Átalakítás

Kedves ide látogatók, és olvasók!

Sajnos némi problémám akadt a technika ördögével, és miután Nejivel közösen elméláztunk úgy döntöttünk pár blogot megszüntetünk és minden közösen irt történetet ide teszünk fel, így a "Se veled, Se nélküled" című blog is eltűnt és miután átnéztük újra meg minden kis részletet ki dolgoztunk felkerül ide.
Valamint az "Egymás mellet" című mű is átnézésre kerül, és teljes fejezetekben kerül fel. Ez pedig most történik. Ne ijedjetek meg, és ne örüljetek, csak az eddig fent levők kerülnek fel. Utána pedig már fejezetenként kerülnek fel a következő részek.

Következőkben fel fog kerülni A sorrendért nem vállalok feleltséget (kedv csináló XD)
Darkness
Az új falka
Farkas ikrek
Alkoholban az igazság
Se veled, se nélküled
A távolság ára
stb.

Remélem kellőképpen felkeltettem az  érdeklődést ezekkel a címekkel (^-^)
Jó szórakozást és kritikáknak mindig örülünk (*.*)

Egymás mellett 2 2. fejezet

Ueda pov

Legnagyobb meglepetésemre alig térek vissza a beszélgetéshez máris meg jelenik mellettem és még a frászt is rám hozza. Bele egyezik, hogy Kazuya át jöjjön csak maradjunk a keretek között. Visszahívják a barátai. Bár ahogy elnézem őket inkább a zenész társai. Fura alakok mégis ahogy együtt vannak, van valami bennük.

-Elbambultál Hime-chan – ugrat Taguchi.

Nevetek és folytatjuk.

Alig érek az ebédem végére mikor Kaoru megint meg jelenik azzal a kérésével, hogy hozzam el a kocsiját. Belemegyek de kis fenntartásokkal magamban. Én hozzam el a kiadótól? Jaj. Tudok vezetni meg minden, de egy idegen kiadó ráadásul ö ott nem kis kutya, szóval még akár azt is rám nyomhatják, hogy lopok.

Az ebéd szünetnek vége mi pedig megyünk vissza a stúdióba meg gyakorolni. Tele hassal nem jó táncolni, de most úgy is csak megbeszélünk pár dolgot, például hogy milyen számok legyenek az új albumon és bedobom azt a számot. Egész elfogadható minőségbe sikerült meg írnom csak pár helyen javít rajta Kazuya, hogy azt másként kéne énekelni. Azt hiszem örömmel zárhatom a napot.

Elhangzik a „mára ennyi” és mindenki mehet amerre szeretne.

Kicsit félve érkezem meg a Sony Music portájára.

-Jó estét – köszönök a portás öregúrnak.

-Magának is – fel áll – Miben segíthetek.

-Niikura Kaoru-san küldött az autójáért. Szeretném el vinni. Elvileg szólt.

-Persze jöjjön csak – int és megindul a lift felé.

A mélyparkolóban találunk a kocsira. Elköszönök a portástól és a kapott hatalmas kulcs csomó segítségével életet lehelek a masinába. Alig indulok el hátra nézek és nyomom a gázt mikor becsapódik a lökhárítóra egy fazon. Ijedten taposok azonnal a fékre és kiugrok a kocsiból.

-Jól van? – kérdezem azonnal és rohanok hátra. Nem tudom minek köszönjem hogy még az általam elütött egyén még mindig áll és az ijedségen kívül semmi baja.

-Te nem Kaoru vagy – konstatálja.

-Nem – ijedten nézek rá hogy minden rendben van e vele.

-Hol van Kaoru?

-Jelenleg nem tudom – felelem az igazságnak megfelelően.

-Akkor te mért vagy itt az ő kocsijával?

-Meg kért, hogy vigyem haza, mert sokáig dolgozik és nem érne haza soha ha még vissza jönne érte.

-Aha – ennyit mond és még gondolkodóba esik.

-Biztos jól van?  Ne hívjak orvost?

-Semmi bajom – legyint – Csak meg ijedtem – mosolyog.

-Biztos? – erősködöm.

-Semmi baj – legyint és elindul vissza felé.

-Viszlát – köszönök el és inkább vissza ülök a volán mögé. Meg várom míg beszáll a liftbe és csak azután megyek ki végre a mélygarázsból.

Haza érkezve veszem csak észre mennyire remeg a kezem. Leülök a kanapéra. Azt hiszem lefürdök és csak utána nyugszom meg teljesen. Mozgalmas egy nap volt.

Kaoru pov

Pár óra alvás után szól az ébresztő, kelni és menni kell. Félálomban jutok el a konyháig, hogy főzzek kávét. A felét megiszom, a másikat meghagyom Uedának. Mióta együtt élünk, rászoktatott, hogy reggelizzek, ami egy szendvicsben meg is nyilvánul. Mikor már észnél vagyok, felöltözöm, és megyek. Szerencsére ma viszonylag könnyű nap lesz.

Alig érek be, Marume, az egyiksegítőnk elkap.

- Kaoru-san! –rohan felém.

- Mondd – bevárom.

- Tegnap este kerestelek, és azt hittem a parkolóban téged látlak. Valami kölyök vezette a kocsid, és nekem is jött.

- Mi? – nézek nagyot.

Ha eddig nem ébredtem volna fel, erre tuti kinyílik a csipám.

- Jól vagy? – aggódok.

- Igen, nem volt komoly. Ezt akartam csak odaadni – kapok egy mappát.

A legújabb leltár, és a rendelési lapok vannak itt.

- Tényleg te kérted meg azt a kölyköt? – néz furán.

- Igen, de ne törődj vele. Ezt majd küldöm – intek a mappával, és megyek.

Tehát Tatsuya majdnem elütötte Marumét… ezt még vele is beszélek. Bízom benne, hogy majd ő maga szól… most viszont munka.

A teremben megbeszéljük a fiúkkal, hogy mire van szükség, mire van pénz. Elég fárasztó, egy idő után mindenki elfáradt, és jön a vita.

- Cigi és ebédszünet – rendelkezem.

- Végre! – ugrik fel Totchi.

Jót tesz a pihenés, és újult erővel vetjük bele magunkat a munkába. Amint végzünk, megkérem Die-t, hogy adja át a papírokat Maruménak, mi pedig megyünk. Otthon már vár Ueda.

- Kaoru, volt egy kis baleset – terem előttem.

- Mi? – tudom mit akar, de tőle akarom hallani.

- Tegnap elmentem a kocsidért, ahogy kérted. Mikor jöttem ki a parkolóból, véletlenül nekimentem valakinek. Téged keresett. Nem lett semmi baja, legalábbis ezt mondta. A saját lábán ment el a liftig, aztán nem láttam többet. Kérlek, ne haragudj – hadarja, és hajtja le bűnbánóan a fejét.

- Az Marume volt, a STAFF csapatunk egyik tagja – mondom.

Tatsuya falfehérre sápad.

- Ugye jól van? – ijed meg.

- Igen, semmi baja. Ma bejött, és ő is elmondta, hogy mi történt. Te jól vagy?

- Igen, csak megijedtem.

- Oké – bólintok, és lepakolom a cuccaim.

Értetlenül követ a dolgozószoba ajtajáig. Megszabadulok a vaskos mappától, ami eddig húzta a hátam.

- Az a fickó… - kezdi tétován.

- Marume.

- Akkor ő, nem mondta, hogy feljelent, vagy valami?

- Nem, és nem hiszem, hogy ezt tenné. Mivel senkinek nem lett baja, csak megijedt, nincs baj. Nem olyan típus, aki ebből nagy ügyet csinál.

- Én tényleg nem akartam.

- Hagyd már! – morranok.

Elmegyek mellette, és a konyhában főzök egy kávét. Elfelezzük a koffeinbombát, miközben eszünk pár falatot, megbeszéljük a mai nap eseményeit. Végül, egy-egy üveg sörrel a nappali kanapéján terpeszkedünk, és nézzük a focimeccset. Ueda nagyon fancsali pofát vág egész idő alatt. Ördögi mosolyra húzom ajkaim, és egy váratlan pillanatban elkezdem csikizni az oldalát. Ugrik egy nagyot, és összerándul. Össze-vissza forog, próbál szabadulni, de nem hagyom. Addig tekereg, míg vissza nem tud csikizni. Kis játékunk birkózásba vált át. Addig fészkelődünk, míg le nem esünk a szőnyegre. Ueda fölém kerekedik, összeszorítja kezeimet, nem tudok szabadulni.

- Feladom, te nyertél – nevetek.

Szélesen elvigyorodik, és elenged. Csak most tűnik fel mindkettőnknek, hogy az ölemben ül, és úgy néz le rám.

- Bocsi – mászik le rólam.

- Nem gond. Jó erőben vagy – ülök fel.

- Rendszeresen bokszolok – zavartan megvakarja a tarkóját.

- Veled, se birkózom többet.

Vigyorogva felhúz. Tényleg erős, nem is hittem volna. Pedig olyan vékony. Na jó, tapasztalatból tudom, hogy a testalkat nem minden. Shinya is ilyen vékony, mégis bivalyereje van.

Ueda pov:

Végre kis pihenő. Amit szeretnék otthon tölteni akár Kaoruval televíziót bámulva, persze én tervezek, az élet meg végez. A Dir en Grey klipet forgat és ezért le is utaznak pár napra. Marad a régi jól megszokott egyedül ülés a TV előtt, a nassolás, majd alvás. Ennél többet talán nem is kívánhatnék, de persze megint közbe szól az élet. Az egyik csatornán pont róluk van szó, pár klipet levetítenek. A szöveg elragadó, és olyan szomorú. Fáj az énekes hangja. Nem hittem volna, hogy ennyi mélység van bennük.

A mókuskerék forog tovább.

Kaoru pov

A legújabb klipünket szervezem. Ha minden jól megy, akkor egy hét kész le is tudjuk a forgatást. Fáj a hátam, ég a szemem a sok számítógéptől. A laptop előtt görnyedek, hogy még egyszer átolvasom az engedélyeket.

- Még dolgozol? – lepődik meg Tatsuya.

- Aha, ezt még át kell néznem, hogy reggel már tudjunk pakolni – veszem le a szemüveget, és megdörzsölöm a szemem.

Hullámzik alattam a kanapé. Meglepetten pislogok körbe, Ueda már mögöttem térdel, és a vállaimat kezdi masszírozni. Jólesően felsóhajtok, és ellazulok. Mikor eltalál egy fájó pontot, felnyögök. Nyakamat, karjaimat is meggyömöszöli. A derekamat a térdével veszi kezelésbe. Végül abbahagyja izmaim megdolgozását.

- Többet kéne mozognod. Most viszont gyere aludni. Hogy nézne ki, ha forgatás közben kidőlnél? – viccelődik.

- Mindenképp aludni fogunk – mosolygok.

Kikapcsolom a gépet, aztán elvonulok a szobámba. Még mondunk egy-egy „jó éjszakát” aztán elcsendesedik a ház.

Reggel korán kezdjük meg a pakolást. Több óra, míg minden felszerelést beraknak a segítők a kamionba. Nagyjából dél mire végzünk, aztán be a kocsiba, és már mehetünk is. Órákig tart az utazás. A külváros környékén vannak a raktárak, amiket általában forgatásra adnak bérbe. Az ablakon bambulok ki. Arra eszmélek, hogy Kyo feje a vállamra nehezedik. Ez elaludt, ami nem túl meglepő. Sokat dolgozik mostanában, ahogy mindannyian.

Mikor megérkezünk, óvatosan megrázom Kyo vállát.

- Hm? – vaksin pislog.

- Megérkeztünk, gyere – mondom.

Bólint, és kimászik utánam a kocsiból. Nyújtózom egy nagyot. Die és Toshi cigiznek, Shinya aggodalmasan nézi a pakolást. Én is rágyújtok egy nikotin szálra.

- Kérek – nyöszörög énekesem.

Szó nélkül a kezébe nyomom a dobozt, és a gyújtót.

- Mi a program? – kezd felébredni.

- Kipakolunk, holnap elkezdjük a felvételeket. Tudtommal már minden díszlet készen van. Reggel a fiúk felállítják a lámpákat, kamerákat. A hangszerekhez nem nyúlnak, azt mi csináljuk. Szerintem ezzel fog telni a nap. Aztán majd meglátjuk.

- Ennyi elég. Akkor mehetek aludni?

- Még várj egy kicsit.

Mordul egyet, de inkább elmegy sétálni. Beszélek pár emberrel. A raktár mellett van egy épület, amit kialakítottak, hogy el lehessen szállásolni az embereket. Bemegyek az épületbe, felcammogok a lépcsőn, ahol a szobák vannak. Ledobom a táskámat a földre, és elnyúlok az ágyon. Csak arra figyelek fel, hogy nyílik az ajtó, és bejön Shinya.

- Tessék – nyom a kezembe, egy doboz tésztát, és húst.

- Kösz – veszem el.

Leül az ágyára, és ő is enni kezd. Kíváncsian megnézem a mobilom. Egy pillanatra eszembe jut, lehet fel kéne hívnom Uedát, de mivel este tizenegy, így inkább nem. Nem akarom felébreszteni. Váltok pár szót dobosommal, aztán lefekszünk aludni. A vékony falak miatt, áthallatszik a szomszéd szobából a dübörgés. Toshiyának és Dienek kéne aludnia ott.

- Mi a jó életet művelnek? – nyöszörgöm.

- Daisuke eléggé összeveszett a barátnőjével, Toshinak kezd elege lenni abból, hogy egy éve nincs tartós kapcsolata. Szerintem egész este inni fognak – magyaráz Shinya.

- Ha holnap nem lesznek használhatók, mire kezdünk, seggbe rúgom őket.

- Hulla másnaposak lesznek.

- Nem baj, majd az eső feléleszti őket.

- Szerintem nem jutunk el odáig. Jó, ha egyszer végig tudjuk játszani a számot.

- Shini, mondd, miért lombozol le?

- Nem lombozlak le, csak őszinte vagyok.

- Reménykedni csak szabad, hogy tudunk haladni.

- Lehet, de nem érdemes, ismerve a többieket.

- Tudod mit? Jó éjt – tüntetően hátat fordítok neki, és próbálok aludni.

Miért van az, hogy Shinyának igaza van? A félnap elment azzal, hogy ő felállítja a dobjait, addig én és Kyo a többieknek segítünk beállítani a kamerákat, a fényeket, és a hangosítást. A déli ebédszünetben zombul elő a gitáros és a basszeros. Nagyon csúnyán nézhetek rájuk, mert meghúzzák magukat, és úgy kerülnek, mint a tüzet. Ebéd után vesszük először kezünkbe a hangszert, hogy hangoljunk. Pár kisebb bakitól eltekintve egész jól haladunk. Die és Toshi olyan, minta a lassított felvétel, mindkettőnek fáj a feje. Úgy kell nekik, minek ittak annyit? A nap maradékában átbeszéljük, hogy mit kéne csinálni, hogy mozogjunk. A tervek szerint a klippben sziklákon állunk, körülöttünk a viharos tenger, a hullámok felcsapnak, aztán még az eső is elered. Tekintve, hogy nem akarjuk tönkretenni a saját cuccunkat, így egyszerű hangszerutánzatokat fogunk az esős résznél használni. A megbeszélés végénél megszólal a telefonom. Tatsuya az.

- Mondd – sóhajtok a készülékbe.

- Azt ne mond, hogy megint rosszkor hívlak.

- Épp a felvételeket beszéljük meg, de mondd – állok fel, és odébb megyek.

- Ne haragudj!

- Semmi baj. Így el tudtam lógni egy kicsit.

- Tudod már, hogy meddig leszel távol?

- Ezen a héten semmiképp nem tudok hazamenni. Max a jövő hét elején. Miért?

- Hogy tudjam, mikor várjalak.

- Ezek szerint hiányzom? – mosolygok.

- Csak szeretnéd – duzzogó a hangja.

Közben intek az egyik segítőnknek, hogy adjon egy szál cigit. Még váltok pár szót Uedával, aztán mennem kell. A rendező elkezdi nekem mutogatni és magyarázni az elképzelését. Leginkább csak bólogatnom kell. Páran még sürögnek-forognak körülöttem. Elkeseredve keresem bandatársaimat. A pofám leszakad, ezek alszanak! Na, jó, csak Kyo és Die húzza a lóbőrt, Totchi eszik, Shinya a laptopot bámulja. De jó, hogy csak én dolgozom.

Végül úgy döntök, elegem van, megyek aludni.

Reggel végre elkezdhetjük a forgatást. Dai most nem csapta szét magát, úgyhogy végre lehet dolgozni. Egész nap forgatunk. A dalt kétszer is fel kell venni, mert Kyonak nem tetszett. Aztán egyenként vesznek fel minket. Ezzel elmegy az egész délelőtt. Ebédszünet, majd folytatjuk. Kezd egybefolyni az egész forgatás. Mire feleszmélek, már az esős részt vesszük. Fáradt vagyok, nem aludtam eleget az el elmúlt pár napban. Nem tudom ki találta ki, de semmi kedvem egy fehér ingben elázni. Nem akarom mutogatni magam, az Kyo dolga. Ő többet mutogatja a felsőtestét, mint takarja. A főnök most nem enged, szóval egy morranással törődök bele a sorsomba. Az egyik segítőnk kamerával a kezében rohangál, és felvételeket készít a forgatásról.

- Te jössz Kao – tocsog el mellettem Die.

Fintorogva veszem magamhoz a gitárutánzatot, és foglalom el a helyemet. Felcsendül a zene, játszani kezdek, és elindul az öntözőrendszer. Majdnem ugrom ijedtemben, nagyon hideg. A szám közepén meg kell állni, mert nagyon a szemembe ment a víz, szóval kezdődhet az elejéről. A második felvétel jól sikerül. Még utoljára belenézek a kamerába.

- Ennyi! – kiáltja a rendező.

Eláll az eső, én meg megyek, megnézem mit alkottam. Nem igazán tetszik, így újra felvesszük. Mikor épp nem forgatunk Toshi beáll a zuhogó víz alá, a feje fölé emel egy esernyőt és táncolni kezd.

- Singing in the rain… - énekli.

Mindannyian jót mulatunk rajta. Dai is csatlakozik a táncikáláshoz. Utánuk Kyo áll be a vízsugár alá, és úgy tesz, mintha zuhanyozna.

Megszabadulok a vizes ingtől, de meglátom, hogy az egyik segítőnk felém közeledik a kamerával. Rám irányítaná a lencsét, de ráfogok a masinára.

- Vidd innen azt a szart – morranok rá.

- Bocsánat – és már el is tűnik.

Nem szeretem, ha hiányos öltözetben filmeznek. Elégedjenek meg az énekessel.

Valami csoda folytán hajnali kettőkor végzünk mindennel. Megköszönjük a segítséget, és a kemény munkát, aztán megyünk aludni. Ezután szerencsére van egy hét pihenőnk. Szinte beájulok az ágyba.

Egymás mellett 2 1. fejezet

Ueda pov:

Együtt élni valakivel nagyszerű érzés még akkor is mikor tudod, hogy akár fél évre is el mehet, és akkor is ha te ott hagyod hónapokra egy-egy turné miatt. Nincs harag, nincs kötöttség, csak a színtiszta biztonság. Jó érzés haza érkezni. Már otthonomnak hívom azt a legénylakást, ahova Niikura Kaoru befogadott mikor a házsártos háziúr kirakott az utcára pár éve.

Most is bevásárlásból igyekszem hazafelé, hogy estére készítsek valami ehetőt Kaorunak, szereti a házi kosztot és valahogy jól esik örömöt szerezni neki.

Haza érkezés után konyhában tündérkeddem majd zuhany. Alig zárom el a csapot hallom az ajtót nyílni. Tehát haza jött. Pólót kapok magamra még a hajam vizes de megyek hogy köszönjek.

-Üdv itthon.

-Haza jöttem – mosolyog rám. Majd megyünk vacsorázni.

-Hogy hogy ilyen korán?

-Holnap felvételeket kezdünk. – nagyon sóhajt – Aztán lehet besürüsödnek a napjaim. Nem kell vacsorával várnod.

Na igen. Ez is a napjaim részé vált. Vacsora, reggeli…

-Uzsonnát viszel?

-Már így is elég hülyén néznek rám – neveti el magát.

-Mért baj az én is otthoni készítésű bentót eszem – vonogatom a vállam. Kaoru csak mosolyog a dolgon és rám hagyja a dolgot. Még beszélgetünk, de nekem meg ragadja a fantáziám egy mondat foszlány és egy dallam.

Még elmosogatok étkezés után elköszönök Kaorutól és megyek a szobámba a zenéhez.

Kopognak.

-Szabad – kiáltok ki a gondolataim közül.

-Csak jó éjszakát szeretnék kívánni – dugja be a fejét lakótársam.

-Neked is szép álmokat – mosolygok rá.

-Kösz – int és megy.

Még mindig tartja magát ahhoz hogy ez a szoba az én területem én pedig tiszteletben tartom az ő hálóját és dolgozó szobáját és csak takarítani járok be oda. Na meg a koszos ruhákért, amiket még mindig szokása szanaszét hagyni és nem a szennyes tartóban.

Most kicsit lazábbak vagyunk, és az ebédszünetet egy kis étteremben töltjük el a srácokkal.

-Tat-chan átmehetek az egyik szöveghez kéne pár ötlet – kérdi mellékesen Kazu.

-Persze csak meg kérdezem Kaorut – bólintok, és már veszem is elő a telefonom. Kicsöng és már ki is nyom. Lehet pont zavarom így nem is foglalkozom már vele, majd később újra próbálkozok.

Kaoru pov:

Egy munkával teli délelőtt után, végre elmegyünk a fiúkkal egy gyorsétterembe ebédelni. Kyo egy tetováló magazin fotózására megy délután, Shinya egy dobosoknak szóló magazinnak ad interjút, aztán este mindannyian megyünk egy esti beszélgetős műsorba, interjút adni. Amit nem tudok, azaz, hogy mi lesz a kocsimmal? Legkorábban hajnali egykor szabadulunk, egy óra az út hazáig. Ha még vissza kell mennem a kiadóhoz, sose érek haza.

- Mit csinálunk, míg nem kell interjúra menni? – kérdi Die menetközben.

- Bármit, csak ne részegen gyere – sóhajtok fáradtan.

A kajáldában helyet keresünk, mikor megpillantom Uedát a haverjaival. Valamit nagyon magyaráz, majd megszólal a telefonom. A kijelzőn a kölyök neve van, így kinyomom, és odamegyek hozzá.

- Mondjad, mi kéne – állok mellé.

Ugrik egyet ijedtében.

- A frászt hoztad rám. Hogy kerülsz ide? – pislog.

- Ebédszünet.

- Aha, csak azért hívtalak, hogy mikor végzel és hogy nem lenne-e baj, ha Kazu átjönne.

- Csak hajnalban végzünk, ami a haverodat illeti, amíg nem hívják rátok a zsarukat, és betartjátok a szabályokat, engem nem zavar.

- Köszönöm – vigyorog.

- Hé, Leader-sama! Gyere már! – kiált át Dai az egésze helységen.

Lemondóan sóhajtok, megborzolom Ueda haját és megyek a bandámhoz. Próbálok nem az előttem lévő hosszú napra koncentrálni, ami nehéz. Két falat között, szinte villámcsapásként ér a felismerés. Lehet meg tudom oldani az autóproblémát. Ha Tatsuya hajlandó segíteni, annak nagyon örülnék.

- Nagyon bamba vagy – bök oldalba Kyo.

- Csak gondolkodom. Van egy kis gond, amit meg kéne oldanom.

- Ne már! Nem tudnál kicsit lazítani? – háborog Toshi.

- Kivételesen nem munkáról van szó.

Mindenki fellélegzik. Gyorsan megebédelünk, mert kinek-kinek mennie kell a dolgára. Mielőtt én is távoznék, megállok Tatsuya asztalánál.

- Bocs fiúk – szakítom félbe a beszélgetést – Ueda megtennél nekem egy szívességet?

- Persze, mit?

- Ha végzel, elhoznád a kocsimat a kiadótól? Szólok a portásnak, hogy mutassa meg, hol van, csak hivatkozz rám.

- Oké – nagyon bizonytalan.

- Kösz, rendes vagy – egy nagyobb kulcscsomót és láncot nyomok a kezébe.

Intek és megyek tovább ügyeket intézni. Estig rohangálok, már azt se tudom, hogy hol áll a fejem. A megbeszéltek szerint, kezdés előtt fél órával előbb találkozunk.

- Kao, elvigyelek a stúdióba a kocsidért? – kérdi Shini.

- Nem kell kösz. Megkértem egy barátomat, hogy vigye haza.

Egy apró bólintással válaszol. Végül menni kell a stúdióba.

Mennyi kávét ivott ez a nő? A műsorvezető nőcske össze-vissza vihog és fecseg. Halántékom dörzsölöm, kezd fájni a fejem a hangjától. Die és Toshi próbál jó pofizni, de elegük van már, Shinya csöndesen figyel, néha válaszol valamit. Én laposakat pislogok, Kyo hat láb mélyen alszik. Éppen nem horkol. Mikor végre vége a műsornak, az asztal alatt erősen bokán rúgom, mire észhez tér. Elvonulunk és mehetünk haza. Hajnali egy van, még jó, hogy Tatsuya elvitte a kocsim. Shini van olyan kedves, hogy mindenkit hazafuvaroz. Félálomban esem haza. A nappaliban a TV villódzik, Ueda a kanapén alszik összegömbölyödve. Elmosolyodom rajta, nagyon aranyos és kikapcsolom a TV-t. Nem kéne hagynom, hogy itt aludjon. Én is elfeküdtem a nyakam. De ő táncos, ezért rosszabb lenne neki, ha holnap nem tud megmozdulni. Óvatosan ölbe veszem és elviszem a régi vendégszobába, amit megkapott. Betakarom és én is megyek végre aludni.