2014. január 24., péntek

Egymás mellett 2: 7. fejezet



Ueda pov:

Három napja lehet kapni jegyet Gackt-san Tokyoi koncertjére, ez mind szép és jó csak egy a bibi ezzel. Képtelen vagyok rá jegyet venni. Eddig minden nap elmentem egy-egy jegypénztárhoz, de már mindenhol elfogyott a jegy mire oda értem. Ilyenkor utálom, hogy sokáig dolgozom. Fáradtan és csalódottan lépek be a lakásba.
-Meg jöttem – sóhajtom lemondóan.
-Üdv itthon – köszön Kaoru – Mi az miért vagy így elkenődve?
-Egy hónap múlva lesz Gackt-san koncertje – lerogyok a kanapéra – Képtelenség rá jegyet szerezni. Ahol eddig voltam elfogyott. Az Interneten meg már nem lehet rendelni. Pedig még előre szabadságot is kértem – felállok – Elmentem fürdeni – motyogom.
A zuhany alatt jut eszembe, hogy elfelejtettem tiszta ruhát behozni. Mindegy elég lesz, ha törülközőbe csavarom magam.
Meglepetten veszem tudomásul Kaoru még mindig a nappaliban üldögél, mikor egy száll törülközőben még egy picit vizesen, a slendrián törülközésnek köszönhetően át lejtek a helységen.


Kaoru pov:

Ha jól emlékszem, lassan eljön Tatsuya születésnapja. Csak tudnám, mit adjak neki. Sütni nem tudok, szóval valami mást kell kitalálni. Nem akarok valami személytelen vackot venni neki.
Elgondolkodva ülök a fotelban, és gondolkodva szívom a cigim. Semmi ötletem nincsen. Merengésemből Ueda szakít ki, mikor hazajön.
- Ez nem igaz! – morog.
- Mi a baj?
- Most lesz Gackt-sannak koncertje, amire el akartam menni, de már minden jegy elfogyott – kétségbeesetten leroskad egy székre a konyhában.
Utána megyek, és melegítek valamit enni.
- Ennyire szereted a zenéjét? – kérdezem.
- Igen, sőt, nagyon. Ő a példaképem. Itt volt a nagy lehetőség, erre lemaradtam róla! Pedig akkor szabadnapos lettem volna – lemondóan sóhajt – de nem adom fel, talán a következő koncertjére el tudok menni.
- Mikor lesz a koncert?
- Két hét múlva.
- Aha.
Most már tudom, mit kap. Holnap csak egy kis időre kell bemennem a stúdióba. Le kell adnom pár papírt. Ha azzal végeztem, felhívom Gackt-ot. Ha törik, ha szakad, de szerzek a kölyöknek egy belépőt.

A terv tökéletes. A papírok le vannak adva, ugyan kicsit elhúzódik egy beszélgetés, de semmi vész. Még bőven van időm. Egy gyors ebéd után előkapom a telefonom. Nagy sokára felveszi.
- Rég hallottam felőled – hallom, hogy mosolyog.
- Van rám egy kis időd?
- Persze. Miről lenne szó?
- Nyugi, nem munka. Személyes dolog.
- Gyere át.
- Oké, egy óra, és ott vagyok.
Bontom a vonalat, és megyek. Viszonylag pontosan érkezem. Szinte kopogni sem kell. Barátian meglapogatja a hátam, és beinvitál. Leülök a fotelba.
- Mit tehetek érted? – mosolyog, és a bárpulthoz lép – kérsz valamit?
- Valami alkohol menteset – a kezembe nyom egy kólát, és befoglalja a kanapét – ha jól tudom, nemsokára esedékes egy koncerted. Egy barátom el akart volna menni, de elfogytak a jegyek – kezdem.
- Ez sajnálatos.
- Szeretnék kérni tőled egy VIP belépőt.
- Miért? Te bármikor bejöhetsz, csak szólj – vigyorog – Úgy tudtam nem igazán a te világod az én zeném.
- Ez igaz, meghallgatom, de nem leszel a kedvencem, többek közt azért sem, mert haverok vagyunk. Viszont a jegy nem nekem lenne, hanem a barátomnak.
- Aha, értem – elgondolkodik – azt hiszem, csak öt VIP jegy volt, ami azonnal elkelt.
- Még neked se hiszem el, hogy nincs még egy ilyen jegyed. Születésnapjára akarom adni neki.
- Jól van – sóhajt egyet.
Pár percre eltűnik, majd visszajön, kezében a VIP belépővel.
- Aláírnád neki? Sokat jelentene a számára.
- Feleségül ne vegyelek? – kérdi tettetett szemrehányással.
- Most, hogy így mondod – hülyéskedek.
- Bocsi, de nem igazán vagy az esetem. Jobban bejönnek a kisfiús arcú srácok. Te túl komoly, és túltetovált vagy nekem – mustrál végig.
- Még szerencse.
Nevetünk egyet. Még beszélgetünk, aztán megyek. Hulla fáradt vagyok, de nem baj. Megérte ez a kirándulás.
Otthon sötétség fogad. Tatsuya már biztos alszik. Belopakodok a szobámba. A jegyet egy borítékba teszem, azt pedig az éjjeliszekrényem fiókjába. Szerencse, hogy még mindig betartja azt a régi megállapodást, hogy nem jön be a szobámba, és a dolgozóba, én meg nem megyek az ő szobájába. Remélem örülni fog, de majd kiderül. Jó hangulatban alszom el.

Ueda pov:

A koncert pár nap múlva lesz, teljesen elszomorít, hogy nem tudtam koncertre jegyet szerezni, de még csak a közelébe se jutottam egy jegynek. Lelombozva ülök este a kanapén, még csak a zajforrást sincs kedvem bekapcsolni. Kaoru dudolászva jön haza.
-Jó estét – köszönök neki. Az esti köre után vigyorogva ül le mellém.
-Ueda ha jól emlékszem nemsokára lesz valami ünnep.
-Milyen ünnep?
-Mondjuk a te születésnapod – azzal elővarázsol egy szalaggal átkötött borítékot. – Ugyan kicsit előrébb hoztam, hogy örülj neki, de szeretném, ha elfogadnád. – azzal a kezembe nyomja – Boldog születésnapot. – mellékeli még a használati útmutatót.
Megkövülve ülök. Szóval emlékezett a születésnapomra, ami nem sokára lesz és még készült is ajándékkal.
-Nem bontod ki? – kérdi, és ide a rozsdást hogy jobban izgul, mint én. Felnevetek gyermeki izgalmán. Óvatosan leoldom a masnit, majd jön a boríték, nincs leragasztva így könnyű szerrel ki nyithatom, de ami benne van.
-Alá írva… - nyögöm ki, és ahogy kezembe fogom a hetek óta áhított jegyem, egyszerűen nem tudok mit mondani. – Kaoru – fordulok felé, mosolyogva nézi meghatóságom – Köszönöm – vetem nyakába magam. – El se hiszem, mehetek a koncertre! – és ujjongva fel pattanok. Örömtáncot lejtve megyek a szobámba.

Egy koncert, ami ráadásul ennyire fontos. Oh mi a fenét vegyek fel? Alig birok aludni, nem megy a koncentráció.
Kame már nevet rajtam hogy milyen szerencsétlen vagyok. Végre haza engednek, kikészítem a holnapi ruhámat. Mivel Kaoru VIP jegyet adott nekem így előbb kéne ott lennem. Alig birok magammal inkább tömegközlekedéssel megyek a koncert helyszínére csak, hogy ne keljen az esti dugóban vesztegelnem. A VIP jeggyel rendelkezőknek egy már előre kijelölt kapunál kell várakozniuk. Beállok a már ott várakozó hét másik egyén mellé. Fiatal lányok és még egy fiú van jelen rajtam kívül. Jön egy biztonsági őr és jó egy órával előbb beenged minket, hogy találkozzunk a nagy ikonnal. Kicsit remeg a gyomrom a találkozás izgalmától.
A dühöngőbe terelnek minket. Széksorok körbe, a színpad már kész, csak a hangosítás van hátra. Jön Gackt is és a többiek is. Végig nézzük, ahogy behangolnak, beállítják a mikrofonokat, utána megyünk, egy kisebb helységbe ott kezet foghatunk mindanyiojukkal, és kapunk aláírást és fényképet is készíthetünk.
Begyűjtök mindegyikőjüktől egy-egy aláírást és még kézfogást és végül fényképet. Mikor Gackt-san meg látja a jegyemen a már ott lévő kézjegyét elcsodálkozik.
-Szóval te vagy az a barát, aki miatt Kaoru volt olyan kedves és felkeresett – mosolyog.
-Kaoru elment önhöz személyesen?
-Persze – vállon vereget – Boldog születésnapot – rám kacsint, tátva marad a szám, annyira zavarba jövök, hogy elpirulok. Gackt-san nem csak alá írta a papírt, amit a kezébe adtam, kezet is fogott velem, na de még fel is köszöntött.
Kaoru, hogy fogom ezt neked meg köszönni?

Persze a sokkok sora még nem ért véget a VIP részlegnél. Maga a koncert felülemelkedett élményt nyújtott. Élvezem a koncertet, élvezem a közös éneklést, az éljenzést, a tapsot, magával ragad a zene a színpadi tánc és Gackt-san mozgása. Nem akarom, hogy vége legyen, mégis eljön az utolsó szám ideje. Szomorkásan veszem tudomásul, hogy egyszer minden jónak vége szakad.
Nem akaródzik fel ocsúdni abból az elvarázsolt állapotba, amibe kerültem a zene és Gackt-san hatására. Mégis ideje haza menni.
Fogalmam sincs, hogy találtam haza és arra se emlékszem, hogy csuktam be magam mögött az ajtót, csak arra eszmélek, hogy Kaoru felhúzott szemöldökkel nézi végig ahogy fülig érő szájjal levetkőzöm és el húzok tusolni majd alsó nadrágban ki ülök hozzá a nappaliba és mesélem az élményt. Mert ez nem egy sima koncert volt ez egy élmény volt, amit örökre itt fogok őrizni a szívemben. Végül párnát fog fejem és elalszok, valószínűleg vigyorogva, mert álmomban megint ott vagyok a koncerten és újra élem az egészet.

Koaru pov

Ueda majd’ kiugrik a bőréből örömében, mikor meglátja a jegyet. Ha ő örül, akkor én is. Amíg el nem jön a koncert napja, Tatsuya teljesen be van zsongva. Le se tagadhatná, hogy rajong a fickóért. Vicces látni, hogy ekkora felhajtást csinál. Nem elég, hogy előre kikészíti a ruháit, még a fürdőbe is beköltözik.
- Olyan vagy, mint egy menyasszony – nevetek rajta.
- Nem is! – méltatlankodik.
Csak mosolygok rajta. Végül elém áll, egy szűk farmerben, és szintén fekete ingben.
- Így jó? – kérdi.
- Igen – nézek végig raja.
Hosszú, vékony lába, és formás feneke van. Elegáns, de mégis visszafogott. Helyes, kisfiús arc, ártatlan tekintet. Pont olyan, mint amilyen típusú srácokat Gackt kedvel. Fölösleges emiatt aggódnom, Uedának van annyi esze, hogy ne dőljön be esetleg, pár szép szónak.
- Vigyázz magadra – engedem útjára.
- Oké – bólint idegesen.
- Nyugi már. Nem az elnökkel találkozol.
- Tudom, de akkor is…! Találkozhatok Gackt-sannal – mélyet sóhajt.
- Menj és érezd jól magad – mosolygok.
- Oké – int, és elrobog.
Furcsán csönd van. Egészen eddig a kölyöktől volt hangos a ház. Ezért megérte megszerezni azt a jegyet. Jobb dolgom nem lévén, leülök és nézem a TV-t. Mire elfogy a sör, és vége filmnek, megjön Tatsuya is. A messzeségbe révedő tekintettel, fülig érő vigyorra levetkőzik, és megy fürdeni. Ennyi elég, hogy tudjam, élvezte. Egy alsóban jelenik meg újra, ledobja magát mellém, és mesél. Olyan átéléssel, áhítattal, mintha egy elérhetetlen álma vált volna valóra. A beszámoló után lefürdök, és elmegyek aludni.
Másnap hatalmas vigyorral a képemen megyek be a próbára.
- Mi történt, hogy ilyen jó kedved van? – méreget gyanúsan Kyo.
- Emlékeztek Uedára? – kérdezem.
- Persze, a kiskölyök, aki nálad lakik – világosodik meg Totchi – Mi van vele?
- Nagy Gackt rajongó. Már minden jegy elkelt, de szereztem neki egyet. Nagyon boldog, és én is örülök, hogy tetszett neki az ajándék.
- Milyen nagylelkű vagy – nevet Die.
- Születésnapjára kapta – jegyzem meg.
Gitáros társam elhallgat. Nem igazán faggatnak, inkább nekiállunk zenélni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése