leültetem az asztalnál lévő székre, én a földet foglalom el.

-Mesélj csak – szólal meg.

-Baromi nagy hülyeséget tettem… - sóhajtok. Sürgetően néz rám Kazuya és várja a magyarázatott – Lefeküdtem Gackt-sannal – a várt sápadás el marad csak értetetlen arcot vág.

-Kifejtenéd végre – mordul fel – Ne kelljen mindent kihúzni belőled!

-Tegnap koncert volt…

-Igen ezt tudom le se lehetett lőni téged annyira felpörgetett az esemény.

-Ma pedig a boltba menet Gackt-san meg állt mellettem autóval. – alig fejezem be a mondatott Kame közbe vág.

-Had találjam ki – gondolkodóan elkezd dobolni – Beszálltál a méregdrága külföldi sport kocsijába és elmentettek hozzá ott pedig megrakott.

Nem véletlen, hogy Kazuyával akartam beszélni ennek az ügynek az érdekében, vág az esze.

-Körülbelül, bár előtte még meg etettet.

-És ehhez mért kellet engem kirángatni a kanapémról és ide citálni.

-Izé… - teljesen zavarba jövök. Miért is pont Kazuya?

-Miért nem Kaoruval beszélted meg ezt? Elvégre őt hívtad minden ilyen probléma miatt – érvel Kame.

-Mert… - megakadok. Miért is nem Kaoru – Mert nem lennék képes ezt Kaoru szemébe mondani. Tudom, hogy Gackt-san csak egyszeri alkalom volt hogy többet nem lesz ilyen, de már most nagyon szörnyen érzem magam. Nem voltam soha híve az egyszeri alkalmas kapcsolatoknak. Most meg pont én teszem ezt. Kazuya mit tettem?

-Te… - hökkenten néz – Te szerelmes vagy Kaoruba.

-Tudom – bólintok lelombozottan.

-Csak így simán tudod?

-Miért mit lehet vele mást tenni?

-Kaoruval?

-Az érzéseimmel.

-Talán mondd meg neki.

-Ezek után?

-Igen.

-Nem – visszabújok tenyerembe – Gyáva vagyok – felsóhajtok. – Nem bírná elviselni ezt a fajta árulást. Nem mondhatom el neki.

-És ha Gackt-san mondja el?

-Miért tenné? – nem értem.

-Mindegy. – legyint – Akkor nem mondod el, hanem kínzó bűntudattal fogsz itt élni tovább.

-Valami olyasmi.

-Nem vagy normális Tat-chan – vereget vállon mosolyogva. – Ha bántani fog mikor rá jön, gyere hozzám.

-Rendben… - hirtelen elkap egy gondolat foszlány – Kazuya én tényleg szerelmes vagyok?

-Azt nem tudom, hogy tényleg az vagy e, de egy biztos igen rendesen vonzódsz hozzá. – közelebb kúszok hozzá.

-Szörnyen érzem magam – motyogom. Leereszkedik hozzám és magához ölel. Elerednek a könnyeim. – Tudod élveztem. Nagyon is. Jó volt Gackt-sannal de nem volt az igazi. Valami hiányzott.

-Az érzés?

-Igen az, hogy érezzem igazán engem akar nem csak a testemért hanem magamért. Annyian akarták már ezt a testet, mégse adtam oda senkinek. Most megtettem és fáj – felnézek Kazuyára – Nagyon fáj itt – megmarkolóm elnyűtt pólóm, szívem környékén.

-Elhiszem – magához szorít, simogatja fejem, tovább potyognak könnyeim.

A fájdalmas pillantott kopogás zavarja meg.

Kaoru pov

Egy csodás nap után fáradtan, de boldogan megyek haza. Tatsuya mosolyogva fogad. Mint kiderül, áthívta Kazuyát, nem baj. Nincs kifogásom a srác ellen. rendelek pizzát, az rég volt. Remélem, szeretik. Még kicsit görnyedek a laptop fölött, de nem sokáig. Munka után még megnézek pár dolgot, amit Toshi kért. Kinyomtatom, és elteszem, nehogy holnap itthon maradjon. Nyújtózva lépek a nappaliba, hogy megkeressem a cigim. Ahogy beleszívok a nikotinszálba, elégedetten elmosolyodom, és végig nézek a bekeretezett képeken a falon. Régi szép idők. Leég a cigi, mikor megszólal a csengő. Megjött a vacsora. Kifizetem a futárt, adok némi borravalót, és megyek a konyhába. Következő utam Ueda szobája. Kopogok.

- Gyere! – kiált ki lakótársam.

- Vacsora – kukkantok be.

Felugranak, majd Ueda követ a konyhába.

- Kazuya, maradsz vacsorára? – fordulok a másik sráchoz.

- Maradna – vágja rá azonnal Tatsuya.

- Sört? – kérdem, miközben a hűtőt tanulmányozom.

- Nem kösz, vezetek – hangzik Kazuya hangja.

- Én se kérek – ez Ueda.

Vállat vonok, attól én még fogok inni. Lakótársam megterít, és szétosztja a pizzát.

- Jó étvágyat - ülök le.

- Neked is. Nagyon jó kedvű vagy – jegyzi meg Ueda.

- Mondjuk úgy, hogy ritka jó volt a mai nap. Stúdiózunk, és ma három dalt fel is tudtunk venni. Ha Kyo nem akarja háromszor felvetetni a saját részét, és nem lett volna pár apróság, akkor négy szám lett volna. Ha vége a felvételeknek, kiutalok mindenkinek egy hét szabadságot. Úgyis haza akarnak menni a családjaikhoz – gondolkodom el – igen, ez lesz, de nem csak nekünk, a csapatot is elküldöm pihenni.

- Ez nagyszerű – vigyorog Ueda.

- Nem semmi – nyögi a másik.

- Több mint tíz év tapasztalat után meglehet csinálni ezt. Főleg, ha olyan ember áll a hátad mögött, aki korbácsot tart a kezében.

- Ezt nem értem.

- Mikor még viszonylag kezdők voltunk, feloszlottunk, aztán pár nappal később új basszerossal, Toshiyával újra összeálltunk, mint Dir en Grey. Az X Japan dobosa, Yoshiki lett a menedzserünk. Mit ne mondjak, vért izzadtunk, de megérte. Ha akkor ő nincs, talán nem itt lennénk – mosolyogva emlékszem vissza azokra az időkre.

- Ez nem biztos. Te intézed a bandád ügyeit.

- Jogos, de Yoshiki adta meg a kezdőlökést.

- Mindegy. Hallottam, hogy lesz egy nagy rendezvény, amire a rock nagyjait elhívják. Elmentek?

- Nem – vágom rá azonnal.

- Miért? – szalad ki Kazuya száján.

Mikor rájön, hogy mit kérdezett, elszégyelli magát.

- Mondjuk úgy, hogy nem vagyunk bizonyos kiadó kedvence. Kicsit összekülönböztünk, és azért nem hívnak minket.

- Aha – bólogat.

- Volt még valami említésre méltó? – tereli a témát Tatsuya.

- Nem sok. A menedzser kitalálta, hogy mikor valamelyikünket nem veszik, adjon interjút, vagy csak beszéljen valamiről. Ez ellen az egész banda fellázadt, tekintve, hogy így is baromi sokat vagyunk kamera előtt, nincs szükség még erre is. Nem kell az egész világnak tudnia, hogy mit csinálunk, mikor van lélegzetvételnyi szünetünk. Megbeszéltem a főnökkel, hogy ezt felejtse el, nem volt más választása, így elvetette az ötletet.

Jókedvűen telik a vacsora. Tatsuya nagyon szótlan, és mintha valami nyomná a szívét. Elég lehangolt.

- Ueda, jól vagy? – kérdezem aggódva.

- Jól vagyok – erőltet egy mosolyt.

Nem igazán hiszem el, de rá hagyom. Majd elmondja, ha akarja, vagy újra rákérdezek, de csak akkor, ha Kazuya elment. Vacsora után elpakolok, addig a srácok elvonulnak. Valami nem stimmel, Ueda nem szokott ilyen szótlan lenni. Olyan, mintha kerülne. Végül a dolgozószobában elpakolok pár dolgot.

- Jó éjt – köszön be Kazuya.

- Szia.

Kicsit teszek-veszek, majd megyek tusolni, de megtorpanok. Tatsuya a nappali közepén áll, és maga elé bambul.

- Mi baj? – lépek elé.

- Azt hiszem, hibát követtem el – néz kétségbeesetten.

- Mi történt?

- Nem… nem akarom most elmondani.

- Nyugi – kezemmel végig simítok az arcán, majd megállok a tarkójánál – segítek, amiben tudok.

Magamhoz húzom, és megölelem. Szorosan kapaszkodik belém, mintha az élete múlna rajta. Szipog párat, majd rázza vállait a néma zokogás.

Ueda pov:

Az önvád nem enyhül. Hiába mosolyog rám Kaoru, tudom, vétkeztem, elárultam azt, ami már valószínűleg lehetetlen. Minden reggel igyekszek elmenekülni előle és amilyen gyorsan csak lehet elbújni a szobámba, de nem játszhatom ezt a végtelenségig. Szerencsére nem vesz észre szinte semmit belőle Kaoru, de sajnos ismer már annyira, hogy lássa, bajom van. Ezt nem fogom el mondani neki. Elég, ha én tudom. Tudom, hogy volt egy éjszakám. Nem hívom vissza Gackt-sant, nem akarok ágymelegítő lenni. Jobb így. Valami hiányzott és most, hogy nézem Kaorut mikor dolgozik vagy a barátaival beszél és rá jövök, az érzelmek voltak azok a hiányzó elemek abból a délutánból.

Próba kellős közepén meg szólal a telefonom. Ez a zene Kaorunak van beállítva szóval valami fontos lehet.

-Igen?

-Szia, Die vagyok – hökkenten nézek a telefonra, de ez Kaoru száma.

-Igen? – nyögöm ki döbbenetemen még nem túl jutva.

-Azért zavartalak napközben hogy az estédet elkérjem – nevet.

-Miért?

-Csak egy baráti ivászatra. Benne vagy?

Nem sok időt hagy gondolkodni végül belemegyek. Végül is mit árthat egy kis ivászat? Nekem is kell egy kis kikapcsolódás Kame már pedzi egy ideje, hogy nagyon szarul festek.

Az este hamarabb el jön mint vártam, haza menni nincs értelme Die értem jön ide. Az én kocsimmal megyünk a Die által meg adott címre.

Békés kocsma a maga zajos alkohol és füst gőzeivel együtt. Egy eldugott sarok még épp szabad némi sörrel felszerelkezve megyünk és elfoglaljuk.

-Minek köszönhetem a meghívást?

-Szeretnék pár dologról érdeklődni – neveti.

-Éspedig?

-Kyo említett valami érdekeset – elgondolkodva kortyolja italát. Mi érdekeset említhetett az énekes, hogy engem elhívott inni. Nem kérdezek, inkább hagyom, hogy magától mondja el.

-igaz hogy Kaoru a reggeli kávéját tejjel és sok cukorral issza? – vág bele végül is. Nos erre igazán nem számítottam.

-Igen – nyögöm ki nagy nehezen.

-Érdekes turnékon mindig feketén issza – elgondolkodik. Mosolyogva húzom meg a korsóm.

-Tény hogy mindig napközben feketén issza. A reggeli tejes kávéra én szoktattam rá. Nyugodtan meg kövezhetsz érte de nem tesz jót a szervezetnek ez a fajta sok.

-Egészséges életmód mi?

-Nem egészen csak némi oda figyelés – elnevetem magam – Gondolom most Shinyához hasonlítgatsz gondolatban.

-Jól gondolod – neveti el magát.

Kicsit fellélegzek, a megkönnyebbülésnek hála oldódik a hangulat is. Mindenféle szóba kerül, de leginkább Kaoru van terítéken. Mi minden meg változott mióta ott vagyok.

-Sokkal engedékenyebb – neveti.

-Nem hiszem – csóválom a fejem és megyek még egy körért.

-Dehogynem – nevetve enged utamra. Alig érek vissz máris jön a következő kérdés.

-Együtt vagytok?

Még szerencse hogy nem ittam épp mert most beterítettem volna az egész asztalt.

-Nem – ellenkezem.

-Biztos?

-Miért kérded? – terelem kicsit nyugodtabb vizekre a fonalat.

-Mert mikor volt múltkor Gackt koncertje Kaoru külön elment a krapekhoz, hogy jegyet vegyen tőle. Boss kicsit hülyének nézte, de nem baj. Boss már csak ilyen engem is folyton csontinak hív. Na de a lényegen nem változtat.

-A születésnapomra kaptam tőle a jegyet – morgom.

-Oh emlékezett rá?

-Igen – kicsit gyanakodva fel vonom a szemöldököm – ez olyan nagy szó?

-Eddig csak olyanoknak jegyezte meg a születésnapját, akik fontosak voltak számára. Még néha a sajátját is el felejti.

-Azt tudom – mosolygok.

Pár körrel később szóba kerül megint az engedékenység.

-Nem tudom, hogy csinálod öregem – nevet Die – De egyszerűen tudni lehet, hogy ott vagy. Múltkor mikor elmentél valahova több időre, egyszerűen Kaoru visszaváltozott ugyanazzá a hajcsárrá, ami volt, mint régen.

Ebbe bele is pirulok. Nem hiszem el, hogy ilyen hatással vagyok rá.

-Áh, csak túlzol – legyintek.

-Nem, dehogy – erősködik – Legközelebb jössz velünk turnéra! Lesz egy nyugis Kaorunk.

Ezen még elvitázunk egy darabig, de csak addig megy míg Die képes a beszédre. Mikor nagyon akadozik, már a nyelve úgy döntök ideje indulni. Autóba igazából nem ülhetnék, nem tudom, hol lakik Die. A legegyszerűbb megoldást választom. Elviszem hozzánk. Ott béke lesz. Majd elalszik a kanapén. Várjunk csak… azt nem lehet. Akkor majd nálam alszik. Ezt eldöntve hóna alá nyúlva vidáman távozunk. Kocsiba ülve tudatosul, hogy még egész jól bírom az alkoholt bár nem akarok rendőrrel találkozni.

Baj nélkül megérkezünk szerencsére az a pár utca nem volt gond. A lakásba dülöngélve jutunk be. Nyugodtan veszem tudomásul, hogy Kaoru még nincs itthon. Biztos neki is van valami dolga.

-Mennyire vagy jól? – érdeklődöm a vigyorgó Diet. – Át tudsz aludni egy egész éjszakát úgy hogy nem hánysz?

-Áh ez még kis piskóta. Nem fogok hányni nem ittunk töményet csak az készíti ki a gyomrom.

-Rendben akkor akár le is tusolhatsz.

Elvánszorog a fürdőbe. Addig előkészítem a szobát még jó hogy kétszemélyes ágy van itt. Lehet Kaoru is pont az ilyen bulik miatt tartja? Elvégre ez a vendégszoba. Die végez a fürdéssel. Magam is letucsakolok. Aztán ágy. Végre alvás. Bár ami meglep, hogy Die kicsit közelebb kúszik hozzám és csak úgy alszik el mélyebben.

Kaoru pov

Szokás szerint a telefonom ébreszt. Nagyon ásítva és nyújtózkodva lépek ki a szobából. Megdörzsölöm az arcom.

- Nem ártana borotválkozni – simítok végig több napos borostámon.

Majd, ha ilyen kómásan venném a kezembe a borotvát, előbb vágnám meg magam, mint lenne sima az arcom. A konyhába érve kissé meglep, hogy egyedül vagyok. Nem baj, most én főzök kávét. Alig kortyolok párat a koffeinbombából, nyílik egy ajtó, és valaki nyöszörög. Majdnem kiköpöm meglepetésemben a kávét, mikor meglátom Diet kikómálni hozzám. Nem is lenne akkora nagy baj, de miért van rajta csak egy bokszer?

- Te meg? – nyögöm.

- Fájdalomcsillapítót – nyöszörög.

- Máris kapod – jelenik meg Ueda is.

Die szétterül az asztalon. A gitáros kap gyógyszert, amit rögtön megeszik.

- Ma szabadnap van? – intézi hozzám kérdését félholt bandatársam.

- Nem, miért?

- Mindjárt meghalok, szétrobban a fejem.

- Úgy kell neked. Minek iszol annyit? – csatlakozik Tatsuya.

- Te csak ne beszélj! Ugyanolyan UFO vagy, mint Shinya. Nem lehet téged leitatni.

- Inni voltatok? – szólok közbe.

- Igen, aztán hazajöttünk.

- Azt ne mondjátok, hogy részegen vezettetek – sápadok el.

- Nyugi, én vezettem. Addig Die édesdeden aludt.

- Barmok – sóhajtok – de legalább volt annyi eszetek, hogy a józanabb vezetett.

- Most miért?

- Mindegy – felhörpintem kávémat.

Ahogy kerülgetjük egymást a táncos palántával, feltűnik, hogy furcsán megy. Ha eddig nem, erre minden maradék álom kiment a szememből. Ugye nem…?

- Die, mielőtt meghalsz, közlöm, öt percet kapsz, hogy összeszedd magad – jelentem ki ellentmondást nem tűrve.

- Lehetne szó, egy szabadnapról? – nyöszörög.

- Nem, aki este legény, legyen nappal is az. Legközelebb gondolkodj – azzal eltűnök felöltözni.

Csodák csodájára Die feléled halottaiból, és indulásra készen áll. Próbálja összeszedni magát, de majd helyre jön. Jelenleg nem érdekel a nyafogása.

A próbán Die mutat életjelet. Minden tökéletes, bár pár dolog nagyon nem tetszik. Azzal az élen, hogy Die, Toshi és Shinya egész nap pusmognak valamit. Néha Kyo is morran nekik valamit, de leginkább kimarad a pletykálkodásból.

- Ha a három pletykás vénasszony befejezte, akár folytathatnánk is a próbát – vetem oda az ebédszünet végén.

- Ne morogj ennyit Kaokao. Ma nagyon morcos vagy. Ballábbal keltél? – veszi kézbe hangszerét Totchi.

Egész nap morgok. Azt tudom, hogy Die nem veti meg az egyszeri kalandokat, és mindegy neki, hogy férfi vagy nő a partner. Nem érdekel, kivel fekszik össze, de miért Uedát szemelte ki magának? Igaz, hogy kisfiús az arca, és aranyos, de akkor is… miért ő? Francba az egésszel, most a zenére kell koncentrálnom, az eltereli a gondolataimat. Fárasztó, és szinte véget nem érő a nap. Kicsivel korábban vetek véget a próbának, nincs értelme, mert így is csak szenvedünk. Otthon alig lépek a lakásba, Ueda mosolyogva fogad.

Ueda pov:

Reggel arra ébredek, hogy leesek az ágyról.

-Au – nyögöm fenekem tapogatva. Jól bevertem, sikerült rá esnem a farkcsontomra, csak ne legyen belőle baj.

Die is felébred nyöszörgésemre. Nem nagyon van magánál kimegy a konyhába. Követem. Kaoru már a reggeli kávéját fogyasztja. Csinálok még reggelit és a fejfájósnak is megadom a gyógyszerét. Lakótársam igen morcos most reggel. Lehet azt hiszi hogy én meg Die? Áh nem hiszem, hogy ezzel bármi probléma lenne. Viselkedéséből ítélve igen is zokon veszi, hogy Die itt éjszakázott. Mindegy hamar mennek, csak este tudom neki elmagyarázni, hogy ez egy nagy félre értés.

Fájós fenékkel megyek be. Kazuya elvicceli a dolgot, csak nevetek. Nem kell, hogy mindig igaza legyen. Sajnálatomra Ryo szembe jön velem.

-Mi van tündér hercegnő, nem óvtak meg a kis barátaid és egy csúnya bácsi elbánt veled? – röhög fel.

-Azt hittem már felnőttél annyira, hogy ne légy ilyen kicsinyes – válaszolok. Ott hagyom az összes hökkentével együtt.

Szerencsére egy napra elég ennyi lélekbe taposás a sorsnak.

Kaoru morgósan érkezik haza. Kávét szeretne inni, de ilyenkor már csak teát javallott, különben nem alszik.

-Sajnálom csak tea van – azzal elé rakok egy gőzölgő bögrét.

-És az ott mi? – bök a nem rég lefőttre.

-Az holnapra a termoszomba készült.

Mordul egyet és neki áll kelletlenül el fogyasztani a teáját. Nagy levegő mielőtt eltűnne a dolgozó szobájába.

-Kaoru a reggellel kapcsolatban – tétovázásom meglepi, de nem szól közbe, pedig látom rajta, hogy szeretne – Die elvitt inni és kiütötte magát. Nem volttál itthon így a szobámba vittem zuhanyzás után. Aludtunk és reggel arra ébredtem, hogy Die lerúgott az ágyról – megdörgölöm a fenekem – Egész nap fájt. Csoda hogy nem repedt meg a farok csontom.

Kis csend, várom, hogy kiakadjon, de csak egy csendes kérdést kapok.

-Die elvitt inni?

-Igen.

-Miért?

-Én is értetlenül állok a dolog előtt. Bár leginkább rólad volt szó, kérdezgette hogy tényleg reggelente tejeskávét kapsz, és meg is iszod. Mondjuk ezen volt leginkább kiakadva.

-Mi ezen a meglepő? – méltatlankodik ö is.

-Nem tudom – sóhajtok, és azt hiszem szent a béke, mert már sokkal nyugodtabban iszogatja tovább a teát.

Én is gondolataimba mélyedve iszogatok tovább.

Nem hagy nyugodni a tudat, nem hagy békén a tettem, érzem, hogy valami rossz fog jönni. Nem tudom miért, de szorongva fogadom az újabb reggeleket, kedvtelenül üldögélek és még csak nevetni se tudok úgy, ahogy eddig.

Kaoru pov

Reggel Ueda még mindig el van kenődve, inkább csak piszkálja a reggelijét.

- Nem akarod elmondani? – kérdezem lágyan.

- Nem – ezzel lezártnak tekinti a témát.

- Te tudod. Ha mégis meggondolod magad, szólj – a mosogatóba teszem a bögrém, és megyek.

Nem erőltethetem, hogy elmondja. Majd megteszi. A munka könnyen megy, nincs semmi fennakadás. Még egy kis hülyéskedésre is kapható vagyok, amin mindenki nagyot néz. Kicsit piszkálom Shinyát, aminek az érintett nem örül, de már megszokta. Tudjuk hol a határ, amit most Die átlép. Ezért Shini tarkón csapja gitáros társam. Kicsit szórakozunk még a technikusokkal, aztán folytatjuk a munkát. Délután hazaküldök mindenkit, és én is megyek. Alig lépek ki az épületből, megszólal a telefonom. Gackt az. Vajon mit akar?

- Hallgatlak – szólok bele.

- Megiszunk egy sört?

- Oké – mondom.

Megadja a címet, és megyek. Nincs messze, egy viszonylag csöndes hely. Füst, félhomály és alkohol szag. Egy eldugott sarokban vár rám.

- Gratulálok a sikeres fellépésedhez. Jó műsor volt, mint mindig – ülök le.

- Megnézted? – vigyorog, és elém tol egy korsó sört.

- Nem, de nézek TV-t, minden veled volt tele.

- Hozom a formám.

- Milyen szerény vagy – jegyzem meg.

Gackt az az ember, aki tudja, hogy az egyik legjobb. Beképzelt, de van mire. Kevés olyan ember van, aki annyi mindent tett le az asztalra, mint ő. Mondjuk, nem mintha én nem lehetnék büszke az elért sikereimre. Annyi a különbség közte és köztem, hogy ő hangoztatja, és villog, míg én nem teszem.

- Az a kölyök, akinek a jegyet kérted, Ueda, ugye? – tereli a témát.

- Igen, azt mondta tetszett neki a koncert. Miért?

- Megadnád a számát?

- Minek az neked?

- Aranyos kis kölyök, és érdekes is – önelégülten vigyorog.

- Mi? – vonom fel gyanakodva a szemöldököm.

- A koncertem másnapján találkoztam vele, és meghívtam. Aztán megmutatta nekem egy másik oldalát, amit ki se néztem volna belőle. Egy igazi kis telhetetlen vadmacska – kéjesen megnyalja a száját – felülmúlta a várakozásaimat.

- Nem vagyok kíváncsi a hálószobai dolgaidra! – mordulok.

Ez most komoly? Felszedi a srácot, aki fontos nekem, aztán még el is dicsekszik vele? Ezek után még adjam meg neki Ueda számát? Miért? Mit vétettem? Azt hittem Ueda más, mint a többi rajongó. Nem gondolva senkire és semmire, együtt tölt egy éjszakát azzal, akit bálványoz. Nagyon fáj ezt hallani. Miért csinálta ezt Tatsuya, mikor tudhatta volna, hogy Gackt csak szexet akar tőle? Ennyire nem számít neki semmi? Nagyon fáj a mellkasom, elszorul a torkom, alig kapok levegőt. Cigire gyújtok.

- Megadod a számát? Szívesen találkoznék még vele. Szívesen eltöltenék vele még pár éjszakát – veszi elő a telefonját.

- Miből gondolod, hogy tudom?

- A haverod.

- Nem mondom meg a számot.

- Miért? – értetlenkedik.

- Épp azért mert a barátom. Nem adom meg senkinek az elérhetőség, ha ő nem akarja. Ha annyira kell, kérd el tőle.

- Kértem, de nem adta meg.

- Akkor nem akarta, hogy keresd – rántom meg a vállam.

Próbálok nyugodt maradni, pedig belül majd’ szétvet az ideg. Legszívesebben behúznék neki, de nem tehetem meg.

- Igazán kár. Nem tudja, mit veszít, de erről ő tehet. Na, megyek, még van egy kis dolgom – azzal itt hagy.

Megiszom söröm, és gondolataimba mélyedek. Nagyon fáj, hogy ez történt. Ha ezt Tatsuya mondja el, az is rossz lett volna, hogy Gackttól tudom, még szarabb, főleg ahogy előadta.

Előkapom a telefonom, és felhívom az egyetlen embert, aki most segíthet.

- Mi van? – kérdi nem túl kedvesen Shinya.

- Beszélhetnénk? Fontos.

- Aha, hol vagy?

Megadom tartózkodási helyem, és nem sokkal ezután megjelenik. Már a sokadik sört iszom, mikor kiveszi kezemből a korsót.

- Még józanul akarok veled beszélni – közli és leül

- Ezt józanul nem lehet bírni.

– Mi a baj?

- Most tudtam, hogy aki fontos nekem, az lefeküdt azzal, akit egészen mostanáig a barátomnak tartottam. Nagyon szarul esik, és fáj, holott nem kéne. Mintha hátba szúrtak volna, pedig nem így van.

- Tudod mit? – visszakapom italom – igyál, és az elejéről mondj el mindent, mert semmit sem értek.

Meghúzom a keserű italt, és mesélni kezdek. Hogyan találkoztam Uedával, mikor és miért költözött hozzám, a baráti viszonyunkat. Ahogy felidézem az emlékeket, még jobban fáj. Az együtt töltött évek, mind csak annyit jelentettek volna számára?

- Furcsa, hogy kettőnk közül én látom tisztán a helyzetet, pedig neked kéne.

- Mi van?

- Szerelmes vagy abba a kölyökbe, azért fáj ennyire, amit történt.

- Nem hiszem.

- Akkor? Tudsz mást mondani?

Nem tudok, ezért inkább az alkoholnak szentelem a figyelmem. Eltompítja az agyam, és az érzékeim. A kellemes mámorban nem érzem mellkasomban, és szívemben a fájdalmat.