Egymás mellett 2: 3. fejezet

Ueda pov:

Közeledik Kaoru születésnapja. Sajnos fogalmam sincs, mit ajándékozhatnék neki. A megoldást egy telefonhívás adja meg.

Pont kapóra jön, hogy Kaoru hív legalább megtudhatom, mit szeretne vacsorázni úgy is a bevásárló központban tologatom a kocsimat.

-Szia – köszönök vidáman.

-Szia – köszön a vonal túl oldalán egy vadidegen hang.

-Ki vagy? – kérdem vészjóslóan.

-Jaj bocsi, Toshimasa vagyok, de talán Toshiyaként jobban ismersz.

-Oh, szervusz – vidulok fel én is, áttolom a puding porok, meg sütőporokhoz a kocsit, hátha találok valami édességet.

-KaoKao születésnapjával kapcsolatban kereslek.

-Igen?

-Szerveznénk neki egy bulit, nála lenne, olyan meglepetés féle.

-Ez remek – megpillantok egy dobozt, és felvillanyozódom – Ez tökéletes lesz – kézbe veszem.

-Tessék?

-Hány emberre kell számolni?

-Hát a banda, meg még egy-két ember, úgy tízen, ha leszünk.

-Rendben, én tortát fogok sütni, de akkor kicsit többet, mondjuk nagyobbat… - azzal két tortakésztő dobozt is a kosárba rakok.

-Piáról Die fog gondoskodni.

-Rágcsálni való?

-Shinya dolga.

-Műanyag hozzávalók? Mármint pohár, tányér…

-Ez Kyo feladata.

-Rendben.

-Oh, és még valami – itt kuncog – Morcos lesz, mert beszerveztünk aznapra neki egy feladatot, szóval lesz időnk oda gyűlni.

-Rendben, akkor legalább nem kell előle dugdosni a dolgokat.

Még pár apróságot meg beszélünk, elismételteti velem a kiadott dolgokat felírja, és végül bontjuk a vonalat.

Miért Kaoru telefonjáról hívott? Lehet, azért mert nem vettem volna fel a telefont, ha idegen szám keres.

A pénztárnál a leányzó megmosolyog, mikor észreveszi a dupla adag tortát.

-Ünnep?

-Olyasféle – mosolygok rá és fizetek. Nem feszegeti tovább hanem, hagy tovább menjek.

Otthon rám nehezedik a tény. Kaoru még egy évvel öregebb lesz, nekem meg egy nyamvadt tortán kívül nincs jobb ötletem, mit vegyek neki.

Végül egy hét körömrágós, idegeskedés után úgy döntök nincs, értelme ezen vacillálni egyszerűen nem tudom, mit vegyek neki.

Toshiya kétszer hívott, hogy minden megvan-e, és hogy minden oké-e, meg hogy felhozza a cuccokat, én meg közöltem, hogy egyszerűen nem lehet, mert Kaoru minden apró változást észrevenne, szóval körülbelül a napjáig tartsák otthon, aztán reggel vagy délelőtt kockáztatva az elkésést illetve lebukás esélyét hozzák el ide.

Eljött a várva várt nap. Kaoru korán lelép morogva, hogy mindent neki kell csinálnia. Nagy levegő. A lista élén a takarítás áll, de azt elteszem későbbre, mert még jönnek a srácok, és hozzák a batyujukat. Inkább a torta körül forognak a gondolataim.

Alig veszem elő a hozzá valókat, és a megfelelő edényeket, csengetnek.

-Igen? – morgolódom.

-Die vagyok, jöttem a piával, meg Shinyával.

-Gyertek.

Kapunyitás, ajtó kitárás, és Die megjelenik hatalmas szatyrokkal. Mögötte Shinya szintén hatalmas szatyorral.

-Ez több hétre elegendő – motyogom és nézem, ahogy a banda szépen sorban besorjázik.

-Mit hova? – nyögi utolsónak Toshi.

-Csak tegyetek mindent a nappaliban le, a többit elintézem, ne kapjon Kaoru gutaütést – vezényelek.

Lepakolás után elköszönnek, és távoznak.

Nagyot fújok. Toshi még mondja, hogy Kaoru késő estig nem lesz, szóval ide jönnek, és hozzák a vendégeket.

Kicsit egyedül érzem magam, és elveszetnek a sok teendő között.

A torta majdnem oda ég, de szerencsére sikerül megmentenem. Feldíszítés után már csak a hűtőbe kell raknom.

Az alkohol mennyiséget a konyhába hordom. Több tálca sör bor és még kitudja, mi minden van itt. Némelyiken szalag gondolom, azok ajándékba lesznek. Másik helyre rakom őket.

A nassolni valót sikerül beszuszakolnom a spejzbe. A műanyag hozzávalók a nasi mellé kerülnek jelenleg nincs rá szükség.

A takarításban kitikkadva lerogyok a napaliba… hogy fog itt leférni annyi ember? Oké most már két kanapé van, de akkor is. A lakás kicsi. Jó most sikerült minden mosatlant és minden tiszta ruhát beszuszakolni a helyére. Mégiscsak tisztaság honol.

Alig végzek az utolsó simításokkal meg szólal a kaputelefon.

Rohanok, Kyo az.

Felengedem, megkérem, legyen némi türelemmel, még elrohanok fürdeni, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy madárijesztő, ami még ráadásul izzadt is.

Gyors mosakodás, némi piperézkedés, és mehet is a menet.

Kyo hozott ajándékot azt eldugjuk az én szobámba. Táskáját, cipőjét az előszobai gardrovba. Kap vendég papucsot.

Kis feszült csend, de megszólal a kaputelefon. Most Toshiya érkezik meg még pár ember a stúdióból. Eljátsszuk ugyan azt, amit Kyoval csak most nehezebb mindent eltüntetni.

-Te is úgy érzed, itt minden az élére van állítva? – kérdi Kyo az egyik staffost akiben felismerem azt az egyént akit véletlenül majdnem elütöttem.

-Nem csak nincs olyan rumli, mint mikor utoljára itt jártunk.

-Lehet – hümmög az énekes, nem fülelhetek tovább, mert megint jönnek emberek.

-Hol fogunk el bújni?

-A dolgozó szobát mindig meg nézi, megérkezése után szóval marad a két háló szoba – morfondírozok.

-Ezt honnan tudod? – kérdi megint az a srác – Egyébként meg, hogy kerülsz ide?

Nyitnám a szám, hogy visszavágjak, hogy én is itt élek, de akkor meg kéne mondanom mindent úgy, hogy marad a nyelek egy nagyot és nagy levegő vétel után felelek.

-Itt lakom – vállat vonok, és tovább pakolom a cuccokat.

Órámra pillantok miután mindent eltüntettem.

-Ideje kétfelé osztódni és egy-egy szobába bevonulni – intek a hálók felé.

-A fürdőbe mért nem – nyafogja Shinya.

-Minek rejtőznél oda? – nevet Die.

Vállvonogatás, kis lábdobogás, majd eltűnnek.

Néma csend borul rám, nem hittem volna, hogy képesek csöndben lenni hisz ennyien… nem hiszem… Várok még egy kicsit, de csend van.

Kimegyek a konyhába, elmosogatok mindent, a szárítóra rakodva gondolkodok. Vajon jó ötlet volt itt maradni? Már most úgy érzem, nem ide vagyok való, este még meddig fog ez fokozódni?

Már törülgetek, mikor megzörren a zár.

-Megjöttem – morog Kaoru, tényleg nincs jó hangulatban.

-Üdv itthon. Konyhában vagyok – adom meg a leledzésem helyét. Morog meg motyog, bevánszorog a dolgozó szobájába majd a fürdőbe végül már kényelmes ruhában érkezik, a konyhába útközben lekapcsolja a villanyt, amit égve hagytam.

-Elképesztő mennyire munkakerülő ez a banda – morog és leül.

-Kérsz valamit?

-Egy jó whiskynek örülnék – ábrándozik.

-Az nincs.

-Akkor marad a sör.

Óvatosan kinyitom a hűtőt, amiben a torta is meg bújik és kiveszek egy sört. Elé rakom, ciccen a teteje és várunk le ülök mellé.

-Mesélj mi történt?

És Kaoru mesél, fáradt, és ennek köszönhetően ömlenek belőle a szavak. Néha hangosan felkiált, ami remélem elég ahhoz, hogy ne hallja meg, ahogy a többiek szépen ki osonnak a szobákból. Ugyan nem látok mindent tisztán, de Kaoru háta mögött át nézve nagyjából kivehető hogy előbújnak, meg még csinálnak ezt, azt aztán meg állnak, és egy kis piros fénycsík jelzi itt az idő.

-Egy pillanat – szakítom félbe a panasz áradatott, ami rám nem jellemző és felállva ott hagyom. Nem kapcsolok villant, de bemegyek a sötétbe.

-Mi van Tatsuya? – néz utánam Kaoru és még reménykedek benne, hogy nem lát át a sötétségen. – Hé, hozzád beszélek – mordul – Nem szeretem, mikor faképnél hagynak – és már jön is dühösen. Elbújok a többiek mögött és várok. Három kettő egy. Felkattan, a villany elhangzik kórusban a „boldog születésnapot” és indul a buli.

Kaoru pov

Nem hiszek az összeesküvés elméletben, de úgy néz ki, mégis van ilyen. Ugyan nem tudom, kinek a keze van a dologban, de ne akarja nekem senki bemesélni, hogy véletlenül Kyo beteget jelent, Shinya elviszi a kutyáját az állatorvoshoz, Die pedig közölje, hogy a főnök csak rám kíváncsi, így ő meg Toshi nem jön be, mindezt egy nap.

- Lusta banda – morgok, miközben megyek a tárgyalóba.

Lezavarok pár megbeszélést, a technikusokkal is beszélek. Aztán még pár helyre el kell mennem. Egyáltalán haza érek a mai nap folyamán? Lehet szólnom, kéne Tatsuyának, hogy ne várjon? Biztos nem lepődik meg, ha későn megyek. Mindegy még nem hívom. Már este van, mire végzek. Hulla fáradtan esek haza. Köszönésképp morgok valamit, és megyek a dolgozószobába. Kipakolok a táskámból, majd irány a fürdő. Felveszem itthon melegítőgatyám, és megyek a konyhába, ahol Ueda vár. Kicsit beszélgetünk, és a kezembe nyom egy sört. Elkezdtem ecsetelni a napomat, erre felugrik, és itt hagy. A mai nap után igazán jólesne vele beszélgetni, erre lelép. Morogva megyek utána. A nappaliban villanyt gyújt valaki, mire egy pillanatra nem látok.

- Boldog születésnapot! – kiáltják kórusban.

Kell, pár pillanat mire felfogom, mi van. Mikor tudatosul bennem a mondatértelme, mindenki körbevesz, vállon vereget és gratulál. Itt van az egész banda, Marume, és még pár közeli barát a segítők közül.

- Ezt hogy hoztátok össze? – kérdezem nevetve.

- Nehezen – vihog Die.

- Ueda volt a cinkosunk. Élből nehéz volt úgy megszervezni, hogy ne tudj róla, de ha ő nem segít, akkor lehetetlen lett volna – veregeti vállon Toshi az emlegetett srácot.

- Ezért szerveztünk neked mára ennyit melót, hogy véletlenül se gyere haza – vigyorog önelégülten Kyo.

- Sejthettem volna – sóhajtok.

- Ez az! Túljártunk Leader-sama eszén! – ujjong Daisuke.

- Köszönöm – motyogom meghatódva.

Teljesen elfelejtettem, hogy ma van a születésnapom. Ueda és még páran eltűnnek a konyhába, majd a kis táncos egy tortával jön elő.

- Ezt nem hiszem el – mosolygok hitetlenkedve.

- De bizony – vigyorog.

Marume pezsgőt bont, többektől kapok mindenféle italt ajándékba. Elküldöm a társaságot a fenébe, de mindenki nevet. Felvágom a tortát, mindenkinek jut.

- Nagyon finom – dicsérem az első falat után.

- Köszönöm – vigyorog Tatsuya.

Torta után Kyo betesz valami zenét, előkerül rengeteg nasi és ital. Nagyon jó hangulatban beszélgetünk, hülyéskedünk. Shinya utasítására beállunk egy nagy csoportképre.

Épp Dievel beszélgetek, mikor hiányérzetem támad. Körbenézek a társaságon, Ueda sehol. Kimegyek a konyhába, ő ott van, és mosogat.

- Mi baj? – állok mellé.

- Semmi.

- Ugye nem várod, hogy ezt elhiszem?

- Nem igazán érzem magam ide valónak.

- Miért?

- Ti egy összeszokott csapat vagytok. A Dir en Grey, és persze a segítőitek. Ha úgy vesszük, egy nagy család. Én nem tartozom ide.

- Ugyan, ne butáskodj. Már évek óta itt laksz velem, és nyugodtan mondom, hogy igazán jó a kapcsolatunk. A fiúk is elfogadtak téged, igaz, hogy eddig nem ismertek személyesen. Gyere, érezd jól magad velünk.

- Tényleg ezt akarod? – pislog hatalmasat.

- Igen, vagy összebalhéztál valakivel?

- Nem, dehogy. Csak… elég sok mindent meséltél a társaidról.

- Nem rossz srácok, Kyo se olyan mogorva, mint mutatja.

Erre elmosolyodik, hagyja, hogy kézen fogjam, és kivezessem a konyhából.

- Ti együtt vagytok? – kérdi Toshi, mikor észrevesz.

Meglepetten pislogunk rá.

- Gyertek játszani! – támad le minket Die, kezébe egy twister-rel.

Leteszem a poharam, és beállok Kyo mellé.

- Te is gyere – integet Die.

Tatsuya kissé feszengve beáll közénk. Kell kis idő, míg feloldódik. Játék közben jókat nevet velünk. Nagyon belegabalyodunk a játékba, azt se tudjuk melyik kéz vagy láb kié.

- Nem tudom kié ez a formás fenék, de vigye arrébb – nyögi basszerosom.

- Én vagyok – nyögi Ueda, és megpróbál átlépni fölöttem.

- Tökön ne rúgj – nyögöm.

- Igyekszem.

Sikeresen leteszi a lábát a megfelelő helyre, de elveszti az egyensúlyát, így az ölemben landol. Csoda, de meg tudom tartani kettőnket.

- Kölyök, kicsit várhattál volna. Ne előttünk lovagold meg Kaorut – dől a röhögéstől gitárosom.

Érzem, hogy elvörösödöm. Végül nem bírom megtartani a többletsúlyt, és elterülök.

Játszunk még, aztán beszélgetünk. Ueda is talál beszélgetőtársat Toshi és Shin személyében. Örülök, hogy végre feloldódott, és jól érzi magát.

Hajnal körül dől ki mindenki. Még hívok taxit, és mindenkit hazajuttatok. Tatsuya elkezd még pakolni.

- Hagyd a francba, majd holnap – ásítok.

Némán bólint, majd eltűnünk a szobáinkban, és alszunk.

Ueda pov:

A buli láthatólag jól sikerült és az is hogy meglepjük Kaorut. Ugyan nem érzem magam oda valónak, sőt gyáva nyúlként menekülök egy kicsit.

A konyhában azon gondolkodok, lelépek, és inkább sétálok egyet, de Kaoru meg mondja, hogy most pedig jól kell érezzem magam. Szép kilátások.

Visszarángat a társaságba mikor is Toshiya meg kérdi, járunk-e? Hát nem hinném, egyszerűen együtt élünk. Egymás mellet élünk, vagy együtt élünk?

A twisterben elég béna vagyok, mondhatni elsők között, esek ki. Na de ahogy kiesek, nem semmi, pont Kaorura rá esni.

Mindegy, elütik valami poénnal én meg bemenekülök megint a konyhába.

A buli végét az jelenti, hogy Kaoru mindenkinek hív taxit, hogy haza jusson.

Neki esnék takarítani, mert nem szeretem a másnapi rumlit elpakolni, ha házibulit rendezünk a srácokkal, azt is még aznap elpakolom.

- Hagyd a francba, majd holnap – inti le pakolgatásomat Kaoru. Csak bólintani tudok, fejembe zsong, amit Toshiya mondott. Miért gondolok erre hirtelen ennyit?

Megvárom, míg lakótársam elalszik, ami lássuk be, az elfogyasztott alkohol és egész napos munkának köszönhetően beleürüsödik körülbelül fél órába átöltözéssel ágyazással és kis rendrakással együtt.

Elcsöndesedik a ház. Itt az idő. Lopakodásban már kitűnőt is szerezhetnék, mert Kazu mellet meg tanultam olyan csendesen pakolni, hogy ne keltsem fel, mikor elmegyek egy-egy buli után és mégse legyen akkora kupleráj utánam.

Végtére csak pár tányér maradt szanaszét. Sikerült mindent a konyhában tartani, ami nem kell. Hatalmas kukás zsákból kettőt is meg töltök üres műanyag üvegekkel és tányérok meg rengeteg olyan szálldosó konfetti szalagokkal.

Minden a helyére kerül. Van vagy hajnali 5 óra, mindjárt pirkad. Azt hiszem ideje végig nézni a nap felkeltét, oly rég láttam úgy, hogy ne kelljen rohannom.

Kinyitom az ablakot, besüvít a hajnali hideg levegő. Nem zavar élvezem a fények játékát. Nehéz a fejem így a párkányra hajtom még emlékszem a nap első sugaraira, aztán elnyom az álom.

Kaoru pov

Reggel enyhe másnapossággal kelek. Rémlik valami olyasmi, hogy ma szabadnap van. Éljen, legalább lesz időm takarítani. Ahogy vagyok, alsónadrágban kivánszorgok a konyhába. A nappaliban megakad a szemem Tstuyán, ahogy az ablak előtt ül. Mióta alhat a nyitott ablaknál? Nagyon hideg van, szóval jó ideje. A hideg kirekesztéséhez előbb odébb kell vinni az alvót. Óvatosan és nehézkesen ölbe veszem lakótársam, és átteszem a kanapéra, ráterítek egy pokrócot, és kicsukom a hideget. Megyek a konyhába, kávét és valami ehetőt készítek. Az illatokra előkerül egy nagyon kócos és álmos táncos palánta.

- Reggelt – motyogja, nyakát masszírozva.

- Neked is – nyomom kezébe a koffeinbombát.

- Nem volt baj, hogy beálltam hozzátok játszani? – kérdi félve.

- Miért lett volna? Tegnap is megmondtam már, hogy nem vagy kívülálló. Tegnap nem, mint banda, kollégák voltunk, hanem barátok. És te is az vagy.

Hálásan elmosolyodik.

- Shinya és Toshiya kedvesek – jegyzi meg.

- Tudnak normálisak lenni, máskor meg hisztisek. De mindenki az időnként. Még én is.

- Ezzel nem vitatkozom – nevet.

- Na! – méltatlankodok.

Tüntetően elfordulok, és elmosogatok reggeli után. A nappaliba érve meglepődök. Csak most tűnt fel, hogy nem így hagytam este a nappalit. Gyanakodva nézek Uedára.

- Nem szeretem, ha disznóól van – von vállat – Viszont a zajos nagytakarítás még ránk vár.

Azzal neki esünk felnyalni a kiömlött mindenféle folyadékot, pórszívózni a morzsákat. Körülbelül délutánra készen is leszünk, ami nagy szó az ébredési időnket tekintve. Ha nem pakolt volna össze még reggel akkor nem is tudom mikorra végeztünk volna.

Fáradtan leül a kanapéra. Megcsóválom a fejem, és visszamegyek a konyhába. Csinálok egy-egy forró kakaót, és kiviszem. Leülök a kölyök mellé, és a kezébe nyomom.

- Megérdemeljük – mosolygok.

Vigyorogva veszi el a forró italt, és kortyolgatja.

- Hogy hoztátok ezt össze? Főleg, hogy nem tudtam róla? – töröm meg a csendet.

- Toshiya szervezett mindent, aztán felhívott és elmondta mit akar. A neheze csak ezután jött. Nem tudtam, hogy hozzák majd össze, de minden jól ment.

- Köszönöm – mosolygok rá.

Elvigyorodik. Átkarolom a vállát, és magamhoz húzom. A vállamon landol a feje. Elfészkeli magát, és csöndben élvezzük egymás társaságát. A kinti hóesést bámulva jövök rá, hogy mennyire az életem része lett ez a kölyök.