Egymás mellett 2: 3. fejezet

Ueda pov:

Közeledik Kaoru születésnapja. Sajnos fogalmam sincs, mit ajándékozhatnék neki. A megoldást egy telefonhívás adja meg.

Pont kapóra jön, hogy Kaoru hív legalább megtudhatom, mit szeretne vacsorázni úgy is a bevásárló központban tologatom a kocsimat.

-Szia – köszönök vidáman.

-Szia – köszön a vonal túl oldalán egy vadidegen hang.

-Ki vagy? – kérdem vészjóslóan.

-Jaj bocsi, Toshimasa vagyok, de talán Toshiyaként jobban ismersz.

-Oh, szervusz – vidulok fel én is, áttolom a puding porok, meg sütőporokhoz a kocsit, hátha találok valami édességet.

-KaoKao születésnapjával kapcsolatban kereslek.

-Igen?

-Szerveznénk neki egy bulit, nála lenne, olyan meglepetés féle.

-Ez remek – megpillantok egy dobozt, és felvillanyozódom – Ez tökéletes lesz – kézbe veszem.

-Tessék?

-Hány emberre kell számolni?

-Hát a banda, meg még egy-két ember, úgy tízen, ha leszünk.

-Rendben, én tortát fogok sütni, de akkor kicsit többet, mondjuk nagyobbat… - azzal két tortakésztő dobozt is a kosárba rakok.

-Piáról Die fog gondoskodni.

-Rágcsálni való?

-Shinya dolga.

-Műanyag hozzávalók? Mármint pohár, tányér…

-Ez Kyo feladata.

-Rendben.

-Oh, és még valami – itt kuncog – Morcos lesz, mert beszerveztünk aznapra neki egy feladatot, szóval lesz időnk oda gyűlni.

-Rendben, akkor legalább nem kell előle dugdosni a dolgokat.

Még pár apróságot meg beszélünk, elismételteti velem a kiadott dolgokat felírja, és végül bontjuk a vonalat.

Miért Kaoru telefonjáról hívott? Lehet, azért mert nem vettem volna fel a telefont, ha idegen szám keres.

A pénztárnál a leányzó megmosolyog, mikor észreveszi a dupla adag tortát.

-Ünnep?

-Olyasféle – mosolygok rá és fizetek. Nem feszegeti tovább hanem, hagy tovább menjek.

Otthon rám nehezedik a tény. Kaoru még egy évvel öregebb lesz, nekem meg egy nyamvadt tortán kívül nincs jobb ötletem, mit vegyek neki.

Végül egy hét körömrágós, idegeskedés után úgy döntök nincs, értelme ezen vacillálni egyszerűen nem tudom, mit vegyek neki.

Toshiya kétszer hívott, hogy minden megvan-e, és hogy minden oké-e, meg hogy felhozza a cuccokat, én meg közöltem, hogy egyszerűen nem lehet, mert Kaoru minden apró változást észrevenne, szóval körülbelül a napjáig tartsák otthon, aztán reggel vagy délelőtt kockáztatva az elkésést illetve lebukás esélyét hozzák el ide.

Eljött a várva várt nap. Kaoru korán lelép morogva, hogy mindent neki kell csinálnia. Nagy levegő. A lista élén a takarítás áll, de azt elteszem későbbre, mert még jönnek a srácok, és hozzák a batyujukat. Inkább a torta körül forognak a gondolataim.

Alig veszem elő a hozzá valókat, és a megfelelő edényeket, csengetnek.

-Igen? – morgolódom.

-Die vagyok, jöttem a piával, meg Shinyával.

-Gyertek.

Kapunyitás, ajtó kitárás, és Die megjelenik hatalmas szatyrokkal. Mögötte Shinya szintén hatalmas szatyorral.

-Ez több hétre elegendő – motyogom és nézem, ahogy a banda szépen sorban besorjázik.

-Mit hova? – nyögi utolsónak Toshi.

-Csak tegyetek mindent a nappaliban le, a többit elintézem, ne kapjon Kaoru gutaütést – vezényelek.

Lepakolás után elköszönnek, és távoznak.

Nagyot fújok. Toshi még mondja, hogy Kaoru késő estig nem lesz, szóval ide jönnek, és hozzák a vendégeket.

Kicsit egyedül érzem magam, és elveszetnek a sok teendő között.

A torta majdnem oda ég, de szerencsére sikerül megmentenem. Feldíszítés után már csak a hűtőbe kell raknom.

Az alkohol mennyiséget a konyhába hordom. Több tálca sör bor és még kitudja, mi minden van itt. Némelyiken szalag gondolom, azok ajándékba lesznek. Másik helyre rakom őket.

A nassolni valót sikerül beszuszakolnom a spejzbe. A műanyag hozzávalók a nasi mellé kerülnek jelenleg nincs rá szükség.

A takarításban kitikkadva lerogyok a napaliba… hogy fog itt leférni annyi ember? Oké most már két kanapé van, de akkor is. A lakás kicsi. Jó most sikerült minden mosatlant és minden tiszta ruhát beszuszakolni a helyére. Mégiscsak tisztaság honol.

Alig végzek az utolsó simításokkal meg szólal a kaputelefon.

Rohanok, Kyo az.

Felengedem, megkérem, legyen némi türelemmel, még elrohanok fürdeni, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy madárijesztő, ami még ráadásul izzadt is.

Gyors mosakodás, némi piperézkedés, és mehet is a menet.

Kyo hozott ajándékot azt eldugjuk az én szobámba. Táskáját, cipőjét az előszobai gardrovba. Kap vendég papucsot.

Kis feszült csend, de megszólal a kaputelefon. Most Toshiya érkezik meg még pár ember a stúdióból. Eljátsszuk ugyan azt, amit Kyoval csak most nehezebb mindent eltüntetni.

-Te is úgy érzed, itt minden az élére van állítva? – kérdi Kyo az egyik staffost akiben felismerem azt az egyént akit véletlenül majdnem elütöttem.

-Nem csak nincs olyan rumli, mint mikor utoljára itt jártunk.

-Lehet – hümmög az énekes, nem fülelhetek tovább, mert megint jönnek emberek.

-Hol fogunk el bújni?

-A dolgozó szobát mindig meg nézi, megérkezése után szóval marad a két háló szoba – morfondírozok.

-Ezt honnan tudod? – kérdi megint az a srác – Egyébként meg, hogy kerülsz ide?

Nyitnám a szám, hogy visszavágjak, hogy én is itt élek, de akkor meg kéne mondanom mindent úgy, hogy marad a nyelek egy nagyot és nagy levegő vétel után felelek.

-Itt lakom – vállat vonok, és tovább pakolom a cuccokat.

Órámra pillantok miután mindent eltüntettem.

-Ideje kétfelé osztódni és egy-egy szobába bevonulni – intek a hálók felé.

-A fürdőbe mért nem – nyafogja Shinya.

-Minek rejtőznél oda? – nevet Die.

Vállvonogatás, kis lábdobogás, majd eltűnnek.

Néma csend borul rám, nem hittem volna, hogy képesek csöndben lenni hisz ennyien… nem hiszem… Várok még egy kicsit, de csend van.

Kimegyek a konyhába, elmosogatok mindent, a szárítóra rakodva gondolkodok. Vajon jó ötlet volt itt maradni? Már most úgy érzem, nem ide vagyok való, este még meddig fog ez fokozódni?

Már törülgetek, mikor megzörren a zár.

-Megjöttem – morog Kaoru, tényleg nincs jó hangulatban.

-Üdv itthon. Konyhában vagyok – adom meg a leledzésem helyét. Morog meg motyog, bevánszorog a dolgozó szobájába majd a fürdőbe végül már kényelmes ruhában érkezik, a konyhába útközben lekapcsolja a villanyt, amit égve hagytam.

-Elképesztő mennyire munkakerülő ez a banda – morog és leül.

-Kérsz valamit?

-Egy jó whiskynek örülnék – ábrándozik.

-Az nincs.

-Akkor marad a sör.

Óvatosan kinyitom a hűtőt, amiben a torta is meg bújik és kiveszek egy sört. Elé rakom, ciccen a teteje és várunk le ülök mellé.

-Mesélj mi történt?

És Kaoru mesél, fáradt, és ennek köszönhetően ömlenek belőle a szavak. Néha hangosan felkiált, ami remélem elég ahhoz, hogy ne hallja meg, ahogy a többiek szépen ki osonnak a szobákból. Ugyan nem látok mindent tisztán, de Kaoru háta mögött át nézve nagyjából kivehető hogy előbújnak, meg még csinálnak ezt, azt aztán meg állnak, és egy kis piros fénycsík jelzi itt az idő.

-Egy pillanat – szakítom félbe a panasz áradatott, ami rám nem jellemző és felállva ott hagyom. Nem kapcsolok villant, de bemegyek a sötétbe.

-Mi van Tatsuya? – néz utánam Kaoru és még reménykedek benne, hogy nem lát át a sötétségen. – Hé, hozzád beszélek – mordul – Nem szeretem, mikor faképnél hagynak – és már jön is dühösen. Elbújok a többiek mögött és várok. Három kettő egy. Felkattan, a villany elhangzik kórusban a „boldog születésnapot” és indul a buli.

Kaoru pov

Nem hiszek az összeesküvés elméletben, de úgy néz ki, mégis van ilyen. Ugyan nem tudom, kinek a keze van a dologban, de ne akarja nekem senki bemesélni, hogy véletlenül Kyo beteget jelent, Shinya elviszi a kutyáját az állatorvoshoz, Die pedig közölje, hogy a főnök csak rám kíváncsi, így ő meg Toshi nem jön be, mindezt egy nap.

- Lusta banda – morgok, miközben megyek a tárgyalóba.

Lezavarok pár megbeszélést, a technikusokkal is beszélek. Aztán még pár helyre el kell mennem. Egyáltalán haza érek a mai nap folyamán? Lehet szólnom, kéne Tatsuyának, hogy ne várjon? Biztos nem lepődik meg, ha későn megyek. Mindegy még nem hívom. Már este van, mire végzek. Hulla fáradtan esek haza. Köszönésképp morgok valamit, és megyek a dolgozószobába. Kipakolok a táskámból, majd irány a fürdő. Felveszem itthon melegítőgatyám, és megyek a konyhába, ahol Ueda vár. Kicsit beszélgetünk, és a kezembe nyom egy sört. Elkezdtem ecsetelni a napomat, erre felugrik, és itt hagy. A mai nap után igazán jólesne vele beszélgetni, erre lelép. Morogva megyek utána. A nappaliban villanyt gyújt valaki, mire egy pillanatra nem látok.

- Boldog születésnapot! – kiáltják kórusban.

Kell, pár pillanat mire felfogom, mi van. Mikor tudatosul bennem a mondatértelme, mindenki körbevesz, vállon vereget és gratulál. Itt van az egész banda, Marume, és még pár közeli barát a segítők közül.

- Ezt hogy hoztátok össze? – kérdezem nevetve.

- Nehezen – vihog Die.

- Ueda volt a cinkosunk. Élből nehéz volt úgy megszervezni, hogy ne tudj róla, de ha ő nem segít, akkor lehetetlen lett volna – veregeti vállon Toshi az emlegetett srácot.

- Ezért szerveztünk neked mára ennyit melót, hogy véletlenül se gyere haza – vigyorog önelégülten Kyo.

- Sejthettem volna – sóhajtok.

- Ez az! Túljártunk Leader-sama eszén! – ujjong Daisuke.

- Köszönöm – motyogom meghatódva.

Teljesen elfelejtettem, hogy ma van a születésnapom. Ueda és még páran eltűnnek a konyhába, majd a kis táncos egy tortával jön elő.

- Ezt nem hiszem el – mosolygok hitetlenkedve.

- De bizony – vigyorog.

Marume pezsgőt bont, többektől kapok mindenféle italt ajándékba. Elküldöm a társaságot a fenébe, de mindenki nevet. Felvágom a tortát, mindenkinek jut.

- Nagyon finom – dicsérem az első falat után.

- Köszönöm – vigyorog Tatsuya.

Torta után Kyo betesz valami zenét, előkerül rengeteg nasi és ital. Nagyon jó hangulatban beszélgetünk, hülyéskedünk. Shinya utasítására beállunk egy nagy csoportképre.

Épp Dievel beszélgetek, mikor hiányérzetem támad. Körbenézek a társaságon, Ueda sehol. Kimegyek a konyhába, ő ott van, és mosogat.

- Mi baj? – állok mellé.

- Semmi.

- Ugye nem várod, hogy ezt elhiszem?

- Nem igazán érzem magam ide valónak.

- Miért?

- Ti egy összeszokott csapat vagytok. A Dir en Grey, és persze a segítőitek. Ha úgy vesszük, egy nagy család. Én nem tartozom ide.

- Ugyan, ne butáskodj. Már évek óta itt laksz velem, és nyugodtan mondom, hogy igazán jó a kapcsolatunk. A fiúk is elfogadtak téged, igaz, hogy eddig nem ismertek személyesen. Gyere, érezd jól magad velünk.

- Tényleg ezt akarod? – pislog hatalmasat.

- Igen, vagy összebalhéztál valakivel?

- Nem, dehogy. Csak… elég sok mindent meséltél a társaidról.

- Nem rossz srácok, Kyo se olyan mogorva, mint mutatja.

Erre elmosolyodik, hagyja, hogy kézen fogjam, és kivezessem a konyhából.

- Ti együtt vagytok? – kérdi Toshi, mikor észrevesz.

Meglepetten pislogunk rá.

- Gyertek játszani! – támad le minket Die, kezébe egy twister-rel.

Leteszem a poharam, és beállok Kyo mellé.

- Te is gyere – integet Die.

Tatsuya kissé feszengve beáll közénk. Kell kis idő, míg feloldódik. Játék közben jókat nevet velünk. Nagyon belegabalyodunk a játékba, azt se tudjuk melyik kéz vagy láb kié.

- Nem tudom kié ez a formás fenék, de vigye arrébb – nyögi basszerosom.

- Én vagyok – nyögi Ueda, és megpróbál átlépni fölöttem.

- Tökön ne rúgj – nyögöm.

- Igyekszem.

Sikeresen leteszi a lábát a megfelelő helyre, de elveszti az egyensúlyát, így az ölemben landol. Csoda, de meg tudom tartani kettőnket.

- Kölyök, kicsit várhattál volna. Ne előttünk lovagold meg Kaorut – dől a röhögéstől gitárosom.

Érzem, hogy elvörösödöm. Végül nem bírom megtartani a többletsúlyt, és elterülök.

Játszunk még, aztán beszélgetünk. Ueda is talál beszélgetőtársat Toshi és Shin személyében. Örülök, hogy végre feloldódott, és jól érzi magát.

Hajnal körül dől ki mindenki. Még hívok taxit, és mindenkit hazajuttatok. Tatsuya elkezd még pakolni.

- Hagyd a francba, majd holnap – ásítok.

Némán bólint, majd eltűnünk a szobáinkban, és alszunk.

Ueda pov:

A buli láthatólag jól sikerült és az is hogy meglepjük Kaorut. Ugyan nem érzem magam oda valónak, sőt gyáva nyúlként menekülök egy kicsit.

A konyhában azon gondolkodok, lelépek, és inkább sétálok egyet, de Kaoru meg mondja, hogy most pedig jól kell érezzem magam. Szép kilátások.

Visszarángat a társaságba mikor is Toshiya meg kérdi, járunk-e? Hát nem hinném, egyszerűen együtt élünk. Egymás mellet élünk, vagy együtt élünk?

A twisterben elég béna vagyok, mondhatni elsők között, esek ki. Na de ahogy kiesek, nem semmi, pont Kaorura rá esni.

Mindegy, elütik valami poénnal én meg bemenekülök megint a konyhába.

A buli végét az jelenti, hogy Kaoru mindenkinek hív taxit, hogy haza jusson.

Neki esnék takarítani, mert nem szeretem a másnapi rumlit elpakolni, ha házibulit rendezünk a srácokkal, azt is még aznap elpakolom.

- Hagyd a francba, majd holnap – inti le pakolgatásomat Kaoru. Csak bólintani tudok, fejembe zsong, amit Toshiya mondott. Miért gondolok erre hirtelen ennyit?

Megvárom, míg lakótársam elalszik, ami lássuk be, az elfogyasztott alkohol és egész napos munkának köszönhetően beleürüsödik körülbelül fél órába átöltözéssel ágyazással és kis rendrakással együtt.

Elcsöndesedik a ház. Itt az idő. Lopakodásban már kitűnőt is szerezhetnék, mert Kazu mellet meg tanultam olyan csendesen pakolni, hogy ne keltsem fel, mikor elmegyek egy-egy buli után és mégse legyen akkora kupleráj utánam.

Végtére csak pár tányér maradt szanaszét. Sikerült mindent a konyhában tartani, ami nem kell. Hatalmas kukás zsákból kettőt is meg töltök üres műanyag üvegekkel és tányérok meg rengeteg olyan szálldosó konfetti szalagokkal.

Minden a helyére kerül. Van vagy hajnali 5 óra, mindjárt pirkad. Azt hiszem ideje végig nézni a nap felkeltét, oly rég láttam úgy, hogy ne kelljen rohannom.

Kinyitom az ablakot, besüvít a hajnali hideg levegő. Nem zavar élvezem a fények játékát. Nehéz a fejem így a párkányra hajtom még emlékszem a nap első sugaraira, aztán elnyom az álom.

Kaoru pov

Reggel enyhe másnapossággal kelek. Rémlik valami olyasmi, hogy ma szabadnap van. Éljen, legalább lesz időm takarítani. Ahogy vagyok, alsónadrágban kivánszorgok a konyhába. A nappaliban megakad a szemem Tstuyán, ahogy az ablak előtt ül. Mióta alhat a nyitott ablaknál? Nagyon hideg van, szóval jó ideje. A hideg kirekesztéséhez előbb odébb kell vinni az alvót. Óvatosan és nehézkesen ölbe veszem lakótársam, és átteszem a kanapéra, ráterítek egy pokrócot, és kicsukom a hideget. Megyek a konyhába, kávét és valami ehetőt készítek. Az illatokra előkerül egy nagyon kócos és álmos táncos palánta.

- Reggelt – motyogja, nyakát masszírozva.

- Neked is – nyomom kezébe a koffeinbombát.

- Nem volt baj, hogy beálltam hozzátok játszani? – kérdi félve.

- Miért lett volna? Tegnap is megmondtam már, hogy nem vagy kívülálló. Tegnap nem, mint banda, kollégák voltunk, hanem barátok. És te is az vagy.

Hálásan elmosolyodik.

- Shinya és Toshiya kedvesek – jegyzi meg.

- Tudnak normálisak lenni, máskor meg hisztisek. De mindenki az időnként. Még én is.

- Ezzel nem vitatkozom – nevet.

- Na! – méltatlankodok.

Tüntetően elfordulok, és elmosogatok reggeli után. A nappaliba érve meglepődök. Csak most tűnt fel, hogy nem így hagytam este a nappalit. Gyanakodva nézek Uedára.

- Nem szeretem, ha disznóól van – von vállat – Viszont a zajos nagytakarítás még ránk vár.

Azzal neki esünk felnyalni a kiömlött mindenféle folyadékot, pórszívózni a morzsákat. Körülbelül délutánra készen is leszünk, ami nagy szó az ébredési időnket tekintve. Ha nem pakolt volna össze még reggel akkor nem is tudom mikorra végeztünk volna.

Fáradtan leül a kanapéra. Megcsóválom a fejem, és visszamegyek a konyhába. Csinálok egy-egy forró kakaót, és kiviszem. Leülök a kölyök mellé, és a kezébe nyomom.

- Megérdemeljük – mosolygok.

Vigyorogva veszi el a forró italt, és kortyolgatja.

- Hogy hoztátok ezt össze? Főleg, hogy nem tudtam róla? – töröm meg a csendet.

- Toshiya szervezett mindent, aztán felhívott és elmondta mit akar. A neheze csak ezután jött. Nem tudtam, hogy hozzák majd össze, de minden jól ment.

- Köszönöm – mosolygok rá.

Elvigyorodik. Átkarolom a vállát, és magamhoz húzom. A vállamon landol a feje. Elfészkeli magát, és csöndben élvezzük egymás társaságát. A kinti hóesést bámulva jövök rá, hogy mennyire az életem része lett ez a kölyök.

Se veled se nélküled 2. fejezet

Komijo pov:

Reggel az ébresztőórára kelek. Lustán lenyomom és a másik oldalamra fordulok. Pár perc múlva az a vacak újra zörög.

- Kuss! – és végleg kinyomom.

Ásítozva ülök fel és túrok kócos hajamba. Nyújtózom és megyek főzni egy kávét. Ruki már nincs itt, nézek végig az összehajtogatott ágyneműn. A konyhában egy bögre gőzölgő kávé fogad. Ez kedves tőle. Megiszom a koffeinbombát és rendbe szedem magam. Valami elfogadható külsőt varázsolok magamnak és már megyek is. Ha jól emlékszem ma fotózás lesz külső helyszínen és ha minden igaz, akkor egy régi kastélynál. Már várom, jó buli lesz. A megbeszéltek szerint a próbateremben találkozunk, és együtt megyünk. Kivételesen én érkezem utoljára.

- Sziasztok – köszönök.

- Szia, végre. A főnök szólt, hogy 10 perc és indulunk – fogad Yuki.

- Oké.  Mi volt miután eljöttem?

- Nem sok. Megbeszéltük, hogy a tegnapi estét meg lehetne majd ismételni – vigyorog Hizaki.

Na igen. Nem csak az ivást, hanem azt is meg lehetne ismételni, ami utána volt.

- De gondolom te se unatkoztál – mosolyog mindent tudóan a dobos.

- Nincs okom panaszra – mosolygok.

Csak megcsóválja a fejét.

- Szegény Ruki – sóhajt színpadiasan Teru.

- Mi van? – méltatlankodok.

Ekkor betoppan a főnök és indulni kell. Beülünk a buszba és elfoglaljuk magunkat. Egy óra az út, addig átbeszéljük a részleteket. A fotóst ismerjük, ahogy a helyet is, nem lesz semmi gond. Mire végzünk, meg is érkezünk. A kastély egyik szobáját kinevezték öltözőnek, ahol már a ruhák és a sminkesek várnak ránk. Elkezdünk készülődni. Hizaki most is a vörös ruhát kapja, Teru megint mutogatja a hasát és combját, Yuki talpig kékben. Én meg bőrnadrág, fehér ing és rá a fekete kabát. Már most érzem, hogy le fog rohadni rólam a hacuka. Egy óra múlva már reneszánsz zenészekként jövünk ki az öltözőből. A kastély előcsarnokában azonban nem várt látvány fogad. Itt van a Gazette. Mind meglepődik, ahogy mi is. Kai épp a mi főnökünkkel vitatkozik.

- Mi a gáz? – lépek hozzájuk.

- Ma nekünk kellene itt forgatnunk egy PV-t. Azt nem mondták, hogy ti is itt lesztek – magyaráz a dobos.

- Nekünk fotózásunk van.

- Meddig? – könyörgő szemeit mereszti rám.

- Egész nap.

- Akkor hogy legyen? – gondolkodik hangosan és látszik rajta, hogy megoldást próbál találni, nem pedig kibúvót.

- Egyszerű. Elég nagy a kastély. Tudunk úgy dolgozni, hogy nem zavarjuk egymást.

- Oké, mi itt az előcsarnokban és az udvaron fogunk forgatni.

- Mi hol leszünk? – fordulok a menedzser felé.

- A kertben és a kastély körül – jön a felelet.

- Akkor ezt megbeszéltük – bólint Kai.

Ők is elvonulnak öltözni és készülődni.

- Mikor megyünk megint egy közöset inni? – kiált nekünk Uruha.

- Majd meglátjuk – mondja Yuki.

Kimegyünk a kertbe és elkezdjük a munkát.

Remekül haladunk. A kastély körüli kert csodás, egyszerűen fantasztikus itt pózolni. Pár óra elteltével bemegyünk a hatalmas előcsarnokba. Már nagyon meleg van kint. Bent a Gazette még mindig forgat.

Reita pov:

Reggel mikor felébredek, Sakura még mellettem fekszik, de nekem menni kell. Óvatosan kimászok az ágyból és elkezdem a napom. Készítek reggelit, amit letakarva az asztalon hagyok.

A próbateremben csak Kai van csak bent. Meg is lepődik, de nem zavartatjuk magunkat. Köszönés és hangoljuk a saját hangszerünket.

Megérkezik a két gitáros, már csak a chibire várunk.

Ruki teljesen kisimult arccal lép be a próbaterembe.

-Ezek szerint jó volt az estéd – motyogom, de csak morgást hallanak nem is foglalkoznak vele.

A próbára Ruki jó hangulata teljesen kihat. Egy új dalszöveg születik és még a számok is sokkal egyszerűbben mennek. Délután az egyik szünetben pont felhív Sakura.

-Szia – köszönök semleges hangon.

-Tehát a teremben vagy és a többiek is ott vannak. – sóhajt lemondóan.

-Igen.

-Akkor gyorsan vázolom – vált pörgőre – Ma behívtak fotózásra, ne várj rám, sokáig dolgozom és valószínűleg utána a csajokkal elmegyünk bulizni. Képzeld megkérte Nika kezét a barátja, vagyis most már vőlegénye, mert igent mondott rá – zsebre vágom a kezem és megszorítok benne egy kis dobozt. Gondolatban még egyszer fejbe vágom magam.

-Jó mulatást – morgom.

Teljesen elment a kedvem mindentől. Sakura nem lesz otthon, én pedig egyedül leszek egész éjszaka.

-Köszönöm – nevet és elköszönés után bontjuk a vonalat.

-Ilyen rossz hírt kaptál? – kérdi Kai aggodalmasan.

-Nem – legyintek és amint Ruki visszatér a fellegek közül, folytatjuk a próbát. Amit a menedzser félbeszakít.

-Gyerekek mit kerestek itt? Minden kész van a forgatáshoz.

-Ennyire nem ihattuk szét magunkat. – morog Uruha.

-Na persze. – vetem oda neki.

-Már megint haza vittél? – csodálkozik, mellé még meg toldja egy kis árva kiskutya nézésével.

Vállat vonok, nem törődöm módon és pakolászok. Mire minden össze van rakva, mehetünk.

Tényleg fogalmam sincs, hogy mehetett ki a fejemből, és a többiekéből. Na de ha ez még nem lenne elég bonyolult, még itt van az is, hogy nem csak miénk a kastély. Na és kik parádéznak itt még? Naná hogy a Versailles. Miért ver engem a sors? Mindegy, ellene nem lehet tenni, hát próbáljuk elkerülni őket.

Épp Rukit meg Kait veszik, így kimegyek bagózni. Pár hete nincs szünet. Folyamatos hajtás miatt nincs nyugalmam. Ráadásul Sakura is folyton távol van, mikor épp otthon létezem. Most este például azért leszek egyedül, mert épp lánybúcsún van. Valamit én rontottam el? Vagy egyszerűen ilyen szerencsétlen az életem?

Már a második szálnál tartok mikor nyílik az ajtó és kilép rajta Kamijo. Vajon mit keres itt? Rám pillant, mintha lenézne, majd rágyújt. Felállok és neki tántorodom a falnak. Persze kívülről úgy néz ki, csak simán neki dőlök a kastély kicsit omladozó falának.

-Hogy hogy ti is itt vagytok? – fordítja felém figyelmét.

-Passz – vonok vállat.

-De morcos valaki. – kuncog.

Csak horkantok egyet.

-Mi a probléma? Esetleg Ruki túl kipihent?

Nem értem mit akar tőlem. Egyáltalán nincs bajom Rukival, csak néha túlpörög.

-Nem – sóhajtok. A probléma mélyebb gyökere otthon keresendő, de ezt neki mért mondanám el?

-Akkor baj van a gitároddal?

-Nem.

-Nehéz dió vagy. Tudsz beszélni is?

-Igen – azzal ellököm magam, épp jókor jön Aoi.

-Rei téged várnak, menjél. – azzal már a szájában is van a cigije és már el is vette az enyémet.

-Oké – nagy levegő és gyerünk, koncentráljunk. A gondok meg várnak. Hiányzik Sakura. Nélküle nehéz és most még ez a nyamvadt forgatás is.

Otthon üresség fogad, biztos jót bulizik. Nekem az ágyba ájuláson kívül nincs erőm semmire. Még fotózás is lesz. Ez az utolsó gondolatom mielőtt tudatom elhagyna.

Több napot ki vesz belőlem ez a forgatás meg az utómunkák. Minden felvételt vagy százszor át kell nézni, nincs-e hiba. Jók lesznek az összevágások, hogy minden tökéletesen klappoljon. Szerencsére csak egy napig volt ott a másik banda, utána szabadabban garázdálkodhatunk. Mégis ez az egy hét nagyon szőrszálhasogató.  Főleg, hogy Ruki több hibát is észrevesz az utolsó pillanatban, Kai pedig így nem engedi a felvételt ki a kezei közül.

Sakurát csak néha találom otthon, néha kapok egy sms-t hogy a barátnőjénél alszik meg, hogy megint van egy buli, amire elmegy.

Kamijo pov

Az első utunk a kertbe vezet, ahol szebbnél szebb virágok, és sövények között kell pózolnunk. Mármost kezd melegem lenni. Irigylem Hizakit, ő legalább alulról szellőzik. Teru is jól járt, a hasa és a combja is kilátszik.

- Yuki, miért vagyunk mi mindig nyakig felöltözve? – kérdezem.

 - Mire gondolsz? – néz rám.

- Csak nézz rá arra a kettőre. Ők nem a saját levükben pácolódnak. – mutatok a két gitárosra.

- Azt te csak hiszed! Nem számoltad bele az alsó szoknyákat, ami még három réteg, plusz, mint látod, kitömtek. – méltatlankodik Hizaki.

Teru készül mondani valamit, de nem hagyom.

- Te csak meg ne merj szólalni! Rajtad nincs se bőrnadrág, se alsószoknya! Te jártál a legjobban. – mordulok rá.

- Oké. – emeli fel védekezően a kezét Teru.

A kastély hátsó végébe megyünk, ahol egy lépcső vezet egy üvegajtóhoz, ami a hűvös épületbe vezet. Egy szép, márvány szökőkútnál állunk meg.

- Előbb jöjjenek a közös képek. – int a fotós.

- Remélem hoztak vizet, mert ha nem, valakit megölök. – morgom nem létező bajszom alatt.

- Majd a vérével hűtöd le magad. – nevet dobosom.

- Ne adj neki ötleteket! – ijed meg Hizaki.

- Nem is rossz ötlet, de a vér is meleg. – fintorgok.

- Kérem, uraim. – mutat a fickó egy szépen karban tartott virágágyás elé.

Felállunk a szokásos formációba és követjük az utasításokat. Az eleje még érdekes, de hamar elunjuk. Ha hülyéskedhetnénk, nem lenne annyira fárasztó, de így…. Félóra ácsorgás és mászkálás után végre van pár percünk, míg a fotós kitalálja, mit akar. Amint alkalmam van rá, leveszem a kabátom.

- Te jó ég. – röhög Teru.

Végignézek magamon, látom nevetésének tárgyát. Fehér ingem tejesen testemre tapad, és szinte teljesen átlátszik az izzadságtól.

- De legalább hűt. – nevetek rá.

- Na ja. – ért egyet a dobos is.

Yuki is megszabadul kabátjától. Az ő ingéből is csavarni lehet a vizet.

- Most kérem, jöjjenek egyenként. Yuki, kérem. – int a fényképész.

Dobosom szót fogad, én meg bemegyek a hűs kastélyba. Ám hamar rájövök, mi hiányzik nekem. A cigi. Itt nem gyújthatok rá, így újra kimegyek a melegbe. Nagy ívben elkerülöm a forgatást. Épp most kezdik Aoi felvételeit. Kint legnagyobb meglepetésemre Reita bagózik. Próbálok beszélgetést kezdeményezni. Vagy nem válaszol, vagy ha igen, akkor csak tőmondatokban. Ruki elmondásai alapján, beszédesebbnek gondoltam. Jó végre nikotinhoz jutni, már igazán kellett.

Aoi kijön és beküldi Reitát, mivel ő jön.

- Csendkirály-chan. – jegyzem meg.

- Hm? – fordul felém Aoi.

- Semmi. – rázom meg mosolyogva a fejem.

A gitáros is rágyújt. Vele könnyebb beszélgetni, mint a basszistával. Pár cigit elszívunk és megyünk vissza. Sajnos még van pár fotóm.

- A seggemről is folyik a víz – jegyzem meg, mikor társaimhoz érek.

- Üdv a klubban. – vereget vállon Yuki.

- A vámpírokat nem ilyen meleg napra tervezték – nyöszörgök.

- Azt hittem elégsz a Napon. – mereszti a szemét Teru.

- Nem, elolvadok.

Nevetéssel jutalmazzák megjegyzésem. Még pózolok pár kép erejéig és utána végre bemehetünk a hűvösbe. Legalábbis a kastély árnyékába, mert a Gazésok pakolnak, így nem vagyunk láb alatt. Első dolgom közt van, kioldani az övem és meglazítani a nadrágom, hogy szellőzzek.

- De jó. – sóhajtok fel.

- Megfőttél? – vigyorog Uruha.

- Aha.

A következő pillanatban valaki merényletet követ el ellenem, pontosabban a golyóim ellen, mert egy üveg HIDEG vizet önt a gatyámba! Felkiáltok és magamhoz kapok.

- Eddig, ha még nem főttek meg, most kocognak majd. – szűröm a fogaim között – ez rohadt hideg.

- Legalább lehűlsz. – röhög Reita kárörvendően.

- Megmaradsz? – kérdi Ruki.

- Ne félj, még tudod majd használni. – veregeti hátba az énekest Teru.

Se veled se nélküled 1. fejezet

Reita pov:

Ruki telefonál. Ez nem szokatlan, ha próbán vagyunk. Csak az a furcsa, hogy épp egy találkozót beszél meg arra a délutánra, amit én alvással szerettem volna tölteni. Nem vagyok lusta ember, de néha nekem is kell a pihenés. Nyakunkon van egy koncert és mindenki feszült. Én aludni szeretnék, Kai a konyháját akarja, Uruha az üvegei társaságát, hogy végre valaki igazán figyeljen az előadására, amit a zamatokról tart. Aoi a békés, csendes sarkát, ahol alkothat. Ruki meg… nos Ruki mindezt lehetetlenné teszi éppen ezzel a telefon hívásával.

Bowlingozni megyünk egy másik bandával és nincs apelláta. Hát viszlát pihe-puha ágyikó, meleg takaró, finom illatú párna. És még a barátnőmet se ölelhetem meg. Tényleg fel kéne hívnom.

Míg a többiek pakolásznak kisliccolok wc felkiáltással, nem kell tudniuk, hogy telefonálok is.

-Szia – köszönök miután fel veszi.

-Szia mi újság. Már végeztetek? – reménnyel teli hangja van és ez boldoggá tesz.

-Sajnos nem – lombozom le azonnal – Ruki kitalálta, hogy most férfiasan bowlingozni megyünk – még megmondom, hogy nem tudom mikor érek haza, ne várjon, menjen nyugodtan aludni, és még gondolatban fejbe vágom magam.

Gyorsan elintézem folyó ügyeimet és visszamegyek összekapni magam. Morcos vagyok, nincs kedvem az egészhez, de Ruru jókedve kicsit ragadós és Kai is békít minket.

Hát megyünk a Ruki által meghatározott pályához.

Kamijo pov:

Épp szünetet tartunk a fiúkkal és az ablakon bámulok kifelé. Gondolataimban új dallamok és szavak keringenek, megpróbálom összerakni őket egy egésszé. Teru és Yuki a büfébe ment, így Hizakival vagyunk kettesben. A gitáros penget valamit, erre felkapom a fejem.

- Ezt játszd újra – fordulok felé.

Bólint és eleget tesz kérésemnek. Elkezdek dúdolni, és mint egy karmester, intek párszor a kezemmel.

- Házi vámpírunk kitalált valamit – lép be másik két társam.

Mindannyian nevetünk, majd tollat és papírt ragadok, hogy leírjam új szerzeményem.

- Folytathatjuk? – veszi kézben gitárját Teru.

Válaszolnék, de megcsörren a telefonom.

- Igen? – szólok a készülékbe.

- Szia, Ruki vagyok – hallom régi barátom hangját.

- Szia, mi van veled?

- Majd mesélek. Van kedvetek eljönni bowlingozni? A te csapatod az enyém ellen?

- Oké, megkérdezem őket – nézek bandámra – Srácok, próba után bowling a The GazettEvel?

- Oké – jön a felelet, amit továbbítok a telefonba.

Még megbeszélem a pontos helyet és időt, majd bontom a vonalat.

- 6-kor a Nabushita pláza bowling pályáján – mondom nekik.

- Akkor szedjük össze magunkat – bólint Yuki.

Még elpróbálunk néhány számot és elindulunk. Jó lesz végre látni Rukit, vagy fél éve nem találkoztunk a munka miatt. A forgalom miatt késünk egy kicsit, de nem baj. Szerencsére a plázában nem ismer fel minket senki. Csak az kéne, mikor így is sietünk. A pályához érve, hamar észreveszem a kis énekest. Bandatársaival beszélget és iszogat.

- Végre már! – kiált, mikor észrevesz.

- Bocs, nagy volt a forgalom – mentegetőzik dobosom.

- Nem gáz. Alényeg, hogy itt vagytok – vigyorog töretlenül.

- Még nem ismerjük egymást. Aoi vagyok, a gitáros – mutatkozik be a fekete hajú srác.

Igaz, nem személyesen, de ismerem őket. Ruki sokat mesélt róluk.

- Uruha, a másik gitáros.

- Kai vagyok, dobok.

- Reita, basszer.

- Sziasztok. Kamijo vagyok – fogok kezet velük.

Társaim is bemutatkoznak, és végre kezdjük a játékot. Vicces, mert két csapatra oszlunk, így olyan, mintha a The GazettE versenyezne a Versailles-szel. Mivel mi négyen vagyunk, így valaki kétszer guríthat. Pár kör után Uruha és Yuki elmennek hozni valami frissítőt.

- Megmutatom, hogy kell ezt csinálni – vigyorog önelégülten a basszeros.

Fog egy golyót és gurít. Csak másodikra tudja ledönteni az összes bábut.

- Ezt csináljátok utánam – töretlen az önbizalma és befeszíti a karizmait.

- Tudod, nem minden az erő. Sokszor a technika sokkal többet ér, mint a fizikai erő – mondom és megcsavarva a golyót, gurítok.

Elsőre leborul az összes bábú. A basszeros csak hal módjára tátog. Nem tudom, hogy a beszólás miatt, esetleg a tarolás miatt, nem számít.

- Kamijonak jó technikája van – jegyzi meg Hizaki.

- Nem csak ez, hanem más is – vigyorog Teru.

Velük mosolygok.

- Mi még? Ha „arra” gondoltok, hiszem, ha látom – vigyorog Ruki és készül gurítani.

Nekem se kell több. Az apró énekes mögé állok, és megfogom karjait, mire megdermed. Egyik kezemmel végig simítok az arcán és oldalra valamint kissé hátra hajtom a nyakát.

- Ugyan Ruki, tudod te, mire vagyok képes – suttogom nyakának.

Leheletem súrolja bőrét, amibe beleremeg. Óvatosan ráharapok a nyakára és szívni kezdem. Egy jóleső sóhajt váltva ki belőle. Mikor elválok tőle, mosolyogva nézek a szemébe.

- Elégedett vagy? – kérdezem.

- Határozottan – bólint.

- Te jó ég! Hol van Penge, mikor itt nyüzsögnek a vámpírok?! – tettet ijedtséget Aoi.

Veszem a poént és társaim háta mögé menekülök.

- Védjetek meg! – bújok el.

- Ne félj, nem hagyjuk, hogy bántsanak – ölel meg Hizaki.

Mindannyiunkból kirobban a nevetés.

- Azért kíváncsi vagyok, mit tudsz még – kacsint Ruki és elgurítja a nehéz golyót.

- Ha nagyon akarod, megmutatom, de azt nem nyilvános helyen.

- Kamijo mesternek új alattvalója lett? – mosolyog Hizaki.

- Úgy néz ki – ért egyet Teru.

- Nem lesz ez kicsit sok? – csóválja a fejét Yuki.

- Ugyan, jóból sose elég – legyintek nagyvonalúan.

- Telhetetlen – nevetnek rajtam társaim.

Folytatjuk a játékot. Reita egész idő alatt meg akar ölni a tekintetével. Ennyire magára vette, amit mondtam? Nem lehet annyira gyerekes, hogy emiatt megsértődjön.

Uruha javaslatára elmegyünk egy kocsmába. Rukival kitárgyaljuk, mi történt az alatt a fél év alatt, míg nem találkoztunk.

Egy hangulatos helyre megyünk. A tömeg nagy, de nem ismernek fel minket. Leülünk egy hatalmas asztalhoz és rendelünk magunknak. Kezdetnek sör, aztán majd meglátjuk. Kai és Reita nem isznak szinte semmit. Ők tudják. Ruki mellém telepszik és elkezd bújni. Többször végig simít arcomon és mellkasomon.

- Ruki, a fanservice-t hagyd meg a színpadra – szól Reita.

- Ne csinálj botrányt – csatlakozik hozzá Kai.

Ruki duzzogva visszavonul. Ezt nem tudom megállni nevetés nélkül. Egész jól elbeszélgetünk a másik bandával, szóba kerülnek a turnék és a koncertek.

- Az egyik koncerten,… - kezdem, de mondatom félbehagyom.

Ruki már megint rajtam csimpaszkodik.

- Mit szeretnél? – fordulok hozzá.

Ő fülemhez hajol és kéjesen suttogja:

- Téged, de nagyon.

Az asztal alatt végig simít a combomon és megmarkolja ágyékom.

- Jól van, de nem itt – mosolygok rá.

- Nálad vagy nálam és mikor?

- Ma, nálam?

- Menjünk már – nyafog.

- Nyugi édesem, egy kicsit még bírd ki – hozzá hasonlóan rámarkolok már éledező merevedésére.

Egész teste megremeg és fojtottan felnyög.

- Nocsak, ilyen rég voltál valakivel? – mosolygok gonoszan.

Nyöszörögve bólint. Még iszunk pár kört, majd lelépünk. Ruki nagyon türelmetlen, majdnem az utcán kap el. Amint beülünk a kocsimba, azonnal birtokba veszi ajkaim. Hogy lehet valaki ilyen türelmetlen? Elválok tőle és felélesztem kocsimat. Nem ártana sietni, mert én is kezdek éledezni déltájon.

- Kicsit furcsállom, hogy nem szedtél össze senkit – nézek rá egy pillanatra.

- Nem volt senki kedvemre való. Amúgy se szeretem az egyéjszakás kalandokat.

Erre felnevetek.

- Ezzel vitatkoznék – jegyzem meg.

- Tudod hogy értem. A mi kapcsolatunk más.

- Ebben igazad van.

Szerencsére hamar elérjük a lakásom. Míg a zárral bajlódok, kis Chibim se könnyíti meg a dolgom, mert átkarolja derekam és merev férfiasságát hozzám dörgöli.

- De türelmetlen valaki – mosolygok rá.

- Siess már, vagy esküszöm, itt teperlek le.

Kinyitom az ajtót és belököm rajta a pöttöm énekest. Lerúgjuk a cipőnket és azonnal egymásnak esünk. Vadul tépjük egymás ajkait. Szinte letépi a pólómat, ahogy én is az övét. A fölösleges ruhadarabokat szétdobáljuk a lakásban.

- Siess már! – követeli Ruki.

- Ahogy akarod – lököm a kanapéra.

Kissé megszeppenve néz rám, de elmosolyodik. Lehajolok hozzá és megcsókolom. Rántana magára, de megtámaszkodom és elhúzódom.

- Na, ne játssz velem – nyafog.

- Nem játszom.

Könnyedén kioldom övét és kezem utat talál alsójába. Azonnal ráfogom merevségére és őrült tempóban mozgatom rajta a kezem. Hangosan felkiált, és hátra veti a fejét.

- Mhégh… - nyögi.

Nyakát kezdem harapdálni, ezzel, ha lehet még jobban fokozva élvezetét. Ő se tétlen, megpróbálja kioldani övemet több-kevesebb sikerrel. Mikor érzem, hogy nem kell már sok neki, elengedem. Csalódottan és elégedetlenül rám mordul.

- Még hogy nem játszol… - méltatlankodik.

Félmosolyra húzom ajkaim és bemegyek a hálószobába.

- Ne merj így itt hagyni, te kriptaszökevény! – kiált utánam.

- Mióta vagy te necrophil? – keresem elő a síkosítót.

- Mióta veled szexelek. De csak azokra az alkalmakra.

- Ruki, Ruki… rossz vagy – jövök ki a szobából.

- Akkor meg kell büntetned – jelenti ki.

- Ne félj, meg foglak.

Durván rántom magamhoz és marok ajkaira. Tudom, hogy szereti, ha ilyen vagyok vele. De csak nekem engedi ezt. Bármit megtehetek vele. Lerángatom róla a farmert az alsóval együtt. Magamat is megszabadítom a kényelmetlen ruhától, mert már igen csak szűkösek. Hiába, egy felizgult Ruki csodás látvány. A chibi keze se tétlen, ráfog a lényegre és kényeztetni kezd. Elszakadok ajkaitól és jólesően felsóhajtok.

- Ezek szerint nem csak én vagyok kielégületlen – mosolyog fölényesen.

Ezt nem hagyom annyiban. Nyakát kezdem harapdálni ezzel elvonva a figyelmét. Míg lehunyt szemmel élvezi ajkaim játékát, síkosítót nyomok az ujjaimra és eggyel testébe hatolok. Meglepetten és fájdalmasan nyög fel. Szabad kezem ismét ékességén mozgatom. Az elsőt hamar megszokja, de amúgy se hagyok neki túl sok időt, mert hozzáadom a második ujjamat. Erre már összerándul, más jelét nem adja fájdalmának.

- Kh… Kamijoh… - nyög édesen.

Szinte végszóra, jön a harmadik ujj. Hanyatt dől a kanapén és zihálva, kipirult arccal és kéjesen csillogó szemekkel néz rám. Nagyon szép látvány.

- Tégedh akarhlakh… - sóhajtozik.

- Te akartad – megcsókolom és a síkos anyagból kenek férfiasságomra.

Kihúzom ujjaim és egyetlen mozdulattal hatolok testébe. Fájdalmasan felnyög és nyakamba kapaszkodik. Kicsit várok, hogy szokja a helyeztet, hiszen a farkam mégis csak nagyobb mint az ujjam. Mikor gyengül szorítása, mozogni kezdek benne. Nehezen tudom türtőztetni magam, mert én is rég voltam bárkivel is. Szerencsére Ruki hamar gyorsabb mozgásra ösztönöz. Hanyatt döntöm, hogy lássam verejtékben úszó testét, ahogy lökéseimre össze - összerándul. Keménységét is kezelésbe veszem, ezzel még nagyobb élvezetet nyújtva neki. Nyögéseimet én se tudom visszatartani. Nem kell sok, hogy egyszerre felnyögve jussunk el a beteljesülésig. Fáradtan megtámaszkodom mellette és kicsúszok belőle. Felül és megcsókol.

- Köszönöm – mosolyog.

- Nyomás fürdeni, utána meg aludni – intek a fürdő felé.

Szó nélkül eleget tesz kérésemnek és elvonul. Tudja, mit hol talál, nem ez az első alkalom, hogy itt van. Míg fürdik, megágyazok neki a kanapén. Mikor végez, én is elmegyek lemosni magamról a napi koszt. Gyorsan végzek, nagyon fáradt vagyok. Ruki jól leszívta az energiámat. Kis energia vámpír. Erre a gondolatra elmosolyodom. Megszárítkozom és egy boxerben megyek a szobámba. A chibi már elnyúlva fekszik a kanapén.

- Jó éjt – köszön.

- Neked is.

Amint elfekszem az ágyon, elalszom.

Reita pov:

Nem elég hogy késtek még nagy is az arcuk.

Ha ők így, akkor én is. Persze a bunkó és macsó oldalam mutatom meg nekik, nem kell azonnal kinyílni, ezt megtanultam az évek alatt! Nem szabad! Egész jól megy a játék is, pedig régen játszottam, talán még iskolában.

Kamijo szavai fájnak, próbálok nem foglalkozni vele. Tudom, hogy az erő nem minden. Én se vagyok ám olyan erős, mint azt hiszik. Társaim se látják, ki vagyok teljesen. Nem tudom, hiába zenélünk évek óta talán Kai ismer meg talán Uruha, aki azonnal veszi a lapot és inkább elrángat, hogy akkor én most iszok vele valamit, míg a többiek szórakoznak Ruki és Kamijo előadásán.

Tudom, hogy Chibink nem szent és nem veti meg az azonosat sem, Én is tanultam az évek során pár dolgot. Rukival oké a fanszervic a színpadon. De a magánéletben van egy nagyon aranyos barátnőm, akit szeretek és aki minden nap vár haza.

-Menjünk kocsmába – veti fel az ötletet Ruru.

-Rendben – röhögök fel. Na de hogy ne legyen teljes az örömöm, mind a kilencen megyünk.

Nem szándékozom leinni magam, hisz vár otthon az asszony, de azért pár pohár lecsúszhat szívfájdalom nélkül.

Hamar megérkezünk a kijelölt szórakozó helyhez. Beülünk egy nagy asztalhoz és beszélgetünk, ökörködünk. Vagyis Kai kihúzza magát az alkohol fogyasztása alól, csak egy sört hajlandó meginni. Én vele tartok és megbeszéljük a következő koncertet. Néha bele szólunk Ruki hülyeségébe. Látszik az énekesünkön, hogy nagyon ki van éhezve. Rég volt bárminemű nemi kapcsolata és ezért nagyon feszült.

Ruru már nem képes összerakni egy értelmes mondatot így úgy döntök, haza viszem a gitárost.

-Vigyázzatok magatokra – intek az ittas bandának és felhúzom Rurut a székről.

Hazaviszem, ágyba rakom és megyek a saját ágyamba. Már jócskán elmúlt éjfél mikor becsukom magam mögött az ajtót.

-Haza jöttem – suttogom az üres előszobának.

Gyorsan letusolok, fogat mosok, hogy valamelyest eltüntessem az alkohol izét és szagát a számból és végre bebújok Sakura mellé az ágyba. Érzi a közelségem és magához ölel. Ez olyan jó érzés.