Kamijo pov:
Mit ne mondjak,
szép kis vihar van. Remélem Reita nem indult el, mert ilyen időben csoda, ha
átlát a szélvédőn. Csak áramszünet ne legyen, mert agyfaszt kapok. Napok óta
nem ettem rendes házi kosztot, ha törik, ha szakad, ma akkor is azt eszek,
ebből nem engedek!
Szinte végszóra
kopognak. Van egy tippem ki az. Ha ez a hülye tényleg itt van, akkor én agyon
csapom. Ez nem gondolkodik? Ilyen viharban útnak indulni…
- Végre – morog,
mikor kinyitom az ajtót és bejön.
- Nem vagy normális,
mondták már?
- Mert? – veszi le
vizes cipőjét.
- Hagyjuk, menj
tusolni, nehogy megfázz – intek a fürdő felé.
Míg vizes
lábnyomokat hagyva maga után elindul az említett hely felé, viszek neki egy
törülközőt. Próbálja palástolni, de teljesen átfagyott. Sietek vissza a
konyhába, nehogy szenet kelljen enni. Az nem lenne valami jó. Lassan kész
vagyok, és Rei is most zárja el a csapot. Lépteiből hallom, hogy megáll a
konyhaajtóban.
- A szobámban, a
szekrényből keress magadnak ruhát – mondom oda se fordulva.
- Oké.
Remek, végre kész a
tészta és párolt zöldség a hússal együtt, már csak meg kell várni, míg kihűl.
Alig zárom el a gázt, úgy becsapódik a bejárati ajtó, hogy ugrom egy
hatalmasat.
- Mi a fasz? –
nézek körbe.
Kimegyek a
konyhából és az ajtónál nincs Reita cipője. Mi van ezzel? Ugye nem így akar
elmenni? Mi a fene baja van? Ácsorgás helyett beleugrom a cipőmbe és utána
sietek. Szerencsére a vízfoltok elárulják merre ment, de van egy tippem. Úgy
rohanok le a lépcsőn, hogy majdnem leesek, de nem érdekel. Még be se csukódik
mögötte a lépcsőház kapuja, mikor kilököm azt. Épp el tudom kapni a karját,
mielőtt befordulna a sarkon.
- Hé, mi van? –
kérdezem.
Ahogy felém fordul,
arcára van írva a válasz, de nem szól.
- Gyere – rángatom
vissza, de megmakacsolja magát.
- Nem – morogja
alig hallhatóan.
- Egy faszt nem –
és akkorát rántok rajta, hogy végre megmozdul.
Próbál ellenkezni,
de nem bír, így sikerül visszatuszkolnom az épületbe. Nem törődök az
ellenkezésével, belököm a liftbe és megnyomom az emeletem gombját. Egész
testében remeg, a fogai összekoccannak.
- Ha meg mersz
fázni, nemcsak Ruki, de én is kinyírlak – mordulok rá.
Hogy lehet ekkora
hülye? Mi lelte?
- Na persze –
motyog.
- Mi?
Horkan és tüntetően
elfordul. Én agyonütöm, komolyan mondom. Mint egy óvodás. Végre megérkezünk.
Végre nem kell taszigálni, hajlandó végre a saját lábán menni, de gyilkos
pillantásokkal mered rám. Nem tudok kiigazodni rajta.
- Elárulnád mi
bajod? – kérdem, mikor bemegyünk a lakásomba, amit a nagy sietségben nyitva
hagytam.
Megint megkukul és
elindul a szobám felé. Most már tényleg kíváncsi vagyok mire fel ez a hiszti.
Még hogy a macsók soha nem panaszkodnak. Ez igaz, mert nem panaszkodnak, hanem
hisztiznek. És amivel felülmúlják a hisztis picsákat azaz, hogy mindezt egy szó
nélkül teszik. Megint válogatni kezd, egy törülközőt szedek elő és minden szó
nélkül hozzá lépek és szőke haját kezdem dörgölni.
- Egyedül is megy –
mordul fel.
- Legalább
megszólalsz. Kíváncsi vagyok, meddig akarsz Csendkirályt játszani – azzal ott
hagyom.
A fürdőben
megszárítkozom és egy melegítőgatyában kiteregetem vizes holmim. Visszaérve a
szobámba Rei immár felöltözve ácsorog még mindig a szekrény előtt. Mi olyan
érdekes ott? Oké, van pár ruhám, de azért annyi nincs, hogy világszenzáció
legyen.
- Miért vannak itt
Ruki ruhái? – vesz ki egy pólót.
Ahogy rám néz…
nagyon el van keseredve és kétségbe van esve.
- Mi? – lépek
mellé.
Benézek a ruhák
közé és milyen igaza van a basszerosnak. Tényleg itt van pár póló, nadrág.
Hirtelen leguggolok és a fehérneműs fiókot kihúzva, találok párat, ami nem az
enyém. Szégyenemben azt várom, hogy mikor süllyedek már el.
- Te most
szórakozol? – mordul elég mérgesen.
- Nem értelek.
- Te most
szórakozol velem? – szótagolja.
- Miért
szórakoznék?
- Unalomból?
Szoktál panaszkodni, hogy mennyire unatkozol! Te se vagy jobb, mint azok a
ribancok, akik csak kihasználnak másokat – mély keserűség cseng a hangjában és
még valami, amit nem tudok behatárolni.
Nem válaszolok,
inkább azon gondolkodom, hogy mit akar ezzel. Fáj amit mond, az kétségtelen,
de.. hát persze! Sejtem mi sántít.
- Velem jössz – rángatom
ki a nappaliba.
Az ilyesmit nem a
hálóban kell megbeszélni. Ő a fotelba telepedig, én a kanapét foglalom be.
Mindketten cigire gyújtunk. Ahogy nézem duzzogó-mérgelődő arcát, tekintetem
átsiklik a szemére, ami bánatot és csalódottságot türköz. Mi baja azzal, hogy
itt van a chibi pár ruhája? Már nem is tudom, mikor láttam rajta ezeket a
ruhákat. Azt se igazán tudom, hogy mikor öltözött át nálam utoljára. El is
felejtettem, hogy van nálam cucca, ezzel ő is nyílván így van. Ha nem ez lenne,
már vagy átjött volna értük, vagy felhívott volna, hogy vigyem el neki. Az
ember csak akkor csap ilyen cirkuszt, ha…. féltékeny. Szinte látom, ahogy a
villanykörte felcsapolódik a fejem felett és elmosolyodom.
- Mi olyan rohadt
vicces? – mordul fel.
- Mond csak, nem vagy
te esetleg féltékeny? – mosolygom ravaszul.
- Még hogy én? Te
észnél vagy? Miért lennék? – tiltakozik hevesen – Esetleg Rukinak nem akartad
visszaadni a ruháit, ha már együtt van Ponnal?
- Ha nem tűnt volna
fel, te észlény, azt se tudtam, hogy van itt ruhája. Tudod milyen a zenész
élete: aludni jár haza.
- Nekem mondod?
Három napja csak 1-2 órát alszom. Éljen Ruki és a túlpörgöttsége! – gúnyolódik.
- Nem kell
bemutatni Rukit, tudom milyen.
Amint ezt kimondom,
valami megint megcsillan a szemében, és megint begubúzik, és megint
Csendkirályt játszik.
- Eszem megáll –
morgok és kimegyek a konyhába.
A kaja még forró,
így inkább a hűtőből kiveszek két sört és visszamegyek a duzzógó basszistához. Leteszem
elé az egyiket, a másikat kinyitom és beleiszom.
- Elmondanád, mi
bajod van? Nem értem miért zavar téged, hogy itt van Ruki pár holmija.
- Ő Hiritoval jár,
nem veled! Szerinted mit fog érezni Ruki és Pon ha kiderül, hogy itt kavartok,
ennyire nem érdekelnek a chibi érzései?
- Félre érted a
dolgokat.
- Tényleg? Nekem
nagyon nem úgy tűnik.
- Szerinted milyen
a kapcsolatom Rukival?
- Hülyének nézel, a
francba is? A vak is látja, hogy veled kavar, miközben Ponnal van!
- Nincs igazad.
- Tényleg?! Akkor
világosíts fel, mert nem értem.
- Rukival többször
megismételt egyéjszakás kalandjaink vannak. Semmi érzelem, csak szexpartnerek
vagyunk. Bár…
- Ruki nem ilyen! –
csattan fel a basszeros.
- Kezdem az elején.
Rukit már évek óta ismerem, és barátok vagyunk. Még régen mindketten a padlón
voltunk. Őt akkor hagyta el a barátnője és leültünk inni. Ahogy kell, az
alkohol segített Rukinak, és rám mászott. Nem utasítottam vissza – kezdem.
- Erre a részre nem
vagyok kíváncsi – vág közbe Reita.
- Egy remek estét
töltöttünk el együtt. Mindketten emlékeztünk rá és megállapodtunk, hogy milyen
jó volt és ezt máskor is meglehetne ismételni. Így, azóta, ha úgy jönnek össze
a dolgok, lefekszünk egymással. Abban is megegyeztünk, hogy ha valamelyikünk
összejön valakivel, akkor nem járunk össze. Ennyire azért tiszteljük a másikat
és annak az érzéseit. Ezt nem lehet szakításnak nevezni, mert soha nem jártunk
és egyikünk fejében sem fordult meg. Ha együtt is töltünk egy éjszakát, akkor
sem azért, mert szerelmesek vagyunk egymásba, hanem mert szükségünk van a
kielégülésre, és mert megkívánjuk a másik testét.
Döbbenetében a
száját is elfelejti becsukni, még jó, hogy már elszívta a cigijét. Látványosan
fehéredik el, majd mikor felfogja mi van, azonnal a fejébe száll a vér.
- Mi van? – nyögi.
- Jól hallottad. A
chibi és én csak szexpartnerek vagyunk. Természetesen elsősorban barátok.
- Akkor is vissza
kell adnod neki a ruháit – tereli a témát.
- Igaz, viszont én
nem vihetem neki oda.
- Miért nem? – néz
bambán.
- Ha én adom oda
neki, és vele van Hiroto, szerinted mit fog gondolni a srác? Pont azt, amit te.
Nem tehetem ezt Rukival, nem akarom tönkre tenni a boldogságát. Megtennéd, hogy
te viszed vissza neki őket?
- Ja – nyögi.
Nekem se kell több,
egy szatyorral a kézben eltűnök a szobámban és kipakolom a szekrényt. Két
szatyor telik meg a különféle ruhaneműkkel. Mosás közben láttam egyet-egyet, de
nem emlékeztem, hogy ennyit hagyott itt. Mikor is volt? Talán tavaly, mikor
visszajöttem, ő meg átjött, mert elhagyta a csaja. Elsírta a bánatát, aztán
szabályosan letámadott. Akkor és ott az kellett neki. Mire visszamegyek a
nappaliba, Akira megint füstöl és a sörét issza.
Reita pov:
Leszakad az ég. Ez
még nem lenne elég, de ma találkoznék Kamijoval. Most menjek, ne menjek? A fene
essen bele, megyek, ha már megígértem. Csak nem fog egy kis eső eltántorítani.
Kocsiba nem merek ülni az utak állapota miatt. És milyen jól teszem. Három
balesetet látok, mire megérkezem az énekes lakásához. A kapu nem működik, így
nyitva van, simán be tudok menni. Micsoda rendszer… mondjuk, érthető, be van
ázva. Felcuppogok a megfelelő emeletre és kopogok. Az ajtó kitárul, engem
megcsap a jó meleg. Eddig észre se vettem, hogy fázom.
Közli a tényeket,
hogy nem vagyok normális, aztán lehámozom magamról teljesen átázott cipőmet.
Elküld fürdeni,
kapok szép tiszta száraz törülközőt is. Nagyon jólesik a meleg víz. Tényleg
rendesen átfagytam, észre se vettem, de még az alsógatyám is vizes.
Szárazra dörgölöm
magam. De vizes cuccaim nem vehetem vissza. Kicammogok derékra kötött
törülközőben a konyhaajtóig. A választ megkapom, mehetek a szekrényhez.
Kinyitom az elsőt
és akasztóra aggatott kabátok tömkelege akar rám esni. Visszaszuszakolom az
ajtót. A következőbe végre pólókat találok polcra rendezve. Találomra benyúlok
egyért és kihúzom. Furcsa, ismerős a mintája. Magam elé emelem, ez kicsi. Olyan
mintha… mintha Chibi pólója lenne. A következő is nagyon ismerős. Mit keres itt
Ruki cucca? Engem itt át vernek és a markukban jót röhögnek, hogy a nagy Reitát
is sikerült behálózni? Vagy mi van? Úgy felhúzom magam, hogy nem érdekel, visszasietek
a fürdőbe magamra kapkodom átázott cuccom és már meg sem állok, a bejárati
ajtónál is csak azért vesztegetek el pár percet, hogy bele bújjak cipőmbe.
Hangosan csattan mögöttem az ajtó. Nem érdekel, ha minden szomszéd hallja.
Velem ne szórakozzon
senki. Nem vagyok báb. Nekem is vannak érzéseim. Kurvára nem vicces ezt
játszani.
-Hé, mi van? –
ragadja meg a karom Kamijo, mikor épp fordulnék rá a hazafelé vezető útra.
Vissza akar vinni a lakásba. Nem megyek, velem nem kell szórakozni, nem vagyok
ennyire hiszékeny! Én itt akartam valamit, talán. Utálom, ha átvernek. Hiába
makacskodom, azért a hideg engem is elgyengít, simán visszarángat. A liftben
még a fogaim kocogása is hallatszik.
Még, hogy Ruki
után ő is kinyír, ha megfázom, nem kell tettetni itt a törődést. Morgok
jobbra-balra, de nem hatja meg.
Tüntetően
elfordulok tőle, nem akarom látni azt az önelégült fejét.
A lakásban
lerángatja rólam farmerkabátom és belököd a szobájába. Rám parancsol, hogy
öltözzek át. Aztán törülközővel tér vissza, azt hiszi kis törődéssel
visszaédesget? Hát egy frászt. Ellököm segítő kezét. Magam akarom csinálni.
Végre magamra hagy. De ez se sokkal jobb, felöltözöm pár nem Ruki méretű
cuccba. De hogy az fehérnemű fiókban is találjak Rukihoz tartozó göncöt. Erre a
zoknira még emlékszem is, mert Kaitól kapta egy vicc folyamán.
Mikor visszatér az
a beképzelt dög, a tárgyra térek.
Meglepetten
konstatálja a leleplező bizonyítékaimat.
-Te most
szórakozol? – mérgesen mordulok fel.
Persze tagadja,
hogy azt tenné. Ami a legjobban fáj, hogy nem olyan rég tette ugyan ezt velem
egy nőnemű lény, nem vártam volna ezt pont tőle, aki kisegített a bajból. Most
vissza akar taszítani abba a sötétségbe?
Gondolataimból szó
szerint kirángat a nappaliba. Lenyom a fotelba.
Miért is olyan
fontos nekem az, hogy itt vannak Ruki ruhái? Talán, mert alig pár napja
vallottam meg magamnak, hogy itt több van, mint haveri összejárások… a francba.
Rágyújtok és duzzogva szívom tüdőgyilkosom. Kit érdekel, hogy féltékenykedem
egy olyan esetben, amikor még csak nincs is jogom rá.
Tagadok mindent.
Nem lehetek féltékeny!
Szerencsére a téma
terelődik. Ruki túlpörgöttsége miatt kicsit kevés idő jut aludni. Ismeri Rukit…
persze, hogy ismeri, ha itt van a ruhája, akkor valószínűleg igen behatóan
ismeri. Ez fáj.
Sört hoz. Belőlem
meg kirobban minden hirtelen. Nem akarom, hogy rossz legyen annak a kis
gitárosnak főleg, hogy Saga mostanában olyan boldog, mert végre lehet dolgozni
vele.
Kezdem elveszíteni
a fonalat, ha nem Rukival kavar, és itt vannak Chibi cuccai, akkor mi a jó élet
folyik itt? Milyen kapcsolata van a pacsirtával, hogy így ismeri?
Szexpartnerek.
Döbbenetem csak nőtőn nő. Érdekes dolgokat hoz a sors. Nem néztem volna ki
Rukiból ezt. Hisz mindig is érzelmes volt. Inkább az érzelmei vezérelték. Akkor
ezért viseli olyan jól a szakításait, mert Kamijo segít neki. Összeszedi az itt
maradt ingóságokat, addig van időm agyalni.
-Ezt jól
elcseszted – morgom a sörös dobozomnak – Nyíltan lelepleződtél, eszed is
lehetne – morgom és fülelek. Lassan végez. Rágyújtok még egy szálra. Ezt meg
kell emésztenem. Ruki kívül belül ismeri azt a krapekot, aki nekem kell. Bár
nem is biztos, hogy így annyira jó ötlet. Hisz mondhatni, egy bandatag exéről
van szó. Ha jól emlékszem, ebből bajok is voltak anno. Most nem akarok ilyen
miatt fennakadásokat. Mit kéne tennem?
Megjelenik két
szatyorra való ruhával.
-Remek – morgom.
-Csak ennyi volt –
von vállat.
-Akkor majd
megkapja.
Vacsora végére a
vihar is alább hagy. Mégse enged haza ilyen időben.
-Itt alszol, nincs
apelláta, nem fázol meg nekem. Ha haza mész, akkor nem szárítkozol meg rendesen
– mintha az anyámat hallanám.
Végül maradok. Még
egyszer elküld fürdeni és megágyaz nekem a kanapén.
Reggel komásan
kelek, a kanapén elaludtam a nyakam. Jó lesz így próbára menni. Jeszus lehet
elaludtam.
-Francba – majdnem
leesek a fekvő alkalmatosságomról.
A konyha még üres
mikor kitalálok oda. Kávé, kávé, hol van a kávé? Házigazdám még nagyban durmol.
Nem voltam elégszer itt, hogy tudjam, mi hol van.
Nagy nehezen
megtalálom az éltető nedű előállításához szükséges eszközöket és lefőzök egy jó
feketét. Az illatokra kicsapódik a hálószobaajtaja is.
-Reggelt –
motyogja egy bedagadt szemű valami elcsoszogva mellettem.
-Te se vagy valami
szép látvány reggel – jegyzem meg immár alkalmi bögrém felett gőzölve.
-Nekem sercegsz
kis WC kefe? - vág vissza. Beletúrok kócos üstökömbe. Hát igen, lehet,
megirigyelné a pucoló eszköz kinézetemet.
Lassan
összekészülődünk, a ruháim is már megszáradtak, úgyhogy nyugodt szívvel
visszavehetem őket.
-Szép napot –
köszönök el félszegen. Mosolyogva búcsúzik.
Bent nem érdekel
senki és semmi, hiába érek be utolsóként, dühösen trappolok Ruki táskájához és
nyomom bele a két hatalmas zacskó ruhát.
-Mi ez? – kérdezi
a terrorizált táskáját védve az énekes.
-A ruhád.
-Honnan? – pislog
nagyokat – hol találtad meg őket? – vidul fel mikor kikandikál az egyikből egy
nagyon régi pólója.
-Na vajon –
horkanok fel.
-Oh – világosodik
meg és belegyömöszöli abba a szerencsétlen táskába – kösz hogy visszahoztad –
mosolyog rám. Mordulok kettőt és inkább a basszusgitárom felé fordítom a
figyelmem. Jobban érdekel ez most, mint, hogy látszódjon rajtam bármi is. Még
hogy én féltékeny. Egy frászkarikát!
Egész nap pufogok,
a többiek nem nagyon akaródznak hozzám szólni.
Otthon se jobb a
helyzet, alig csukom be magam mögött az ajtót, rájövök, hogy kupi van. Rendet
kéne rakni. Nagy nehezen neki durálom magam.
Épp pár koszos
zoknira vadászok, mikor nyílik az ajtó. Ki jöhetett ide?
Felnézek, és a
sarkamra ülve bámulok Sakurára.
-Szia – nyögöm ki
nagy nehezen.
-Francba –
levetődik a kanapéra.
-Neked is szép
napot – mordulok.
-Nem érdekelnek a
hülyeségeid – kapja fel a fejét, dühösen toppant egyet – Terhes vagyok tőled –
jelenti ki, nekem meg valahol a pincében kell keresni az államat.
-Aha – nyögöm ki
nagy nehezen.
-Csak így simán
„Aha”? Nem vállalod a felelőséget, hogy fel csináltál?
-Álljam az
abortuszt?
-Mi van? –
felpattan és elém áll – Nem vetetem el! Ne is álmodj róla!!!! – végén már
üvölt.
-Oké, akkor mit
akarsz? – nyögöm ki nagy nehezen és nézem, ahogy fujtatva áll és régebben
szépnek tartott arcát eltorzítja a düh.
-Vállald a
felelősséget! – vágja ki egyszerűen.
Ha kérdezik,
felelősség teljeses embernek tartom-e magam, aki mindig vállalja a hibáiért és
teteiért a felelősséget.
Ezzel el is
intézte a dolgokat.
Itt ülök a nappali
sarkában és bámulom, ahogy felhozza a cuccait, visszaköltözik a hálószobámba,
kipakolja onnan a kanapéra a ruháimat, az ágyneműmet és sértetten bevonul.
Terhes? De hát mikor, hogy, miért? Mindig védekeztünk, igyekeztem nem hibát
véteni, és már jó egy hónapja nem is volt köztünk semmi. Akkor ezt most hogy?
Jó hogy haza jött,
de ezzel csak azt érte el, hogy összezavarodjak, nincs békém, otthon, nincs
békém a munka helyen, és nincs békém a világba, egyetlen béke csak Kamijonál
talál meg, ahogy leülök a nappaliban nála és hallgatom, ahogy mesél, minden
olyan egyszerűnek tűnik, pedig dehogy az.
A dolgozószobámba
viszek be minden értékesebb dolgot, ami fontos lehet, és Sakura felhasználhatja
ellenem, esetleg eladhatja, hogy jó pénzt csináljon belőle. Munka után nincs
kedvem haza menni, és nézni Sakura savanyu képét, ahogy morog, hogy szanaszét
hagytam a ruháimat, hogy kosz van, és hogy már megint enni kell adni nekem.
Inkább Kamijohoz megyek beszélgetni, ott el tudok lazulni, kellemes a hangulat,
nincsenek elvárások, és még csak az se baj, ha hangosan büfögök a sörtől, mint
ami, illendő lenne.
Nagyon köszönöm :)
VálaszTörlés